Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-449

íí9. országos ülés 190í június 21-én, hétfőn. 71 Mi, horvát képviselők, itt a házban a magyar államnak sohasem alkalmatlankodtunk, a tárgyalásokat nem zavartuk, az állami gépezet rendes munkálkodását sohasem gátoltuk. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Ilyen szemrehányás, nézetem szerint, máshova volna ezimezendő. Én részemről készségesen és örömmel fogok hozzájárulni a magyar állam kiépítéséhez, (Helyeslés a jobboldalon.) jogainak védelmében és azoknak viszaszerzésében. Készségesen és örömmel fogok hozzájárulni, hogy hadseregünk magyarrá tétessék, (Helyeslés a jobboldalon.) hogy a magyar hadseregben a magyar, annak horvát részében a horvát vezényszó hozassák be. Mert nem látom be azt, hogy ez által hadseregünk harczképessége a legcsekélyebb kárt is szenvedné. Hiszen jelenleg is a hadierőben három vezénynyelv alkalmaztatik, a nélkül, hogy a hadsereg harczképessége a legkevésbbé is koczkáztatva lenne. Bebizonyosodott ez nemcsak a hadgyakorlatoknál, hanem bebizonyosodott ez a valóságban, a harczban is. Ugyanis 1878-ban, Bihácsnál két horvát honvédzászlóalj Zách, közös hadseregbeli tábornok dandárcsapatát a katasztrófától megmentette. Eiíen két horvát zászlóalj nélkül Zách csapatai a bosnyák felkelők részéről körülvétettek és megsemmisíttettek volna. Ezen szerencsétlenséget a nevezett két horvát zászlóalj akadályozta meg az által, hogy hősiesen visszaverte a felkelők azon csapatait, melyeknek az volt a feladatuk, hogy a bekerítést keresztülvigyék. Ugyanakkor a közös hadseregben Bihácsnál, a német kommandó daczára, oly zűrzavar uralkodott, hogy a két közös hadseregbeli ezred, a helyett, hogy egyesülten a rájuk lövöldöző felkelőkre indultak volna, egymásra lövöldöztek és igy 400-nál több közös hadseregbeli katona kölcsönösen a halálba^ űzte egymást. Akkor tehát a közös hadseregnek nem ártott a horvát kommandó. Miért ne lehetne ezt a közös hadsereg horvát részébe behozni, mikor ahhoz jogunk van, a mely nem az 1867: XII. t.-czikken, hanem a magyar állam szuverenitásán alapul, a mely sem el nem évülhet, sem el nem disputálható. (Uqy van! a szélsőbaloldalon.) Igaz, hogy a hadsereggel való rendelkezés a király átruházott joga, de a hadsereg idegen szellemben való ápolása, idegen vezénylete ebben az átruházásban nem foglaltatik benne. Nem látom be azt sem, hogy miért ne volna lehetséges a magyar vagy horvát nyelv behozatala, mig önálló hadseregünk nem lesz. A hadsereg közössége megmaradhat, ugy^ hogy a német részben megmaradjon a német, a magyar részben pedig a magyar, illetve horvát kommandó. Erre példa is van: a magy. kir. honvédség, a melynek vezénylete, vezérlete szintén egységes, mindamellett a magyar honvédségnél a magyar, a horvát honvédségnél pedig a horvát nyelvet alkalmazzák. Ép igy meg lehetne ezt a közös hadseregben is tenni. A magyar hadsereg felállítása azonban nem oly egyszerű és kicsi dolog, hogy azt közbeesőleg obstrukczióval el lehetne érni. Ily módon nem lehet nagy műveket alkotni, mert a kérdés megoldásához szükséges, hogy ahhoz kellő időben az országgyűlés összes pártjai hozzájáruljanak. Ezt a kérdést csak ugy inczidentaliter szőnyegre hozni, a kérdés elodázását jelenti. De most, a midőn oly sok életbevágó sürgős dolog vár megoldásra, nem czélszerü ezt a kérdést forszírozni; lesz arra idő akkor, mikor ezeket a sürgős kérdéseket már megoldottuk. Az igen t. ellenzék felháborodott, mikor egy képviselőtársunk itt azt mondotta, hogy a magyar hadseregben a magyar vezényszó akkor lesz behozható, ha majd a magyarok száma 20 millióra rug fel. Ámbár a t. ellenzék, különösen pedig boldogult Pichler Győző gúnynak tartotta, mégis másnap ő maga ugyanebbe a hibába esett, mikor a horvát nemzetre az önök zajos tetszése mellett, gúnyosan azt mondta, hogy oly csekély számú és mégis mily sok jogot élvez! A t. ellenzéknek erre a gunyjára csak az a megjegyzésem, hogy a nemzeti jogok nem a szerint mérlegelendők, hogy sokan vagyunk-e vagy kevesen; (Ugy van! a baloldalon.) a jogtisztelet szem előtt tartandó, akár sokan, akár kevesen vagyunk. A nevezett volt képviselő egyúttal iparkodott a horvátokat mint valami ázsiai rablóhordát odaállítani, szemünkre vetvén azon kihágásokat, melyeket a horvát szoldateszka Európa különböző helyein állítólag elkövetett. Én azt tartom, hogy egyesek vétkeit nem szabad azon nemzetnek beszámítani, a mely nemzethez az illető garázdálkodó tartozik, mert ily módon Európában nem maradna egy nemzet sem megkímélve olyan szemrehányásoktól, mint a melyekkel a nevezett volt képviselő ur bennünket megbélyegezni iparkodott. Hogy azok a garázdálkodások, a melyek a horvát katonáknak tulajdonittatnak . . . Horváth Gyula : Pichler életében kellett volna erre válaszolni, nem pedig halála után fél esztendő múlva! Kovácsevics István: Ne tetszett volna másfél, vagy két évig obstruálni, akkor előbb válaszoltam volna! Horváth Gyula: Az obstrukezió ezt nem akadályozta! (Folytonos zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Kovácsevics István: Hogy azon garázdálkodások . .. Kubik Béla: Akkor nem feleltek, mikor mi kértük! Azt mondja Tomasics: jönnek-mennek a pénzek. Erre nem feleltek! Kovácsevics István: Majd erre is rátérek! Kubik Béla: Nagy örömmel fogom venni! (Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) Kovácsevics István: Hogy azok a garázdálkodások, a melyek a horvát katonáknak tulajdonittatnak, nem mindig igazak, arra nézve bátor