Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

280 kl"Z. országos ülés 190Í Julius 25-én, hétfőn. házakban ápolt betegek ápolási költségeinek cirea kétharmadrésze esik, a másik egyharmadrészben pedig a társadalom egy olyan osztályának, melynél igenis nagyon helyes, nagyon humánus és szocziálpolitikai eljárás az ő anyagi érdekeiknek lehető megvédése. (Helyeslés jobbfelííl.) Méltóztassanak meggondolni, hogy arra a szegény emberre, a kinek valamennyi vagyona van, a kinek tehát viselni kell a kórházi betegápolás költségeit, milyen óriási teher az a kórházi számla, a melyet magának vagy valamely családtagjának hosszas betegsége által magára vesz. (Igaz.

1 Vgy van! a jobboldalon.) Nem a leghelyesebb szocziálpolitikai eljárás-e a végsőig elmenni a szükséges terhek kiküszöbölése, kiirtása mellett abban az irányban, hogy ezen kórházi ápolási számlák lehetőleg a minimumra redukáltassanak ? (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) Daczára ezen altcziónak, abban a sajnálatos kényszerhelyzetben találtam magam és találta a kormány magát, hogy a betegápolási alapnál mintegy három és fél millió korona, 3.300,000 korona deficzit maradt, a melyet lehetetlen lett volna eloszlatni. Ilyen körülmények között én nem láttam magam előtt más utat, tekintettel az ország pénzügyi helyzetére, mint a betegápolási pótadó felemelését hozni javaslatba. Mindjárt megjegyzem, hogy itt egy egész hosszú érvelése a t. képviselő urnak egészen felesleges volt; az az érvelése t. i., melylyel ő bizonyítani igyekezett, hogy ezen felemelés az 1898-iki törvénybe ütközik. Én ezt nem vonom tagadásba, de gondolom, a pénzügyi, bizottságban ki is jelentettem, hogy a betegápolási pótadónak 3 százalékot meghaladó mérvben való végleges megszavazása nem is történhetik másképen, mint ugy, hogy az appropriáczionális törvényben, abban a szakaszban, melyben a betegápolási pótadó megállapíttatik — mert hiszen ez évről-évre a törvény külön szakaszában állapittatik meg — expressis verbis hatályon kivül helyezzük az 1898-iki törvénynek azon dispoziczióját, a mely a pótadóra nézve a három százalékos maximális határt állapítja meg. Hogy szükséges-e, hogy czélszerű-e magasabban állapítani meg a pótadót három százaléknál, az lehet vita tárgya köztünk, de azt hiszem, törvényességi szempontból a kérdés egészen tisztán áll. Én nem állitom azt, hogy ma minden törvényhozási intézkedés nélkül lehetne 3°/

0-nál magasabb pótadót megállapítani, de bizonyára t. képviselőtársam sem fogja kétségbe vonni, hogy egy későbbi törvény derogálhat egy korábbi törvénynek, hogy az appropriáczionális törvényben magában lehet egy ilyen természetű dispozicziót felvenni és a kérdés ilyetén rendezésének akadálya nincs. (Helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Nagyon szerettem volna számos kérdésről nyilatkozni, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) a melyet a t. képviselő ur felhozott, de igazán telegráfikus stílusban csak egy pár szót fogok most már mondani: először is az egyszerűsítés kérdéséről. T. ház! Az egyszerűsítési akczió tagadhatatlanul bizonyos csalódást okozott az országban, a melyről, azt hiszem, részben tehet csak az akczió maga. Részben tehet róla, mert már az illető egyszerűsítési akczió eddigi folyamatánál is, azt hiszem, nem mentek el az illetékes tényezők az egyszerűsítés terén oly messze, mint kellett volna. Mert azzal a sajátságos emberi tulajdonsággal találkoztunk, hogy mindenki a legnagyobb passzióval egyszerűsített a felebarátja rovására, de senki sem akart egyszerűsíteni ott, a hol az ő specziális ügyköréről volt szó. Ennek folytán elismerem kétségtelenül, hogy egyes dispozicziók magába az egyszerűsítési törvénybe és az azzal kapcsolatban álló eddig kibocsátott rendeletekbe is csúsztak be, a melyek fél rendszabály színében tüntetik fel a dolgot. De a másik oka ennek a csalatkozási érzetnek a közönségben van; t. i. a közönségnek abban a téves gondolkozási módjában, hogy ezt az egész egyszerűsítési akcziót egy egységes és egy törvénynyel befejezhető valaminek tekintette, holott tulajdonképen az egyszerűsítési törvény csak a keretet adta meg, a melyet tartalommal a később hozandó törvényeknek, alkotandó rendeleteknek, kiadandó utasításoknak egész rendszere kell, hogy betöltsön és kell, hogy minden lépten-nyomon, az államélet minden ágában a rövidebb, egyszerűbb, kevesebb munkát, kevesebb költséget okozó eljárást életbeléptessen. Ez a munka kell, hogy folytatódjék tovább és a mennyire rajtam áll, igyekszem is azon, hogy ez folytatását találja. Azon rövid idő alatt, a mely idő óta én vagyok felelős az ország belügyi kormányzatáért, megvalósítottam a kihágási pénzeknek egységes kezelését, a mi nagymérvű egyszerűsítés és könnyítés a járási hivataloknál; most a legközelebbi napokban léptetem életbe a járási pénzkezelésnek és az utlevélügynéi, az útlevélpénzek kezelésének, egy az eddiginél sokkal egyszerűbb, sokkal könnyebb és igen nagy, meddő munkát feleslegessé tevő módját. Továbbá méltóztatnak ismerni az anyakönyvi töévényj avaslatot, a hol ismét az anyakönyvi ügyvezetés lesz, azt hiszem, elég radikálisan egyszerűsítve. Végre szemben egy szemrehányásával a t. képviselő urnak, bejelenthetem azt is, hogy a járási számvevő életbeléptetésének eddig akadályát képezte az erre vonatkozó utasítás kidolgozása, a melyre nézve a pénzügyi és belügyminisztérium között igen beható, többnyire szóbeli tanácskozások folytak és most már végleges eredményüket, mondhatom, elérték, épen csak a formai befejezés van hátra, egy olyan utasítás kidolgozása mellett, a mely nézetem szerint a közigazgatásnak minden jogps igényét ki fogja elégíteni, mert teljes garancziát fog nyújtani az iránt, hogy a főszolgabíró mellé be-