Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

56 448. országos ülés 1904 június 25-én, szombaton. Áz eddig elmondottakból néhai Grünwald Bélával, volt képviselőtársunkkal és a felvidéki viszonyok legalaposabb ismerőjével azonos következtetésre kell jutnunk abban: ha nemzetiség alatt oly nagyobbszámu néjjfajt értünk, mely különállásának tudatával bir és ezen különállását érvényesíteni is akarja, mely önmagának czélja és ideálja és eszközökkel is rendelkezik fejlődésének előmozdítására és ideáljainak megvalósítására: akkor bízvást állithatjuk, hogy tót nemzetiség nincs, mert mind e törekvést tót népünkben még röviddel ennek előtte hiába kerestük volna. A ki a felvidéki viszonyokat ismeri, annak arra a meggyőződésre kell jutnia, hogy Magyarországnak vannak tót nyelven beszélő hazafias és ma már, sajnos, tetemes részben félrevezetett lakosai, de tót nemzetiség nincs és igy tót nemzetiségi kérdés sem lehet. Az eddig elmondottakban a felvidéki viszonyok fényoldalát volt szerencsém bemutatni. Sajnos, hogy a házat most árnyoldalaival is meg kell ismertetnem. (Halljuk! Halljuk!) Mi tót népünk ragaszkodásában nagy kincset birunk, de vannak, kik bennünket e kincstől megfosztani, kik a ragaszkodás érzetét gyűlöletté átalakítani törekszenek és ma csak a teljesen tájékozatlan nem látja, hogy egy folyton növekedő és kiválóan szervezett párttal állunk szemben! (Igaz! Ugy van!) Habár a nemzetiségi mozgolódás már II. József császár idejére vezethető vissza, de a Felvidéken pánszlávizmusról voltaképen csak a negyvenes évek elején szólhatunk, a mikor néhány tanár Kollár tanain indulva, a tőt anyanyelvű tanítványokat maga köré gyűjtve, a nagy szláv egyesülés eszméjét kezdte terjeszteni. Ezen tanítványok utóbb mint papok és tanítók az életbe kilépvén, az uj eszmének prozelitákat iparkodtak szerezni; az irodalmi tevékenység is megindult, néhány költő az uj szellemben irt, a sajtó utján is terjedt és kis tót körök alakultak. Politikailag ezen párt csak a szabadságharcz idején kezdett érvényesülni, a mikor ugyanis az osztrák kormány a magyarok gyöngítésére a legcsekélyebbet is kihasználni iparkodván, ezen uj irányú tótoknak kalandokra vágyó részét igéi eltel rábírta, hogy a magyarok ellen fegyvert fogjon, és a magyar állameszme hatalmát mi sem igazolhatja jobban mint az, hogy minden igéret daczára tót népünknek csak legproblematikusabb exisztencziáju elemeit volt képes megnyerni. A szabadságharcz leküzdése után ezen emberek jutalomban részesittettekés aki csak némileg is alkalmasnak bizonyult, hivatalban helyeztetett el és különös, hogy ezen hivatalokban elhelyezett szláv emberek soha szláv igényeket nem támasztottak, hanem a Bach-kormány germanizáló törekvéseit tőlük telhetőleg támogatták. 1860-ban a magyar nemzet a gyűlölt Bachkorszakbeli hivatalnokokat hivatalaikból eltávolitván, ezek, a mennyiben az országban maradtak, családjaikkal nagyrészben nyomorba jutván, természetszerűleg az elégedetlenekhez csatlakoztak és a pánszláv propaganda karjai közé juíottak. Akkor történt, hogy Tnróczszentmártonban több száz tagból álló gyülekezet, az úgynevezett memorandisták, egybegyűlt és mintegy a tót nemzetiség nevében emlékiratot elkészítvén, ezt az országgyűléshez felterjesztették. Tót anyanyelvű népünk ezen emlékiratot a legnagyobb ellenszenvvel fogadta és tömegesen tiltakozott azon vakmerőség ellen, mintha a Turóczszentmártonban egybegyűlt néhány ember hivatva vagy jogosítva lett volna az összes tótanyanyelvű közönség kívánalmait formulázni. (Helyeslés.) Az országgyűlésen pedig a tájékozatlanság oly nagy volt, hogy csakis feloszlatása akadályozhatta meg, hogy ezen memorandummal ugy foglalkozzék, mint az összes tót anyanyelvű közönség kívánalmait tartalmazó felterjesztéssel. Az ezután következett Schmeríing-politika, mely a magyarok elszigetelésére törekedett, természetszerűleg ezen pánszláv pártot is czéljainak kihasználni iparkodott és ez ezen párt fejlődésének legnevezetesebb időszakát képezi, mert most nemcsak az történt először, hogy törekvéseit a hatalom sokhelyütt támogatta, hanem a róm. kath. egyház is. Eddig ugyanis a pánszlávizmus majdnem kizárólag az ágostai evangélikus egyház körében volt elterjedve, most azonban a róm. katholikus papok körében is kezdett tért hódítani, mert Mójzes beszterczebányai és Zabojszky szepesi püspökök Schmerling politikájának követői voltak. S kü'önös, hogy habár a nyitrai egyházmegyében Boskoványi püspök kizárólag a theológiai tudománynak élve, az egyház vezetését oly férfiakra bizta, a kik az említettekkel egy irányban haladtak, mégis ezen egyházmegyében kevésbbé találni ilyen pánszláv hajlamú papokat, mint inkább az esztergomi egyházmegye némely vidékein. Rákosi Viktor: Szép dolog! (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Vietoris Miklős: De a pánszláv pártvezetőségek csakhamar belátták, hogy prosperálásuk nagyobb számú intelligencziát igényel és létesíttettek a tót gimnáziumok s állítólag irodalmi szempontból a Miticza: Szóval minden megtörtént, még az iskolákban tanított történelem is meghamisittatott, csakhogy a magyarok elleni ellenszenv annál inkább fejlesztessék. Zboray Miklós: A kormány tűrte? Rákosi Viktor: És a püspökök küldték? (Zaj balfelöl.) Vietoris Miklós: És alkotmányunk helyreállott. A magyar nemzet képesítve lett arra, hogy az, egybeolvadásnak proczesszusát elősegítse. És a magyar törvényhozás az 1868. évi XLIV. t.-czikket, az u. n. nemzetiségi törvényt, szerintem a lemondás törvényét, létesítette. Mert ha ennek bevezetésében az egységes magyar nemzet oszthatatlanságának elve ki is mondatik, de nem egy szakasza ugy magyarázható,.