Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-461
404 461. országos ülés 1904 Julius 12-én, kedden. lünk szemben a t. kormány? Majd utal arra, hogy a zárszámadások feltüntetik, a mint igaz is, hogy a zárszámadásokban 34—35 millió korona főösszeg csakugyan el van számolva, de kérdem, t. ház, honnan vette a t. pénzügyminiszter ur a bátorságot arra, hogy ezen öszszegeket rendelkezésre bocsássa a törvényhozás felhatalmazása nélkül? (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert, t. ház, ha ezt lehetséges megcsinálni, akkor hiábavaló az egész költségvetési kérdés, hiábavaló a költségvetés megállapítása, mert ez esetben a szabad kéz fenn van tartva, utólag pedig, minthogy rendesen bevégzett tényekkel áll szemben a törvényhozás, természetes, a mindenre kapható többség a felmentvényt készséggel megadja. Lengyel Zoltán: TJgy lopják az ország pénzét, a hogy tetszik! A zárszámadásokhoz senki sem ért; senki sem tekint bele, se jobbról, se balról! (Elnök csenget.) Babó Mihály: Énnek a gazdálkodásnak természetes következménye azután az, hogy a magyar államháztartás közeledik ismét a defi.czites rendszerhez, a mit már csak akként lehet leplezni, hogy bizonyos olyan tételek, a melyek feltétlen és kikerülhetetlen kiadást képeznek, a költségvetésből kihagyatnak, s bizonyos bevételi tételek, a melyek pedig valósággal nem folynak be, előiratnak. Ez, t. ház, nem szolgálhat megnyugtatásul a törvényhozásnak, a melynek kötelessége minden egyes fillérre a legnagyobb gondossággal ügyelni, mert máskülönben be fog következni az, hogy a magyar állam ismét a csőd szélére fog jutni. Az udvartartás költségeinek megállapítása nemcsak közgazdasági, hanem egyúttal nagy politikai és közjogi kérdés is, a melynek azonban erről az oldalról való vitatása a túloldallal szemben sikertelen, mert hiszen bármit mondjunk is: legfeljebb meghallgatják, ha ugyan megteszik ezt a szívességet t. képviselőtársaink, azonban az az ő elhatározásukra, a mely nem az ő saját szabad elhatározásuk, hanem a kormány elhatározása, befolyással nincs. Vájjon alkalmasak-e ma a viszonyok és körülmények akár politikai, akár közjogi, akár pedig közgazdasági szempontból arra, hogy az államháztartás olyan két millióval terheltessék meg, a mely a szó valóságos értelmében teljesen improduktív kiadás, sőt egyenesen arra használtatik fel, hogy Magyarország közgazdasági életét tönkre tegye, azt minden téren elnyomja és háttérbe szorítsa. Lehet-e tehát joggal kívánni a törvényhozástól, hogy ^egy ilyen törvényjavaslatot megszavazzon? Én azt gondolom, hogy ha önöknek ott a túloldalon szabad elhatározásuk biztosítva volna; ha ebből a kérdésből nem csináltak volna pártkérdést, s ha a pártfegyelem nem alkalmaztatnék: még önök sem tartanák sem időszerűnek, sem helyesnek, sem indokoltnak ezen törvényjavaslat elfogadását. (Ugy van! balfelöl,) Természetes tehát, hogy mi, szem előtt tartva Magyarország közjogi helyzetét, s azt az áldatlan állapotot, a mely Magyarországgal szemben Ausztriát mindig dédelgeti, s előnyhöz juttatja, mi még kevésbbé fogadhatjuk el ezt a törvényjavaslatot, a mely Magyarországnak egyenesen hátrányára szolgál. (Ugy van! bal felöl.) Én csak azt kérdem, hogy üdvös és helyes dolgot cselekszik-e a törvényhozás, ha a mai viszonyok között ezt a kérdést, — a mely az uralkodó és nemzet közötti viszonyt érinti és épen azért delikát, mint az előadó ur is jelezte, — szőnyegre hozza? Azok az előzmények, a melyek a közel múltban a törvényhozás termében és azon kívül Magyarország közéletében lejátszódtak, egyáltalában nem biztatnak azzal, hogy a nemzet és királya megértették egymást, sőt egyenesen ugy áll a helyzet, hogy a királyt eltávolították a nemzettől és ez a politika, a melyet önök folytatnak, s ez a törvényjavaslat, — a mely szintén kifejezésre juttatja a korábbi hibás politikát — a nemzetet is el fogja távolítani az uralkodótól. Mert hiszen gondolkozzunk csak egy kissé, vájjon közelebb juthat-e az a két fél, a melynek együttérzése és együttgondolkozása mindkettőnek feltétlen érdeke ahhoz, hogy egymást megértse, jó és balsorsban egymást támogassa, az által, hogy ha akkor, midőn a közterhek olyan fokra emeltettek, hogy csaknem lehetetlenség velük megküzdeni: akkor előáll a kormány egy törvényjavaslattal, illetőleg fentart egy törvényjavaslatot, a] mely kétmillió korona többletet sóz az ország nyakába olyan czélra, a mely a magyar közéletet, a magyar magán- és társadalmi életet semmi tekintetben nem szolgálja. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Ezt a törvényjavaslatot a magyar országgyűlésnek, ha következetes akar maradni ahhoz az elvhez, a melyet mindenkor szem előtt kell tartani, hogy ott, a hol pénzügyi kiadásokról van szó. számításba vegye az ellenértéket is; ha csupán a pénzügyi kérdésre van tekintettel, még abból a szempontból is vissza kell utasítania. De én súlyt helyezek a magam részéről arra is, hogy az uralkodó és a nemzet között disszonancziát ne teremtsünk, sőt kövessünk el mindant arra, hogy a kettő egymást megértse; egymás mellett és egymással karöltve járva dolgozzék ennek a sokat szenvedett szegény országnak felvirágoztatásán. Csakhogy nem ez az az ut, a melyet a kormány követ. Igenis az volna a helyes ut és a mód, ha felvilágosítaná a t. miniszterelnök ur a királyt, hogy Magyarországnak tör vénybiztosi totta jogai megvalósítva nincsenek; a nemzet jogosult aspirácziói nem érvényesülhetnek; vagyoni helyzete zilált, tehát szükséges, hogy ezen törvényjavaslat egyszerűen vétessék le a napirendről. Méltóztassék elhinni, hogy ezzel az uralkodónak és a nemzetnek egyaránt sokkal nagyobb szolgálatot tenne a t. miniszterelnök ur, mint hogyha igy forszírozza ezen törvényjavaslatot, a