Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

u ifj,'!, országos ülés Í90í Julius ík-én, csütörtökön. tető osztrák lég-körből; magyar levegő, magyar sziv és érzés, magyar gondolat vegye körül, a melynek behatása alatt megismerje aspirácziónkat, megértse gondolatainkat és bizalmával, s szeretetével viszonozza a mi odaadó hűségünket és hódoló szeretetünket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kell és szükséges, hogy a midőn Magyarországon tartózkodik, magát egészen magyar királynak, a legelső magyar embernek ismerje. (Helyeslés balfelöl.) Hogy pedig ez bekövetkezhessek, szükséges, hogy minden akadály, a mely a nemzet és királya érzelmei közt való egyesülésnek gátja lehetne, eltávolíttassák; idegen érdekek képviselői, idegen gondolkozás megtestesítői, árnyék gyanánt ne kisérjék, szive melegének kisugárzását fel ne fogják, hanem szemtől-szembe lássa nemzetét, a mely csak vele és általa akar nagygyá lenni, hogy ezáltal őt, Szent István koronájának viselőiét is nagygyá és hatalmassá tegye. (Elénk helyeslés és tetszés bálfelöl.) Hogy pedig ez minden körülmények között bekövetkezhessek, erre feltétlenül szükséges a magyar udvartartás. Ez nemcsak czélszerűségi szempont, ez politikai szükségesség, ez nemzeti szükség, és ezt fel kellene állítani még akkor is, ha igaz lenne az, a mit mi tagadunk, hogy az 1867-iki törvény szellemével a mai állapot meg nem egyeztethető. Rövid vonásokban akartam bemutatni azt, hogy miért van szükség a magyar királyi udvartartásra. Véleményem szerint számos ilyen szempontot lehetne még összeszedni, én azonban kizárólag csak egyre akarok reflektálni: a nemzetiségi kérdésre. (Halljuk! Halljuk! balfel öl és a szélsőbal oldalon.) Magyarország többnyelvű állam, a hol a nemzetiségeknek békés együttléte feltétlen követelménye az állam szilárdságának és jólétének; követelménye kifelé való vonatkozásokban ugy, mint itt bent, mert kifelé is csak akkor lehetünk nagyok és hatalmasok, ha bent megvan az egység, az egységben rejlő erő, nem pedig akkor, ha a szétziláltság és ennek nyomai látszanak mindenütt. Bármily kérdéssel hozakodunk elő, bármily tekintetben akarjuk a magyar nemzeti államot kiépíteni, örökké mint veszedelmet, mint le nem győzhető akadályt állítják elénk a nemzetiségeket. A Habsburg- ház idejövetele előtt nem volt nemzetiségi kérdés. Különösen a román veszedelem tekintetében igyekeznek ugyan kimutatni, hogy már a Dózsa-féle lázadásban románok is harczoltak, azonban ez a jobbágyoknak harcza volt, ez tehát annak a román jobbágynak is képviselte az érdekeit. Ebben a harezban még a nemzetiségi kérdésnek nyomai fel nem ismerhetők, sőt merném mondani, hogy maga az erdélyi románság sem ismerte fel az ő nemzeti ideáljait, a melyek ma olyannyira szaturálják őt; de alig hogy a Habsburgok betették lábukat •— beszéljen a történelem — Szapolya panaszkodik, hogy fegyveres erővel kell bejönnie Erdélybe, mert már itt sincs biztonságban a Ferdinánd biztosai által felizgatott román népesség ellenében, Am a nemzetiségi kérdés ekkor még nem hatolt a szivekbe, nem fogja át az elméket és a lelkeket, de a mag el van hintve, ez a mag erősödik és est ép oíyanok táplálják, a kiknek Magyarország megerősítése lett volna legszentebb kötelességük. Hogy azonban minden intrika ellen akkor, a mikor a magyar dicsőség fénye fellendült, mikor ismét egy függő, önálló, szabad Magyarország fénye jelenik meg; a mikor remény van arra, hogy Szent István koronája kész befogadni és megvédeni a nemzetiségeket, hogy akkor a nemzetiségek nem ellenünk, hanem mellettünk foglalnak állást, erre példa a Rákóczi-féle küzdelem, mert a midőn Magyarországon kitört a Rákóczi-féle mozgalom és ennek hullámai Erdélybe is átcsaptak, csakhamar ott is jó előre előkészített talajra találtak és az események megmutatták, hogy mennyire nem volt igaza Rabutinnak, mikor Kollonicsnak azt irta, hogy: »Nagyszeghi azon fenyegetése, hogy ha fel nem hagynak az unió erőszakolásával, hát az oláhok amolyan Pintye Grligor-féle kapitányok vezérlete alatt rablóbandákká alakulva fognak ellenszegülni az uniáló törekvéseknek. A Rákóczi-forradalom kiiuduló pontjai, fészke Ung, Bereg, Ugocsa, Szabolcs, Szatmár- ós Biharmegyék voltak. Az a területe hazánknak, hogy a ruténekkel és a magyarsággal összegyűlve tekintélyes számú oláhság lakott.« írja Jancsó Benedek (olvassa): »Károlyi Sándor e vidéken volt nagyhatalmú főispán és földesúr, kihez a református és görögkeleti oláhság versenyző örömmel csatlakozott, az ő hadtestében szolgálta végig a Rákóczi-forradalmat a híres Dragou kuruez oláh kapitány is, aki Arad alatt a borosjenői németek egy századát tisztjeivel együtt elfogta, továbbá a szatmármegyei vitéz oláh kuruez hadnagy, Ballá Vaszily zászlótartójával,Pap Péterrel együtt, E vidékről való volt Gsurulya kapitány is, a kinek rendetlen pórhada igen sok galibát okozott maguknak a kuruez tábornokoknak is.« Az oláhság tehát ha ott, a hol maga alkotott sereget, csak portyázásra is volt jó, ott, (Halljuk! Halljuk!) a hol a kuruez táborba beolvadt, hősöket ad a magyar szabadságharca küzdelmének. Ezt a történelem mutatja és e tekintetben ép erre a Jancsó Benedekre hivatkozom, a kinek sem magyar érzését, sem pedig politikailag az enyómtől eltérő felfogását megtagadni nem lehet. Gabányi Miklós: A nemzetiségek nem ellenségeink nekünk; csak az osztrák az ellenségünk, meg a német! Vertán Endre: Példa van arra is, hogy (olvassa): »Az oláh kuruez is ott volt mint fegyvertársa a magyar kurueznak a nemzeti szabadság ama táborában, melyben diadalmas csaták után szellős sátorok alatt lobogó éjjeli tüzeknél bor és dal között vigan telt az idő. A tárogató és hegedű szava elhangzott, felharsant a duda hangja is. Magyar és oláh