Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.
Ülésnapok - 1901-474
324 h'I'i. országos ülés ISO'i Julius 27-én, szerdán. együtt Szilágyi Dezsőt, ott látjuk gr. Apponyi Albertet, gr. Károlyi Istvánt, ottlátátjukakkori politikai életünk minden nagyság, ott látjuk Eötvös Károlyt, Simonyi Ivánt, Beöthy Ákost és a többit. Akkor mondotta Ráth Károly elnöki megnyitójában, hogy: »a magyar nemzet ne maradjon el egyetlen küzdőtéren se más nemzetek mögött; ám tegyék szabaddá a kézimunkát, de csak akkor, ha egyszer csak némi részben is előkészítették.* 1880-ban adatott be a magyar képviselőházba az 1879-iki országos kongresszuson hozott ama határozat alapján, hogy önálló kézi iparos csak az lehet, a ki iparát tanulta, a mely határozati javaslatot politikai életünk minden kitűnősége aláirt. Beadták Báth Károly és társai, alá volt irva Szilágyi Dezső, gr. Apponyi Albert, szóval: pártkülönbség nélkül politikai életünknek majdnem minden kiváló egyénisége. Meghozatott az 1884 : XVII. t.-cz., a mely felszólalásom tulajdonképeni tárgya, nagy vívmányként hirdették a képesítésnek törvénybe iktatását. Én azonban ezt az ipar védelmére és fejlesztésére nézve csak egy morzsának tartom. Mert ennek a képesítésnek törvénybe iktatása illuzóriussá válik, ha megnézzük a törvénynek 3., 6., 7., 8., 44,, 47. és 183. §§-ait. Egyrészt jogi személyeknek, másrészt mindenkinek megengedi az iparűzést szabadon, a ki képesitett üzletvezetőt tart, sőt a 44. §. odáig megy a képesítési fogalom és az azzal járó tevékenység és munka érvényesülésének kijátszásában, hogy az iparnak bérlő által való űzését is megengedi. A 47, §. pedig megengedi azt, hogy a ki vala mely iparágat, a mely képesítéshez van kötve, megtanult, bármilyen iparágat űzhet. Nevezetesen, a ki borbély, az lehet, a nélkül, hogy képesítéshez kötött üzletvezetőt tartana, kocsigyártó, czipész, szóval: bármiféle más iparos. Én az ipartörvény revideálásának első és fő feltételéül tartom, hogy törvénybe iktattassák, miszerint iparjogositványt csak tanult, szakkép zett iparosok, még pedig egyedül saját kitanult iparukra nyerhessenek. Feltétlenül szükségesnek tartom az ipartörvény revideálásánál továbbá, hogy az ipartörvény 3., 6., 7., 8., 44,, 47.és 183. §§-ai töröltessenek és az ezekkel kapcsolatban lévő és összefüggő törvényszakaszok módosíttassanak ; szükségesnek tartom, hogy iparjogositványt csak tanult iparos kaphasson, miért is az iparjügositvány kiadása előtt az ipartestület véleménye kikéressék. A képesítés érvényesülhetése feltótelének tartom továbbá, hogy ipar sem üzletvezető, sem bérlő által gyakorolható ne legyen. De hisz az ipartörvény 183. §-a az államnak magának biztosítja a kontáriparüzést. Az állam ugyanis a fegyencziparral — a melylyel 8—10 fillér napi munkabér mellett termel — maga csinál konkurrencziát az iparosoknak. E tekintetben Hegedüs Sándor alatt történt bizonyos csekély enyhítés, a mennyiben, gondolom, az asztalosipart kivonták a fegyenczipar köréből, de a többi iparágakat megtartották; pedig véleményem szerint a fegyenczipar csakis olyan iparágra terjedhetne ki, a mely Magyarországon nem űzetik. Itt van, t. képviselőház, a házalás kérdése. Valóságos botrány, hogy a házalás, illetve a házalókereskedés az 1852. évi szeptember hó 4-én kibocsátott császári nyilt parancscsal van szabályozva, Pedig, mikor Ausztriában fejlett iparral állunk szemközt, a mi kétségbevonhatatlan, akkor a magyar ipar védelme szempontjából lehetetlen tűrni, hogy egy és ugyanazon elvek szerint legyen rendezve a házalókereskedés Magyarországon és Ausztriában. Az 1880. évi törvényhozás Báth Károly indítványára foglalkozott e kérdéssel, de azóta semmiféle törvényhozási vagy kormányzati intézkedés e tekintetben nem történt. Maga a házalás, a hazai gyári ipar és a házi-iparral foglalkozó föld népe érdekében szükséges és megengedhető, de ha az országot az osztrák ipar házalásával árasztják el, akkor az csak veszélyezteti Magyarország gyári- és kézművesiparát, sőt kereskedelmét is és igy feltétlenül törvényhozási intézkedés szükséges E tekintetben két irányban hívom fel a kereskedelemügyi miniszter figyelmét, Az első az, hogy házalás tárgyát csakis hazai gyári és házikézműipari czikkek képezhessék és a házalási jogosultság a magyar állampolgársághoz köttessék. Magának a házalásnak ellenőrzését és a házalási törvény ellen vétőknek megbüntetését ' az ipartestületek jog- és hatáskörébe utalnám, és pedig azért, mert eddig is láttuk és tapasztaltuk, hogy például a kontár iparnál a közigazgatási hatóságok mennyire lanyhán járnak el, ugy hogy azok a kontár-vállalkozók elvégzik a munkát, a pénzt is zsebre vágják, s a harmadik falut járják már akkor, a mikor a szolgabírónak vagy a rendőrkapitánynak eszébe jut ^s kitűzi a tárgyalási határnapot. Sokkal több garancziát látok én magánál az ipartestületnél, mint a hatóságnál, mert az az ipartestület közvetlenül érdekelve van, nem mint a hatóság, s épen azért jobban utánalátna a dolognak, s rövid terminusokat tűzne ki a kontárkodás elbírálására. Ott vannak az általános ipartestületi békéltető bizottságok ; azok egy héten kétszerháromszor is tartanak ülést, Köztudomású dolog a vándorügynökök viselkedése. Ezek vidéken valóságos rombolást visznek véghez. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ausztriában magyar vándorügynökök ügyleteket csak kereskedőkkel és iparosokkal köthetnek, mig a fogyasztókkal való ügyletek kötésétől el vannak tiltva. Azt kérdem: miért ne lehetne ezt a kérdést Magyarországon is ekként rendezni, miért ne lehetne itt is ilyen törvényhozási intézkedéseket tenni? Az én vélekedésem szerint ez a kérdés egyszerűen akként oldható meg, hogy a bel- és külföldi kereskedelmi