Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

450. ORSZÁGOS ÜLÉS 190é június 28-án, kedden, Perczel Dezső, közben Jakabffy Imre elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnöki előterjesztések. — A közlekedésügyi bizottság jelentésének be­nyújtása több helyi érdekű vasútra vonatkozó törvényjavaslat, illetőleg miniszteri jelentés tárgyában. — Az 1904. évi állami költségvetés tárgyalása. A kormány részéről jelen vannak: gróf Tisza István, gróf Khuen-Héderváry Károly, Nyiri Sándor, Plósz Sándor, Hieronymi Károly, Tallián Béla. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 35 perczkor,) Elnök: T. ház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Hertelendy László jegyző ur fogja vezetni; a javaslatok mellett felszólalókat Dedovics György, a javaslatok ellen felszóla­lókat pedig Kovács Pál jegyző ur jegyzi. Mindenekelőtt fel fog olvastatni a legutóbbi ülés jegyzőkönyve. Hertelendy László jegyző (olvassa a június hó 27-én tartott illés jegyzökönyvét). Elnök: Kérdem : van-e valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nin­csen, ugy a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelen­tem ki. Bemutatom Falk Miksa és Sághy Gyula országos képviselők leveleit, a melyekben egész­ségi okokból kéthavi, illetőleg hatheti szabad­ságidő engedélyezését kérik. Javaslom a t. háznak, hogy a kért szabad­ságidőt adja meg. Hozzájárul ehhez a ház? (Igen!) A ház a kért szabadságot nevezett kép­viselőknek megadja. Bemutatom a főrendiház elnökének átira­tait, melyekkel értesít, hogy a főrendiház folyó hó 27-ón tartott ülésében a hódmezővásárhely—makó—nagyszentmik­lósi helyi érdekű vasút engedélyezésének meg­történtéről, a felsőeör—tárcsa—felsőlövői helyi érdekű vasút engedélyezéséről és a ruma—klenaki helyi érdekű vasút száva­parti rakodó vágányának meghosszabbítására vonatkozó engedélyokirati függelék kiadásáról szóló kereskedelemügyi miniszteri jelentésekre vonatkozó képviselőházi határozatokhoz változta­tás nélkül hozzájárult, valamint a m. kir. államvasutak alkalmazottai illet­ményeinek szabályozására szükséges költségek fedezéséről szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan hozott két képviselőházi határozatot szintén el­fogadta. A két háznak egyetértésével hozott ezen határozatokat immár országos határozatoknak jelentem ki. Bemutatom Borsod vármegye közönségének feliratát, külföldi közös képviseleti hatóságaink­nak a magyar hatóságokkal magyarul leendő levelezése tárgyában és Heves vármegye közönségének feliratát, az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről szóló 1891 : XIII. t.-cz. módosítása iránt. Mindkettő tárgyalás ós jelentéstétel végett kiadatik a kérvényi bizottságnak. A közlekedésügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Dobiecki Sándor előadó: T. ház! A pénz­ügyi és közlekedésügyi bizottság nevében tisztelet­teljesen előterjesztem a következő jelentéseket: A körös—belovári és belovár—verőczei helyi érdekű vasutak engedélyokiratainak egyesítése tárgyában beadott törvényjavaslatra (írom. 387, 595) vonatkozólag; a zsebely—csákovári és a csákovár—bókai helyi érdekű vasútvonalra biztosított szállítási adómentességek lejárati időinek egységes meg­állapítása tárgyában beadott törvényjavaslatra (írom. 388, 596) vonatkozólag;

Next

/
Oldalképek
Tartalom