Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

16 463. országos ülés 190'/ július 14-én, csütörtökön. szolgáltatják ki őket, tudva azt, hogy a szász annak a germanizácziónak, annak a német egységnek a megteremtésére sokkal hathatósabb, sokkal jobb eszköz, mint lenne a román, vagy bármely nemzetiség. És az alkotmány helyreállítása óta ez a hagyományos udvari politika vájjon mihez vezetett? Gondoljunk csak a memorandumféle perre és a legközelebbi múlt eseményeire, a midőn a népnevelési törvényjavaslat ellen a román püspökök elhatározták, hogy a királyhoz feliratot intéznek. Honnan hit, az a tudat, az a bizalom, hogy a magyar nemzet ellen, a magyar nemzetet vitálisán érintő kérdésekben a magyar királynál ők segítséget kaphatnak ? Mert ha nem lenne ily hit, nem élne ez a bizodalom, akkor különösen ez az utóbbi határozat teljesen érthetetlen, sőt, mondjuk, nevetséges volna! De hogy még sem alaptalan talán ez a hit, azt leginkább a memorandum pör irataival történt dolgok igazolják. Hiszen mint az államférfiúi bölcseségnek egyik legfényesebb megnyilatkozásáról olvastam annak idején arról, hogy a mikor a király felkérette a memorandumpör iratait, politikusaink az sütötték ki, hogy újra le kell Íratni a pörcsomókat, de ki kell hagyni minden olyan vonatkozást, a mely a királyt érinti. Miért? Nem szabad megismerni a királynak a nemzetet? Nem szabad tudnia azt, hogy mi ellen nyújtotta ki sujtő karját ez a magyar nemzet? Vagy talán — és erre gondolni is alig merek — attól féltek, hogy magyar nemzeti érdekből nem lesz jó, ha a magyar király meg fogja tudni, hogy van itt egy nép, a mely hozzá és egyedül hozzáfordul a magyar nép kikerülésével és ellenére? Kívánom, t. ház. a magyar királyi udvartartást. Kívánom mindezekből a szempontokból, és sok más okból, a melyeket egy rövid beszéd keretében részletezni nem lehet. De kívánom abból a szempontból is, a melyet utoljára felhoztam, mert azt akarom, hogy ez a magyar udvartartás fénye körülragyogja ezt az egész országot, hogy abból a fényből ne csak a villám romboló tüze czikkázzék ki, ne csak büntetni tudjon, de kívánom, hogy ez a fény egy édes, éltető melegséget is terjeszszen mindenütt, e hazának minden ajkú polgáraira, kívánom, hogy mindenki ugy gondolja, ugy érezze, hogy csak szent István koronájának fénye alatt élhet szabadon, boldogan ebben -az országban és hogy csakis addig lehet szabad, nemzeti vágyai csak akkor lesznek kielégítve, ha ennek a szent István koronájának fényét saját munkájával, odaadó hűségével is igyekszik emelni. Épen azért, mert nem látom a magyar királyi udvartartást, nem látom szent István koronáját a magyar király vdvarában megjelenni, a törvényjavaslatot nem szavazom meg. (Helyeslés éséljenzés a szélsőbaloldalon,) Rákosi Viktor jegyző; Pap Zoltán! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Öt -perez!) Elnök: Csak másfél órája tárgyalunk. Pap Zoltán: T. képviselőház! Mikor a szőnyegen levő törvényjavaslathoz én is hozzászólok, nem szándékozom a kérdés azon oldalával foglalkozni, hogy milyen üdvös hatással volna Magyarország gazdasági, nemzetiség', szóval egész állami életére, ha magyar királyi udvartartás volna hazánk fővárosában, mert hiszen én egyszerű gondolkodással abból indulok ki, hogy a ki élni akar és a kinek élni joga van, az nem fog a levegő üdvözitő voltáról, üdvös hatásáról disszertálni, hanem egyszerűen követeli a levegőt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha nincs levegő vagy mérges gázok töltik meg azt a helyiséget, a hol tartózkodik, akkor betöri az ablakot, hogy friss levegő rohanjon be a tartózkodási helyére vagy legfeljebb kiabál a levegő után : Adjatok levegőt! Monarchikus államberendezést — ez az abc-je az államok tanának — elképzelni sem vagyok képes királyi udvartartartás nélkül. Minthogy meg vagyok győződve, hogy ezt a túloldal részére is felesleges ellenzéki padokról axiómaként kijelenteni, azt hiszem, hogy mikor ennek a kérdésnek vitatásába belebocsátkoztunk, minden magyar képviselő állásfoglalásánál ebben a kérdésben egy szempont lehet a döntő: vájjon ha feladja a magyar királyi udvartartás felállításának kérdését, nem mond-e ezzel a tényével le állami függetlenségünkről, önállóságunkról ? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Majd lesz szerencsém beszédem folyamán rámutatni a magyar törvényhozás intézkedéseire, a melyek e tekintetben tétettek, de kérdem ezt a most együtt ülő parlamentet: Vájjon kinek adta meg az urak közül a jogot a nép, hogy lemondjon államunk függetlenségéről ? Ezt a jogot még a miniszterelnök ur sem bírhatja. Ezért, bármily véleménynyel legyek is azon politikai iránynyal szemben, a mely Magyarországot az én szerény meggyőződésem szerint a végveszélybe sodorja, okom van hinni, hogy ennél a kérdésnél fontolóra veszik a t. urak odaát is, vajjön lelkiismeretesen hogy kell eljárni. Egyszerűen szavazni jöttünk-e ide, felső parancsra, vagy pedig a t. túloldalnak minden egyes képviselőtagja ugy akar ennél a kérdésnél eljárni, hogy körültekintő gondossággal, teljes lelkiismeretességgel mindent elkövet arra nézve, hogy e nemzetnek vágya teljesüljön? Ha ez idő szerint nem teljesülhet sok, teljesüljön annyi, a mennyi teljesül bet, mert ha nem teljesülhet, azt akarom látni a magyar képviselőháztól ós elvárom, követelem a nemzet nevében, mint annak egyik képviselője, hogy legalább megkísérti, hogy mindazok megtörténjenek, a mik még a mostani szomorú viszonyok közt is megtörténhetnek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a túloldalról erre nézve még kísérletet sem fogok látni, akkor az a kép, a melyet három esztendő alatt ebben a parlament-