Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-469

Í69. országos ülés 190b Julius 21-én, csütörtökön. 167 országgal összekerült, fajban körülbelül egyforma, ennek daczára azonban nemzetnek bizonyult, a mely a kiéli békekötés óta 90 esztendő alatt visszavívta az ő nemzeti jogait az utolsó részletéig, ugy hogy Svédország és Norvégia közt ma nincsen egyéb közösügy, mint a diplomácziai képviselet és az uralkodónak személye. Mit tett Norvégia akkor, mikor a svéd uralkodóház nem akarta szentesíteni az ő törvényjavaslatait ? Mit tett akkor, mikor nem akarta elismerni a norvég állam szuverenitását, a mint azt a norvég parlament kívánta? A svéd uralkodóház is fizetésemelést akart, akár csak a bécsi uralkodóház, a mire Norvégia azzal felelt, hogy leszállította a gázsit és azt mondta, hogy az az uralkodóház, a mely törvényeinket, jogainkat nem ismeri, törekvéseinkkel nem azonosítja magát, nem érdemel annyi fizetést sem, a mennyit eddig kapott. Mi pedig a helyett, hogy a chlopyi parancs után sarkunkra álltunk volna és ugyanily választ adtunk volna, vagy legalább is kifejezést adtunk volna annak, hogy élünk és nemzet vagyunk, szolgalelkűségünkben odaborulunk és megcsókoljuk azt a lábat, a mely megrugdosott; nagyobb fizetést adunk, hogy ezentúl még jobban bántalmazhassák ezt a nemzetet! (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az udvartartás kérdése a mi részünkről államiságunknak, egész faji mivoltunk kifejezésének legelsőrangu kérdése, sokkal nagyobb kérdés, mint a hadsereg, mint a dijilomáczia kérdése; sokkal nagyobb, mint az önálló vámterület kérdése. Mert a mely országnak feje nincs, annak lábai hiába vannak; a mely országnak nem viselik gondját felülről, a mely ország uralkodóját nem veszik körül a nemzet szivéből és véréből vett tanácsosok, hanem idegenek, annak hiába van saját hadserege, saját diplomácziája, önálló vámterülete, az mind elvész, elpusztul, mert még a közmondás is azt mondja, hogy: fejétől bűzlik a hal! (Zaj jobbfelöl.) Az udvartartás kérdését ugy állították ide a dinasztia részéről, mint üzleti kérdést. A kereskedelmi törvény azonban azt mondja, hogy én nem tartozom fizetni azon áruért, a melyet az eladó nekem nem szállít. Mi pedig 37 esztendő óta fizetünk azért az udvartartási áruért, melyet nekünk sohasem szállítottak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pedig az exceptio quanti minoris Ausztriában legalább, az osztrák polgári törvénykönyv szerint érvényben van, tehát az osztrák magánjog szerint sem tartozom fizetni azért az áruért, a mely nem éri meg azt az árat. Már pedig 11 milliót nem ér meg az az udvartartás, a mely magának az udvarnak is csak 102,000 koronájába kerül. ügy állítom ezt ide, mint becsületbeli kérdést: ha elfogadok fizetést valakitől, akkor azt meg is kell szolgálnom. (Helyeslés a széls'óbalóläalon.) Ugy állítom oda, mint a magyar nemzet tisztességének a kérdését, mert mi megérdemeljük azt. hogy a mi dinasztiánk, a melyet mi fizetünk, meg is adja a pénzünkért azt, a miért a pénzt adjuk ! (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mikor a katonaság költségeihez a quóta szerint járulunk, semmi jogot nem adnak. A diplomácziánál hasonlóképen. Mikor a vámterület kérdését vetjük fel, mindig a birodalom eszméjével álíitanak bennünket szembe. Az udvartartás kérdésében világos a törvény, világos a megállapodás: az, hogy itt nem egy ország van, hanem két külön ország, a mi kifejezést nyer abban, hogy mint két önálló ország különkülön egyenlően járulunk az udvartartás költségeihez ; Magyarország épen annyit fizet a magyar udvartartás költségei czimén, mint Ausztria az osztrák császári udvar fényének emelésére. Nem igazságos eljárás tehát, hogy a mikor a fizetésről van szó, két külön ország vagyunk és egyformán veszik el a pénzt tőlünk. De mikor a magyar nemzet saját zászlajáról van szó, akkor azt a budai várkastélyon sem szabad kitűzni, mert ott a kétfejű sasos birodalmi zászló leng. a mikor ő Felsége itt tartózkodik. A mikor nyelvünkről van szó, azt Landessprache-vá minősitik, a mikor a magyar himnuszról, a magyar történetről van szó, erről mindről nem tudnak semmit. (Ugy van! a szélsöíaloldalon.) Paritást akarunk, t. képviselőház! Hogy ha ma nincs a magyar király körül a magyar zászlónak, a magyar czimernek, a magyar embernek helye, akkor a magyar pénznek se legyen helye! (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Ha pedig a magyar pénznek helye van, akkor abból németeket ne tartsanak. Ha pedig tartanak, legalább is ne a mi beleegyezésünkből és akaratunkból. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Fel kell emelni az udvartartás költségeit és ezt a magyar hipokrizis azzal indokolja, hogy 32 esztendő alatt felemelkedtek a költségek. Minek a költségei, t. előadó ur? A magyar udvartartás költségei? Hát mennyi volt 32 esztendővel ezeló'tt és mennyi ma ? Kíváncsi vagyok garasokban kiszámítani, mennyit nyomna az a költségkülönbözet, a mi az akkori és a mai magyar udvartartás költsége közt fennáll. Mert akkor sem volt semmi és ma sincs semmi. Semmiből semmi se lesz, semmiért semmi se jár; a semminek költségeit felemelni se lehet. Azt mondja az előadó ur, hogy emelkedtek a költségek; emelkedtek a németeknek, a bécsi udvarnak a költségei. Több a német, többet is fogyasztanak. Azonban, ha több a német, tartsa el a német és ha többet fogyaszt, fizesse is a német azt, a mennyivel nagyobb a költség. Azt mondja az előadó ur, hogy megnagyobbodtak a költségek. Mi közünk nekünk ahhoz? Mi közünk ahhoz, ha Bécsben a németség a világ pénzét elfogyasztja is? Az a saját privát ügyük, nekünk magyaroknak ahhoz van közünk, hogy a magyar király mit költ el és arra van is gondunk, hogy a magyar király és kísérete