Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-462

430 i62. országos ülés IdOb Julius 13-án, szerdán. mert az, t. képviselőház, azt eredményezné, hogy itt azután a magyar társadalom, ha csakugyan be tudna férkőzni, a spanyol etikett mindenféle szabályai daczára, az udvar közelébe és ott lebzselhetne az udvar körül: a lojalitás még nagyobb méreteket öltene és a magyar nemzetből végkép kiveszne az az ellenállási erő, a melyre pedig minden megpróbáltatásnál szüksége van. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeket azért hoztam fel, hogy megokoljam azt az álláspontomat, melynél fogva nem rajongok a mostani dualizmus mellett külön magyar udvartartásért. Engem megdöbbent az a gondolat, hogy mivé fajulhatna a magyar lojalitás, ha mi külön magyar udvartartás közelében élnénk. Megdöbbent az a gondolat, hogy mi lenne abból, ha a magyar nemzet társadalmának azt a rétegét, a melyet középosztálynak nevezünk, de a mely szegény és elhagyatott, a melyben azonban mégis van valami függetlenségi érzés, van nemzeti önérzet, ha ezt a réteget szintén átjárná az a betegség, a mely erénynek hirdeti a megadást, a mely azt parancsolja, hogy a koronának mindent meg kell adni még akkor is, ha a korona akarata merőben ellenkezik a nemzet akaratával, a nemzet közérzetével, a nemzet vágyódásával. Megdöbbent az a gondolat, mi lenne a magyar társadalomból, ha hozzáférkó'znék az udvarhoz, a mely nem magyar, a mely nem lehetne magyar akkor sem, ha itt külön magyar udvartartáskép rendezkednék be? Mert hiszen ellenkezik a természet törvényével, ellenkezik minden józan logikával, hogy azok az emberek, a kiket a tradiczió, a nevelés és minden arra szoktatott, hogy ne a mi érzésvilágunkban éljenek, s az ő gondolataikat ne fűzzék a mi gondolatainkhoz, hogy azok az emberek magyarokká legyenek, s hogy köztük és köztünk teljes érdekközösség támadjon csak azért, mert az esztendő hat hónapját itt töltik egy külön magyar udvartartásnak nevezett intézmény keretében. Hiszen, ha azok a magyar főúri dámák odarohantak gróf Teleki Lászlónéhoz és megcsókolták ábrázatának azt a helyét, a melyet a királynő ajkai érintettek, akkor bekövetkezhetnék, hogy a külön magyar királyi udvartartás rendjén majd a túllojalitás szörnyű hevében az emberek, ha kezet fognak a Felséggel vagy egy fó'herczeggel, ennek a meleg kézfogásnak emlékezetét örökségképen hagyják utódaikra. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Örökségül azzal a kötelességgel, hogy teljesítsenek mindent, a mit tőlük a korona kivan; és sohase gondoljanak arra, mit kivan a nemzet érdeke, a magyar közjog és az alkotmány. Tapasztaljuk, t. ház, hogy most sincs ellenállási erő a t. többségben. Látjuk, hogy ez az ellenállási erő az egész nemzetben megfogyatkozott. Nekünk tehát arra kell törekednünk, hogy növeljük ismét az ellenállási képességet és e végből teremtsünk olyan intézményeket, a melyek az ellenállási erő fokozására alkalmasak. A mi törekvésünknek arra kell irányulni, hogy Magyarország, a magyar állam függetlensége és önállósága tökéletes mértékben megvalósuljon. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Arra kell törekednünk, hogy e nemzet szuverenitása kifelé és befelé egyaránt megnyilvánuljon s ezért fel kell állitanunk az állami önállóságunk érdekét szolgáló összes intézményeket, fokoznunk kell a nemzet anyagi erejét és képessé kell tennünk a nemzetet arra, hogy saját erejét a maga javára használja ki. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Összes intézményeinket magyar szellemben kell megalkotnunk és az állami élet minden terén lankadatlan buzgalommal a nemzeti élet feltétlen követelményeinek kielégítését kell szemünk előtt tartani. Ha igy építjük ki a magyar nemzeti államot, ha igy folyton szem előtt tartjuk állami önállóságunk és függetlenségünk nélkülözhetetlen kellékeit, akkor alkothatunk azután egy olyan udvartartást, a mely iránt a vágyódás lobogva ég minden magyar ember szivében, egy olyan udvartartást, a mely nemcsak színleg, de valóban egész szellemében magyar, a melyhez bízvást közeledhetik a magyar társadalom, a melyre örömmel tekinthet a magyar nemzet, mert mindaz, mit nemzeti létének igaz kifejezőjeként ismer, egy jlyen magyar udvartartásban feltalálható. (Élénk helyeslés a balés a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! A fennálló közjogi helyzet mellett, a dualizmus mellett örökös érdekellentétek vannak a nemzet és a korona között. Örökös viaskodások között kell élnünk, mert jogos nemzeti aspiráczióinkat nem respektálják. És e viaskodásokban nekünk nem szabad sem elbuknunk, sem meghunyászkodnunk, mert minden egyes megadás egy-egy nemzeti jog feladását jelenti. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Egészen más lenne a helyzet, ha nemzeti dinasztiánk volna; ha a magyar király összeforrna a nemzettel; ha nem lehetne szó arról, hogy a nemzet és a dinasztia között érdekellentétek merülhetnek fel; ha a dinasztia és a nemzet minden akarata, minden vágya és törekvése egybeforrna, a mint kellene is hogy legyen és a mint van mindenütt a világon, a hol nemzeti dinasztia áll a nemzet élén. Engem a sárga irigység fog el, ha nézem a német császárt, a ki az ő egész hatalmát, egész tekintélyét és minden tehetségét odaadja arra, hogy az ő nemzete tekintélyét, nagyságát növelje és a ki mindig, mindenütt, a hova megy, a hol cselekszik, a hol beszél, hangoztatja azt, hogy ő német és oktatást ad nemzetének a hazafiságból. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Lengyel Zoltán: A magyar király is mindig azt beszéli, hogy ő német! Német nótát huzat! A kétfejű sas is német!