Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-474

kik. országos ülés 190k Julius 27-én, szerdán. 327 sürgősebb kérdéseknek, azért összeállittattam mindazon határozatokat, a melyek az ipartörvényre vonatkoznak. Smialovszky Valér t. képviselőtársam ugyan mai beszédében bizonyos tekintetben kritikát gyakorolt a felett, hogy pl. a vasárnapi munkaszünet kérdésében és most az ipartörvény revíziója kérdésében — a mint ő magát kifejezte, — olyan nagy anyaghalmaz gyűjtetett össze, a mely a gyakorlati tevékenységet lehetetlenné teszi, azonban, t. ház, véleményem szerint fődolog az, hogy rövid és szabatos törvényeket alkossunk, és azt hiszem, hogy a törvények szabatos rövidsége fordított arányban fog állani azon előkészületek mennyiségével, a melyeket ezen törvény megalkotására fordítani fogunk. Méltóztassék meghinni, ezen alapvető munka Délkül alig volna valaki abban a helyzetben, hogy akkor, a mikor a törvény ujabb megalkotásáról van szó, reflektálhatna mindarra, a mi eddig ebben az irányban történt, mert nézetem szerint e nélkül vagy félszeg vagy épen hibás intézkedéseket vennénk fel az uj törvénybe. Ne méltóztassék tehát megijedni ettől a nagy anyaghalmaztól, mert én azt hiszem, hogy ennek daczára mégis sikerülni fog aránylag rövid idő alatt előterjeszteni az uj törvényjavaslatot, a mely felett a képviselőház bölcsesége fog határozni. De már előre bátor vagyok figyelmeztetni a t. házat arra, hogy ez egyike a legnehezebb, a legkényesebb feladatoknak, a melyek igen alapos és bő megfontolást igényelnek. Arra, a mit az előttem szólott t. képviselő ur az önálló vámterületről és ennek összefüggéséről a kézműiparral mondott, azért nem válaszolok az ő beszéde fonalán, mert arra visszatérek akkor, a midőn Krasznay Ferencz t. képviselőtársamnak beszédével fogok foglalkozni, a ki tegnap egy igen szép és tárgyilagos beszédben állította oda azt a tételt, a melyet én is aláírok, hogy t. i. a magyar nemzet problémája a magyar nemzet anyagi megerősödésének kérdése. Nekem is ez a hitvallásom, én is ugy vagyok meggyőződve és örülök, hogy arról az oldalról hallottam ezt a kijelentést, a hol nagyon sokszor a megfordított utat választják, legalább beszédeikben. (Ellenmondások és felkiáltások a szélsobaloläalon: Politikai értelemben!) Igenis, ép arra czélzok, hogy politikai utón akarják elérni, a mit nézetem szerint nem politikai, hanem azon az utón lehet elérni, a melyet Krasznay Ferencz t. képviselőtársam kijelölt, a ki, midőn kereste az anyagi megerősödésnek eszközeit, itt elsősorban az egyéni rátermettség, az egyéni tulajdonok fejlesztését, a szükséges ismeretek megszerzését jelölte meg olyan tulajdonokul, a melyek azután képesíteni fogják a nemzetet az anyagi megerősödés utján haladni. Miután ő ebből a szempontból indult ki, nagyon természetes, hogy elsősorban az ipari oktatás kérdésével foglalkozott. Mert hiszen természetes, hogy azokat az ismereteket, legalább azoknak az ismereteknek nagy részét, melyek erre a czélra szükségesek, az egyéneknek ezekben az iskolákban kell elsajátítaniuk, bárha abban is igaza van, hogy hiába fogunk iskolákat felállítani, hogy ha abba nem fog ez a felfogás és ez a közszellem átmenni. Egy korábbi beszédemre hivatkozva kiemelte azt, hogy micsoda helytelen arányban áll nálunk azoknak a száma, a kik gimnáziumi és egyéb úgynevezett humanitárius tanulmányokat végeznek azoknak a számához, a kik ipari iskolákba járnak. Krasznay Ferencz: Hatvanötezer a négyezerhez. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Igen, sö't azt hiszem, ez az arány még kedvezőtlenebb. De itt nem az abszolút számok döntenek nézetem szerint. Ha az abszolút számokat veszem, különösen azt, hogy kik végeznek nálunk jogi, orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti tanulmányokat, azt találjuk, hogy 1902-ben 8952-en végezték ezen tanulmányokat. Műegyetemre jártak 1947-en, mezőgazdasági iskolába összesen 2599-en. ipari iskolába csak 7382-en. Midőn azonban t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy a nyugati államoknak példáját követve nagyobb súlyt kellene helyeznünk a praktikus ipari oktatásra, követni akarom őt ezen a helyes téren, mert nézetem szerint a kérdést más világításba fogja helyezni. Azt hiszem, hogy itt aztán már abszolut számokkal nem végezhetünk sokat, hanem relativ számokat kell vennünk. Ezért alapul vettem azt, hogy a különböző államokban 10.000 lélekre hány tanuló esik, mert azt hiszem, hogy ez a leghelyesebb összehasonlítás. A mikor pedig ezt kerestem, azt találtam, hogy főiskolai hallgató 10.000 lélekre Magyarországban 5'6 esik, Ausztriában 7'8, Poroszországban 6, Francziaországban 7'2. Ez tehát nem azt mutatja, hogy nálunk aránylag sokan végeznek felsőbb tudományos intézeteket, mert azoknak száma a mi népességünk számához képest csekélyebb, mint a mi nyugati szomszédainké, de mikor aztán arra a kérdésre jövök, hogy 10.000 lélekre hány ipariskolai hallgató jut, akkor nagyon szomorú számokat látok, mert mig nálunk 10.000 lélekre csak 3'8 tized ipariskolai látogató jön, addig Ausztriában 44"2, tehát körülbelül 15-ször annyi és Francziaországban — bár itt az összehasonlítás nagyon nehéz, mert az iskolák elnevezése és beosztása más — de Francziaországban azoknak a száma még sokkal nagyobb, a kik az u. n. école appliquek-be tartoznak. E szerint nem az a baj, hogy nálunk sokan szánják magukat tudományos pályára, hanem az, hogy nálunk nagyon kevesen járnak ipari iskolákba. (Ugy van! joobfdol.) Hogyan segítsünk azonban ezeken a bajokon? Tökéletesen igaza van Mukits Simon t. képviselőtársamnak, a ki ma felpanaszolta, hogy egy olyan nagy vármegyében, minő például Bácsmegye, nincs egy ipariskola sem. E példa-