Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-462

ík- Julius 13-án, szerdán. 422 462. országos ülés 19C lelkesedjünk, mint a hogyan azt a magyar érzés, a magyar történelem és a magyar jog, dicsőség magával hozza, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én azt szerettem volna, t. ház, hogy mikor a magyar királyi udvartartás költségeit tárgyaljuk, akkor a képviselők egy_ együttes szent érzelembe olvadjanak össze. Én ugy képzelném, én ugy álmodnám ezt, hogy mikor erről van szó, az ülésnek is ünnepélyesebb formája van és a miniszterelnök nem sokat czifrázván, talán csak a következő szavakat mondja : (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) »T. képviselőház! Osz, öreg királyunk hosszú élet keservei után elérte magasztos czélját nemzetével együtt, A nemzet és király kibékült, őszintén, minden utógondolat nélkül, a minek legfényesebb bizonyítékai az általam ime előterjesztett következők: Látják önök, uraim, mikor a király szeretett fővárosának falai közé, édes otthonába érkezik, akkor az ünneplő közönség mindenütt a Rákóczi-indulóval, a Szózattal és a Himnuszszal fogadja az érkező királyt. Látják Budavárának ormán ott lobogni a magyar nemzet egyetlen élő szent színeit: a pirosat, a fehéret és a zöldet? Látták önök, t. képviselő urak, azt a vérmezői jelenetet, a midőn a király végiglovagolt az Árpád-, István-, Rákóczi-, Bercsényi-, Kossuth-, Deák-ezredek előtt és magyar nemzetiszínű zászlók lobogásával, magyar vezényszóval üdvözölték a legszeretettebb, a legimádottabb magyar királyt? (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) És látták-e önök, t. képviselő urak, érzik-e azt a hatást, hogy gazdasági tekintetben is és a király érző lelkének hozzájárulásával az önálló vámterület révében milyen boldog, milyen erős, milyen megelégedett néppel találkozunk? És látják-e a nemzetiségi eredményeket, látják-e azt, hogy a különféle templomokban különféle szertartások szerint mindenki a saját nyelvén imádja istenét, de mikor kijönnek a templomból, az édes közös anya nyelvén, magyar nyelven, szeretetével ölelkeznek és igy valósította meg királyunk a költő igéjét, hogy minden ember legyen ember és magyar, a kit e föld hord és egével betakar! (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Hát aztán látták-e ennek betetőzését, látták-e, mikor az ősz király fényes udvarával, kormányától kisérve elzarándokol Aradra, ott megáll egy szobor előtt és szeretetének bizonyságaként letesz egy koszorút? Látták-e, t. képviselőtársaim, azt a két drága könycseppet, a mely az ő szemében ragyogott ? Az egyik könycsepp volt az emberi lélek felséges megnyilatkozása, a kiengesztelődésnek a könye, a másik köny volt a magyar király szeretetéből fakadó köny, mely az egész országot, Magyarországnak minden rendű lakosságát szeretettel öleli keblére vallási és nemzetiségi különbség nélkül. Ily körülmények után képviselőtársaim ne kérdezzék azt, mit kell áldozni, mit kell adni, álljanak fel és egyhangú lelkesedéssel szavazzák meg a magyar király részére a magyar királyi udvartartás költségeit*. (Éljenzés a szélsöbáloldalon.) Bocsánat, t. képviselőház, hogy elfeledkezve magamról, behunytam szememet és ezt a viziót láttam; de kinyílt a szemem és felébredtem a rideg valóra, érzem nyakam közé zúdulni azokat a szomorú eredményeket és tapasztalatokat, a melyeket a mindennapi életnek keserűsége és sivársága tár elénk és igy nincs más kötelességem hátra, mint kijelenteni azt, hogy nemcsak ezt a törvényjavaslatot el nem fogadom, hanem nem szavazok meg egy krajczárt sem az udvartartás költségeire, mert hazám ellen szavaznám meg, mert idegen érdekek oltárára szavaznám meg. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Hosszas, élénk éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Jakabffy Imre alelnök foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom, szólásra ki következik? Kovács Pál jegyző: Szatmári Mór! Szatmári Mór: T. ház! Nem fogadom el a czivillísta felemeléséről szóló törvényjavaslatot; (Helyeslés a baloldalon.) nem fogadom el elsősorban a monarchikus elv és a dinasztikus érzés szempontjából. Tudom, érzem, hogy ebben bizonyos ellenmondást látnak azok, a kik épen a monarchikus elvhez való ragaszkodás és a dinasztikus érzéssel való tüntetés okából fogadják el ezt a törvényjavaslatot. Felszínes okfejtés mellett elismerem, hogy plauzibilisebb azoknak álláspontja, a kik azt mondják, a mit a t. urak odaát, hogy ép a dinasztikus hűség követeli meg azt, hogy a mikor a magyar udvartartás külső megjelenésének, fényének és méltóságának emeléséről van szó, akkor a magyar nemzet áldozatkészsége hozzájáruljon az eszközök megadásához. De ennél a kérdésnél ennek az okfejtésnek csak igen aktuális jelentősége van és az a látszólagos igazság, mely ebben az okfejtésben nyilvánul, csak ideiglenes igazság. A tartós és állandó igazság nem ebben van, hanem abban, hogy a nemzet áldozatkészségének az udvartartás költségeinek emelésére vonatkozó kierőszakolása, kierőszakolása a nemzet felfogásával és hangulatával szemben, káros és veszedelmes a monarchikus elvre, káros és veszedelmes a dinasztikus érzésre. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az én szerény nézetem szerint a legnagyobb hibát követik el azok, a kik a czivillista felemelését a monarchikus elv és a dinasztikus hűség okából szavazzák meg ós ezen az alapon erőszakolják keresztül ennek a javaslatnak megszavazását. Kétségtelen, hogy Magyarországon, a mostani viszonyok között, a monarchikus elvnek és a dinasztikus hű-