Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-472

254 hl2. országos ülés 1904 Julius 25-én, hétfőn. fel, és ez volt a czélzata, hogy a Felség, akinek magyar udvartartása akkor sem volt, ne legyen egészen idegen befolyások alatt, hanem legyen körülötte az alkotmányos magyar kormánynak egy miniszteri tagja, a ki őt ellenőrzi, 36 évi idő után a múlt év egész világosan megmutatta, hogy a Felség személye körüli minisztérium és a miniszter urak hogyan informálták a Felséget. 36 év után kaptuk meg a chlopyi hadiparancsot. Szinte nem is fordított a képviselőház és a t. többség sem kellő figyelmet arra a minisztériumra, pedig higyje meg nekem a t. képviselőház, hogy a szerencsétlenségeknek, a nemzet és király közti viszályoknak, félreértéseknek igen sok részét elkerülhettük volna, hogyha erre a miniszteri állásra férfiakat keresünk, a kiknek tiszta agyuk és tiszta szivük van. Fájdalom, nem fordított a képviselőház erre figyelmet. És mi lett a Felség körüli minisztériumból? Vagy kezdő politikusok óvodája, vagy végzett, deresedő politikusoknak a menháza. Ilyen körülmények között azt a czélt, a mely egyik legfontosabb eszményi czélja lett volna ennek a minisztériumnak, nem értük el. Nem akarok ebben a fáradt házban most a kérdés mélyére lemenni, de talán majd lesz alkalom és idő, a mikor ki tudom fejteni azt, hogy ha mi ezt a minisztériumot azzá tennők, a minek igazán lennie kellene, egyrészt a nemzet és a király közötti félreértésnek eleje vétetnék, másrészt pedig az a szomorú helyzet, a melyben Magyarország polgárai ma Ausztriában vannak, rendezhető volna. Ha nézzük, t. ház, ez egyike a legkülönösebb minisztériumoknak a világon, mert én nem tudok egy európai nemzetet sem, melynek egy másik idegen nemzetnél minisztériuma volna. Követségek vannak és, fájdalom, ezen követségek másutt sokkal jobban és biztosabban elvégzik az állampolgárok dolgait, mint nálunk ez az úgynevezett Felség körüli minisztérium. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Felvetem azt a kérdést is, csak egész röviden, hogyha megnézzük az 1848- iki törvényeket, vájjon helyes-e, hogy maga a minisztérium is összes irattárával, kényes irataival idegen földön, idegen országban van? Mert az 1848-iki törvény azt mondja, hogy a minisztériumok székhelye Budapest és igen élesen különböztet, hogy a miniszterek közül egy mindig ő Felsége körül legyen. Szerintem tehát egészen felesleges, hogy a Felség személye körüli minisztérium minden okmányával együtt Bécsben legyen, mert azt a működést, a melyet ez a minisztérium most végez, Budapesten is igen kényelmesen elvégezheti. Nagyon jól tudjuk, hogy a t. miniszter ur sincs állandóan, a mint azt a törvény kívánja, ő Felsége környezetében. Neki ép oly nehéz oda bejutni a spanyol etikett szigorú szabályai miatt; ő is köteles kérelmezni,' a mire azután meghívást kell kapnia, tehát a mai fejlett technika mellett egészen jól el lehetne minisztériumával együtt itt Budapesten. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A kérdésnek még egy részére akarok rámutatni, a mely érdekes, mert azt mutatja, hogy a magyar nemzet dolgaiban az alatt a czim alatt, hogy lovagias, sokszor közel jár a legnagyobb, menthetetlen könnyelműséghez. (TJgy van ! a szélsőbahldalon.) Méltóztassanak figyelni a történelmi eseményekre. Midőn Andrássy felment 1867-ben ő Felségéhez, akkor a király átnyújtott neki bizonyos pontozatokat, a melyekben ő Felsége azt kívánta, hogy az 1848. évi törvényczikkek az általa pontozatokba szedett kívánalmakkal összhangzásba hozassanak. Érdekes, hogy e pontozatokban maga a király felveti a kérdést, hogy az 1848:111. törvényczikk 13. §-a értelmében a Felség körüli miniszter egyúttal a katonai kinevezéseket is ellenjegyezné: nem volna-e jobb tehát tisztába hozni a katonai kinevezések ellenjegyzését, hogy az nem a Felség személye körüli miniszternek, hanem a Budapesten székelő kormánynak, felelős minisztereknek hatósága alá jöjjön. A következmény az lett, hogy a katonai kinevezéseknél sem a Felség személye körüli miniszter, sem a Budapesten székelő minisztérium nem ellenjegyez, hanem azokat kibocsátja ő Felsége nem mint császár, nem mint király, hanem, mint katonailag nevezik, a monarchiának felkent feje, vagyis mint legfőbb badur. (Igazi TJgy van! a szelsöbaloldalon.) Nagyon rövid időre veszem csak igénybe a t. ház figyelmét, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) de rá kell mutatnom egy kérdésre, a mely összefüggésben van ezekkel a pontozatokkal és a tavaly folyt nagy parlamenti harczokkal, nevezetesen a felségjog kérdésére. Ugy tudjuk, hogy a tavalyi parlamenti harczok folyamán ő Felségének az volt a nézete, hogy az 1867 : XII. t.-czikk 11-ik §-a értelmében a vezérletre, vezényletre és a belszervezetre vonatkozó jogok az ő felségjogai. Azokban a pontozatokban azonban, a melyeket 1867-ben Andrássynak átadott, egészen más álláspontot foglalt el, pedig ezeket a pontozatokat, ugy tudom, ő Felsége sajátkezűleg irta. Ezekben nem tekinti ezeket a jogokat felségjogoknak — sőt tovább megyek — az a kérdés, a mely most majdnem szakadást idézett elő a t. miniszterelnök ur szerint a nemzet és a király közt, vagyis a magyar hadsereg kérdése, egészen világosan benne van azokban a pontozatokban, hogy t. i. a magyar hadsereg mint az egész hadseregnek része. Ezt csak annak a jelzésére hozom fel, hogy mi saját kárunkra mindenben könnyelműek, nagylelkűek, gavallérok, lovagiasak vagyunk. Az 1867 : XII. t.-cz. meghozatala után egy-kettőt azokból a pontozatokból, a melyeket ő Felsége kívánt, teljesítettünk, nevezetesen a nádori méltóság felfüggesztését meghoztuk . . . Madarász József: Elég baj! Rátkay László: . . . a nemzetőrséget eltörültük, de a kérdésnek egyéb részeit nem rendez-