Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

ti6 M8. országos ülés 190Í június 25-én, szombaton. azoknak szigorú megtartására kétségtelenül elsősorban és fokozottan hivatvák a törvényhatóságok is, a melyek valaha alkotmányunknak igazi védőbástyái voltak. Ugyan mit szólna a t. miniszterelnök ur, ha a nagyszebeni polgármester szász lenne, Szebenmégye, vagy mondjuk Hunyadmegye alispánja oláh lenne és ennek eszébe jutna Budapest székesfőváros polgármesteréhez egy német nyelvű, vagy oláh nyelvű átiratot intézni? Elintézendőnek tartaná-e a miniszterelnök ur ezt az átiratot és csak arra utalná a polgármestert, hogy tegyen egyszerűen panaszt a miniszterelnöknél mint belügyminiszternél, de az átiratot intézze el? Ha van benne csak egy csepp magyar vér, akkor felháborodással utasítja vissza ezt a feltevést. Már pedig e tekintetben a közös hatóságok között, a közös minisztérium alatt álló konzulok között, a kik egyúttal Magyarországnak is közegei és a nagyszebeni polgármester, a nagyszebeni alispán, vagy Hunyadmegye alispánja között abszolúte semmi különbség nincs. A mi áll az egyikre, áll a másikra is. (TJgy van! balfelöl.) A t. miniszterelnök ur ugy állítja elénk a dolgot, mintha az a felháborodás, a mely ugyanezzel szemben is jogosult lett volna, pusztán a konzulnak ezen eljárásával szemben tört ki a házban. Legyen meggyőződve róla, — hiszen egy ilyen hatóság a miniszter részéről megkaphatja a maga megtorlását — nem ez háborított fel bennünket, hanem az, hogy ilyen visszaélést a miniszterelnök ur szó nélkül elnéz, eltűr, sőt arra még bátorítja őket, mert jövőre fentartandónak mondja ezt, ellenben mikor a magyar hatóság kötelességét teljesiti, azt megfenyegeti. Ez az, a mi felháboritój a magyar miniszterelnök, a magyar belügyminiszter részéről. (Ugy van! balfelöl.) Ez a felfogás a nemzeti érzületet igazán mélyen sérti, jogilag pedig, mint kimutatni volt szerencsém, egyáltalában tarthatatlan. T. miniszterelnök ur, én ilyen körülmények között itt az egész eljárásában folytonosan csak a nemzeti követelmények lefokozását látom, ellenben a nemzeti jogok védelmében egyáltalában nem látom az u. n. erős kéznek a nyomát és nem tudom, — hogy legsajátabb kifejezésével éljek — hogy az erős kéz, vagy pedig a bolond kéz működését látjuk-e magunk előtt? (Derültség balfelöl.) Ezekben, t. képviselőház, elmondottam azon politikai indokokat, a melyek miatt a költségvetést általánosságban sem fogadom el. Beszédem politikai részével tehát egyelőre végeztem, de talán annak befejezésénél még visszatérek arra. Most átmegyek, szintén csak általánosságban, a költségvetés pénzügyi oldalára és azon pénzügyi szempontokra, a melyek engem e téren vezetnek. A mikor, t. képviselőház, nem is annyira a költségvetést, mint inkább a t. pénzügyminiszter ur pénzügyi politikáját bírálat tárgyává akarom tenni, előre akarom mindenekelőtt bocsátani azt, hogy azon személyes tiszteletnél fogva, a melylyel a miniszter ur iránt viseltetem, a ki ismerem az ő széles ismeretkörét, nagy tehetségét •— hiszen régen, a közpályára lépésétől kezdve volt szerencsém őt figyelemmel kisérni — készséggel elismerem róla, hogy ő azon keretekben, a melyeket készen talált és átvett, igen kiváló bürokratikus, adminisztratív tehetség. De a mikor e tekintetben meghajtom előtte zászlómat, kénytelen vagyok Magyarország súlyos pénzügyi helyzetének szanálására való hivatottságát és képességét teljesen kétségbevonni. Mert hiszen súlyos pénzügyi helyzetünknek nem bürokratikus, egyszerű adminisztrálásra, hanem egyrészt egészséges adóreformokra van szüksége, másrészt a pénzügyi adminisztrácziónak olymérvű egyszerűsítésére és átalakítására, hogy az állam terhein ez utón is lényegesen könynyitve legyen. Azt mondottam, hogy egészséges adóreform. Ertem ez alatt először is azt, hogy egy egységes, egyszerűbb és egyöntetűbb adórendszer alkottassák meg, a mely mellett minden laikus előre megállapíthatja a maga adóterhét, tehát könnyen ellenőrizheti a pénzügyi közegek eljárását is. Mert a mai adórendszer mellatt ugy a kivetésnél, mint a behajtásnál az adózó polgárok teljesen a pénzügyi közegek önkényének vannak kiszolgáltatva. Tapasztalásból tudom, hogy a mai adórendszer mellett még szakemberek sem képesek előre megállapítani azt, hogy igazságosan rovatott-e ki rájuk az adóteher. Értem továbbá az adóreform alatt azt, hogy az adóteher igazságosabban osztassák fel az adóképesség aránya szerint. Értem azt, hogy a kisexisztencziák a létmininum tekintetében az adótól mentesittessenek^és ez által prosperálásuk lehetővé tétessék. Értem az olyan adórendszer behozását, a mely visszahatásában nem az állampolgárok kiszipolyozására, anyagi erejének elsatnyitására van szánva, hanem a mely visszahatásában az állampolgárok anyagi jólétének előmozdítására is kihat. A pénzügyi adminisztráczió egyszerűsítése és reformálása alatt pedig értem, hogy azt a jelen komplikált, csökönyös, drága, sem méltányosságot, sem igazságot nem ismerő bürokratizmustól meg kell tisztítani. Hiszen, t. képviselőház, ez a mostani rendszer, a melyet a Bach-szisztémából vettünk át, még csak a józan észszerűségnek sem felel meg, a mint azt mindjárt illusztrálni fogom. Saját tapasztalatom köréből fogok felsorolni egyes eseteket, köztük olyanokat, a melyek már a t. pénzügyminiszter ur miniszterségének idejére esnek és be fogom igazolni azt, hogy e részben tulajdonképen semmi változás nem történt 1867 óta. (Halljuk! balfelöl.) Budapesti tanári éveim kezdetén történt meg velem, hogy egyszerre csak egy adóintést kapok, hogy fizessek ügyvédi gyakorlatom után járó 45—50 forint adót. Én, a ki soha nem