Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-471

Í7.Í. országos ülés 1904 Julius 23-án, szombaton. 223 egyezmények voltak azok, a melyeket ismernünk kell a kérdés megvilágításánál, mert ezen egyezményen épült fel az 1867 : XV. magyar és az 1867. deczember 24 iki osztrák törvény. Hogy ilyen vajúdáson ment keresztül ez a kérdés, az nagyon természetes, sőt máskép el sem képzelhető. Mert méltóztatnak tudni, hogy már régen kísértett ezen államadósság kérdése Magyarországon és a magyar nemzet 1848-ban mereven visszautasította, hogy ó' ezt vállaira vegye. Só't tovább megyek, az 1861-iki és 1867-iki feliratokban is, a hol ezekről az országnak nyilatkoznia kellett, hasonló álláspontot foglalt el a nemzet és azért kellett vigyázni, hogy ha már a politikai kényszerhelyzetben az ország ebbe belemegy, a módozatok akképen állapíttassanak meg, hogy ez által az a jogi felfogás, hogy Magyarországot ez jogilag egyáltalában nem terheli, kidomborodjék. Azért nagyon helyesen, a mint méltóztatnak tudni, a törvényben benfoglaltatik, hogy Magyarország csak azért vállalja el ezen terheket, hogy ő Felsége többi országai a terhek súlya alatt össze ne roskadjanak. Már most menjünk a törvények mélyebb taglalásába. Az 1867: XV. t.-cz. és az osztrák törvény megegyeznek abban, hogy mindegyik fél az ő államadóssági kamatjárulékát adóssági kötvényekkel törlesztheti, avagy készpénzzel eloszlathatja, kifizetheti. Ebben gyökerezik az a magyar felfogás, hogy nekünk jogunk van igénybe venni azt a részt, a mely Magyarországot terheli. Annyira így gondolkoztak a magyarok, hogy 1869 február 18-án Lónyay pénzügyminiszter egy átiratot intézett az osztrák kormányhoz és ezen jogát az országnak már akkor világosan kiemelte és fen tartotta. De sajnos, hogy ugyancsak ezen törvényből, a melyből a magyarok ezt a jogot merítik, Ausztria az ellenkezőt vonja le és azt mondja: minthogy Magyarország állandó és további változás alá nem eső járulék viselésére kötelezte magát, magától értetődik, hogy az úgynevezett közös államadósságnak egész állaga Ausztria tartozása maradván, annak kezelésébe és rendezésébe Magyarország bele nem szólhat. Ne legyen szokatlan a t. képviselőház előtt az a kijelentés, a melyet én most itt tenni akarok. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ez az, hogy nekem ebben a kontroverz kérdésben megvan a határozott, megokolható, saját felfogásom szerint minden ellenérvet kibiró nézetem. Én azonban ezen nézetemet nem akarom itt elmondani, nem akarom pedig azért, mert ezen ügyben ma tárgyalás van folyamatban, s nem tartanám az ország érdekében lévőnek, hogy akármelyik párt ebben a dologban merev állásponttal a kiegyezést megnehezítse. (Helyeslés jobbfelol.) Czélom az — és ebből nem csinálok titkot, — hogy különösen az intéző kormányt és magát az egész közvéleményt igyekezzem odairänyitani, hogy bennünket ezen kérdés megoldásánál, tekintve az ország pénzügyi helyzetét, a hasznosság szempontjának kell vezetnie. De annak is még bővebb indokolásával tartozom: miért, nem mondom én itt ki határozottan az én nézetemet. Mert akkor, a midőn nekünk teljes igazságunk van, a mikor az ellenérvek csak olyan kapcziózus kifogásnak volnának tekinthetők, nagyon közel áll az a kötelesség, hogy az ember itt nyíltan és őszintén beszéljen. Engem azonban még az is megakaszt abban, hogy itt e perczben állást foglaljak, mert a kérdés megoldásában — legyünk őszinték — ugy osztrák, mint magyar részről annak idején oly helytelen nyilatkozatok történtek, a melyek ennek a kérdésnek megoldását — mint először is jeleztem — a legnehezebbek egyikévé tették. Méltóztassanak nekem elhinni, hogy ezen törvény megalkotásának előzményei is, az utóbb történtek is valóságos melegágyai a kontroverziáknak. Minthogy nekem az a czélom, hogy a közvéleményt is felvilágosítsam, a mennyire az tőlem telik és hogy mi sürgessük a kormányt, hogy az ország érdekében kötelességét teljesítse, a nélkül, hogy a konklúziókat levonnám, azt hiszem, szolgálatot teszek, ha mindezek bizonyítékául ezeket a különböző felfogásokat egy kissé egymással szembeállítom. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) T. képviselőház! Az osztrák regnikoláris deputáczió 1867 október 5-iki jelentésében azt mondja: »A szelvényadó tekintetében Ausztriának adott jogból nem folyik, hogy az államadósság csak Ausztria adóssága legyen.« Ha most már ezt az akkori hivatalos nyilatkozatot szembe állítjuk a mostani osztrák felfogással, az ellentét mindjárt feltűnik. De gyerünk tovább. B. Hock az urakházában 1867 dsezember 14-én, az urakhása pénzügyi bizottsága jelentésére hivatkozva, azt mondja: »A létező államadósság hitelezői az összállammak — ezt a kitételt most el kell tűrnünk, ez már az én megjegyzésem volt — »nem pedig annak részével állanak jogviszonyban.* Ha ezt összehasonlítja az ember a mostani osztrák állásponttal, akkor az ellentét, azt hiszem, oly evidens, hogy arra bővebben kiterjeszkedni talán nem is szükséges. De még ennél is több történt ott, mert az osztrák képviselőház kisebbsége vezérszónokot bizván meg álláspontjának kifejtésével, az ugyanezen tárgyalások alkalmával azt mondta ezen pénzügyi természetű kiegyezésre vonatkozólag, hogy figyelmeztetnie kell a házat arra, hogy ez alapon Magyarországnak még joga lesz az osztrákok ezen ügyeibe beleszólni. Ha ezen osztrák nyilatkozatokat, a melyek mind illetékes helyről hangzottak el, egybevetem a törvény azon intézkedésével, hogy a kötvények törlesztése által eszközölhető az adósság törlesztése, akkor nagyon könnyen azt mondhatnám, ha óvatos nem volnék, hogy az osztrák álláspont tökéletesen tarthatatlan. Azonban meg kell