Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-449

80 449. országos ülés Í9( bánnak testületileg hálát mondott azért, hogy a város jólétét előmozdította. Ha Khuen-Héderváry Horvátországban erőszakoskodott volna, ha jogtipró satrapaként kormányzott volna, bizony nem lett volna lehetséges, hogy a legellenzékibb város neki testületileg köszönő feliratot nyújtson át. (Ugy van! jobb felöl.) Ilyen jelenetek mellett, mikor a t. ellenzék is a volt bán ellen foglalt állást, nem csoda, hogy a horvátországi magyarellenesek félremagyarázataikkal zendüléseket támasztottak. Az igen t. ellenzék felháborodott akkor, mikor említés történt arról, hogy láthatatlan kezek pénzzel segítik elő a zendüléseket. Én nem tudtam akkor, hogy kaptak-e és honnan kaptak pénzt, azonban felvilágosítást szereztem magamnak ebből a proklamáczióból. Sebenicóban és más dalmát városokban alakultak bizottságok, melyek pénzgyüjtést rendeztek. A sebenicói bizottság tagjai lovag [Supuk A. polgármester, Tambacsa G. és valami dr. Gazzari J. Ezeknek az uraknak aláírásával megjelent Sebenicóban múlt évi május 20-án egy kiáltvány, melyben a magyar nemzetet hallatlan módon gyalázzák és pénzgyüjtést rendelnek el. Ezen bizottság nekem is volt szives elküldeni kiáltványának egy példányát. Legérdekesebb a dologban a boríték, melylyel ezen jeles proklamácziókat továbbították. Éz Sebenicó város hatóságának hivatalos borítéka 3627. ügyszám alatt. (Derültség.) Vészi József: Elcsapták azt a polgármestert. Kubik Béla : Dehogy csapták el! Megteszik konzulnak ! (Zaj.) Kovácsevics István: Ezenkívül kaptam szintén ebben az ügyben egy levelet Opuzenból. szintén a község hivatalos bori tékával 865. ügyszám alatt. Ezen egy sajátkezű aláírás szerepel. Miután az illető urat nem ismerem és lehet, hogy talán valaki visszaélt a nevével, nem fogom itt felemlíteni, mert nem tételezem fel, hogy egy doktor — mert igy írja magát alá — oly neveletlen és gyalázatos levelet írhasson. Ezen irományokat vagyok bátor a ház asztalára letenni, hogy kormányunknak alkalom adassék Sebenieo város hatóságát és Opuzen község községi elöljáróságát felettes hatóságaik utján a nemzetközi illemre kitanítani. (Altalános helyeslés.) Nem kételkedem, hogy a magyar kormány nem nézte volna tétlenül, ha, pl. egy magyarországi városban alakultak volna bizottságok oly feladattal, hogy Ausztriában zendüléseket mozdítsanak elő. (Helyeslés a jobboldalon.) Legyen szabad most áttérnem a köztünk lévő viszonynak kényes, mondhatnám legkényesebb kérdésére: a nyelvkérdésre. Minél kisebb valamelyik nemzet, annál féltékenyebb nyelvére. így van ez Horvátországban is. június 27-én, hétfőn. Hock János: Csak Magyarországon nem! Kovácsevics István: Magyarország nagy ország. Az 1868: XXX. törvónyczikk értelmében Horvátországban a horvát nyelv a hivatalos nyelv minden állami dolgokban, mert azon törvény 57. §-a igy hangzik: »Horvát-Szlavonországok határai között a közös kormányzati közegek hivatalos nyelvéül is a horvát nyelv állapittatik meg.« Ezen jog a territoriális jogok rendszere szerint ítélendő meg, nem pedig a személyes jogok rendszere szerint. Ez tehát nekünk territoriális jogunk, ezért nemzetünk ellen, pozitív törvényeink ellen vétünk akkor, hogyha Horvátországban bárhol is a horvát nyelvet mellőztetni, vagy kiszorítani engedjük. Ennek a törvénynek az értelmében a magyar államvasutak, az erdészeti hivatalok, a külföldi útlevelek tekintetében is egyedül a horvát nyelv a törvényes állami nyelv. Nem fogadhatom el azt az érvelést, hogy az államvasutak a magyar államnak magánüzletét képezik és ennélfogva ezen üzletek nem esnek az 57. §. alá, mert az államnak egyáltalában nem lehetnek magánüzletei. (Felkiáltásolc a szélsöbaloldalon: Dehogy nem !) De meg, ha igy volna is, miután ezen törvény territoriális jogok alapján áll, igy ezekre nézve is a horvát nyelv a kötelező. Hock János: Ez nem áll! Én, mint magánvállalkozó oly vállalatot tarthatok és oly nyelven, mint nekem tetszik. (Zaj. Elnöh csenget.) Kovácsevics István: Ha ez állana, akkor a déli vasút Horvátországban, mint igazán privát társulat, választhatna magának akármilyen nyelven üzleti vezetést és nem lenne arra kötelezve, hogy Horvátországban is a magyar nyelvet használja. Ne tessék azt hinni, hogy mi a magyar nyelv elleni gyűlöletből óhajtjuk a horvát törvények alkalmazását. Nem! Hanem, a horvát nyelv érvényét csak azért követeljük, mert ha egy helyen engedünk, akkor az egész vonalon elvész^ az ahhoz való jogunk. Én a magyar nyelv ismeretét Horvátországban nagyon szükségesnek és nagyon fontosnak tartom. A mostani helyzet igen visszás annyiban, hogy kölcsönös közlekedésünk idegen nyelven történik; (Igaz! Ugy van! balfelöl.) óhajtandó volna, hogy Horvátországban a magyar nyelv legalább is annyira elterjedt legyen, mint a német. Erre kell törekedni. (Helyeslés.) Horvátországban 1828-ban meghozatott egy országgyűlési határozat, a mely mai napig sincs hatályon kivül helyezve, és a melyben az mondatik, hogy a magyar nyelv tanítása a középiskolákban kötelezőleg történik, ós hogy nem léphet az alsóbb osztályokból a felsőbb osztályokba az az ifjú, a ki nem igazolja előmenetelét a magyar nyelvben. Ez a határozat a mai napig fennáll, de nincs végrehajtva. (Zaj.) A magyarok és horvátok közti viszonyok elmérgesedéséhez az igen t. ellenzéknek legújabb magatartása is hozzájárult. Az ellen, hogy az