Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

256 hí% országos ülés Í90 Magánúton ismerik, de hivatalosan az országgyűlés azt az esküt. nem ismeri. Ugron Gábor: Én felolvastam. Semmi, üres formaság. Rátkay László : És ha annak az eskünek azt a jelentőséget tulajdonítjuk, a melyet előbb mondottam, ha az eskü erkölcsi fogadalom, akkor én nem osztozom t. képviselőtársam nézetében, mert szerintem akkor nagy inkompatibilitás áll fenn a felelős miniszteri állás és ezen eskü tartalma közt. Ámde bárminő legyen ennek az eskünek a szövege, nem lealázó-e az a törvényhozásra, hogy 36 évi törvényhozási gyakorlat után még ma sem jutott abba a helyzetbe, hogy ismerné az eskü szövegét és tudná mindazon adománylevelek tartalmát, a melyekkel kitüntetések osztogattatnak. Hiszen még igazában a miniszteri eskü sincsen közölve a törvényhozással. Vagy olyan ezeknek az esküknek tartalma, a mely szabadon közölhető, akkor mi tartja vissza a kormányt, hogy ez az eskü közölve is legyen ? Vagy pedig ezeknek az esküknek és adományleveleknek szövege és az esküknek erkölcsi lekötelezettsége olyan, hogy az valójában inkompatibilitást hord magában? Ha nem ilyen, akkor a t. képviselőháznak és a t. többségnek, a melyik — ne méltóztassék elfelejteni — ezt a czimet is viseli, hogy »szabadelvü párt«, mint a szabad elvek és a szabad gondolatok pártjának kellene kívánnia, hogy ezek az esküszövegek ós adománylevelek a házban bemutatva legyenek. Végzem felszólalásomat és összegezem azt a következőkben: nem szavazza meg a függetlenségi és 48-as párt ennek a minisztériumnak költségeit egyrészt azért, mert hivatásának nem felel meg; mert annyit sem tud végezni, a mennyit más országokban a követségek végeznek; mert a magyar állampolgároknak a jogait sem tudja megvédeni és ha a magyar állampolgár Ausztriába megy, nincs kihez fordulnia és részére nincs semmiféle hatóság, a mely a magyar állampolgárt odaát Ausztriában védelmezné. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsobaloläalon.) Nem szavazza meg a párt, mert az alkotmányos befolyást a királynál érvényesíteni és fentartani nem tudja. Tehát ezen okokból, de a t. miniszter úrral szemben egyúttal személyi okokból és bizalmatlanBág^ okából is, a költségvetést nem fogadom el! (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Sturman György jegyző: Bedöházy János! Bedőházy János: T. képviselőház! Teljesen osztom mindazokat, a miket igen t. képviselőtársam, Rátkay László előadott. Nem akarok azonban ezeknek a fontos és az országgyűlés által mindig szem előtt tartandó dolgoknak bővebb tárgyalásába bocsátkozni, hanem a midőn az ő Fekége személye körüli minisztérium költségeiről van szó, csupán csak ennek a minisztériumnak mindnyájunk által szemmel látható és igy a nyilvános bírálat tárgyát képezhető működéséről szólok. (Halljuk! HalljuJc! balfelöl.) Ez • Julius 25-én, hétfon a működés pedig, a mint azt Éátkay László t. barátom is elmondta, áll a kitüntetéseknek, czimeknek, rangoknak, nemességeknek adományozásából, osztogatásából. Madarász József: Eladásából! Bedöházy János: Én ugy tartom, hogy egy demokratikus elven alapult társadalomban és országban — ás azt mondják, hogy a magyar társadalom is ezen az alapon alakult, vagyis ezen kellett volna alakulnia — ennek a minisztériumnak igen kevés dolgának kellene lennie. Csodálatosképen azonban, a magyar társadalomban épen azok az elemek, a kik hivatva volnának a demokratikus elvek diadalát dokumentálni, sőt a kik fennen is szokták itt-ott hirdetni, hogy ők tulajdonképen a demokrácziának fentartói, kapkodnak leginkább czimek, rangok, kitüntetések után, (Ugyvan! a bal- és a szélsobaloläalon ,) és ezek az u. n. demokratikus elemek adnak legtöbb dolgot az ő Felsége személye körüli minisztériumnak. Társadalmunknak ezen kitüntetések után való kapkodása, a rangkórság, czimkórság, ez már valóságos betegséggé nőtte ki magát és fájdalom , . . Ugron Gábor: Viszketeges betegség ! Bedőházy János: ... a kormányi nemhogy ezt csillapítani, kisebb mértékre leszállítani igyekeznék, de sőt az emberi hiúságoknak legyezgetésével bizonyos politikai tendencziákat, s törekvéseket is elősegít és igyekszik diadalra juttatni czimeknek és kitüntetéseknek osztogatása által. És igy sokszor sajnosán látjuk azt, hogy az embereket épen eme hiúságuknál fogva fogják meg bizonyos kormányzati, sokszor nemzetellenes czéloknak támogatására és szolgálatára. Azonban, hogy ha már ez a dolog igy van, hát jó, fogadjuk el, hogy, a mint mondják, monarchikus államban a czimereknek, rangoknak, kitüntetéseknek osztogatására ilyen intézményre szükség van. Ámde akkor, ha ezt elfogadjuk — én ugyan a magam részéről ezt nem osztom, mert én tisztán a demokratikus elveket tartom szem előtt — megkívánjuk, hogy ennek az intézménynek etikai alapja okvetlenül meglegyen és azok a czimek és kitüntetések az igazi érdemnek jutalma legyen. (Ugy van! a szélsobaloläalon.) Fájdalom azonban, ha végigtekintünk azokon a kitüntetéseken és nemesítéseken, a melyek az ujabb időben történtek és látjuk azt, hogy egy, igen jó üzleteket és sok milliót összeszerzett kereskedő vagy más valaki báróvá tétetik, ez igen furcsán tünteti fel a mi közállapotainkat, hiszen egy ember munkásságának anyagi jutalma meg van a sikerben, abban a sikerben, hogy milliókat szerzett össze és mondjuk, erkölcsi jutalma is megvan a kötelesség teljesítésében. Midőn látjuk azt, hogy nemességet kap egy másik uraság, a ki ugyan expiálni igyekszik gazdagodásának azt a módját, a melylyel ott a székely Kárpátokon száz meg száz, sőt talán ezer emberáldozat árán szerezte vagyonát és százezer koronát ad a vakok intézetének, ez érdemet előttünk