Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-447
V/7, országos ülés 1904 még mindig bizonyos csekély felesleget mutatnak ki. Ez a felesleg 600.000 koronában állapittatik meg. Ha eltekintünk az előirányzás mesterségétől, a mérlegkészítésnek művészetétől, akkor erre csak a zárszámadásokban találhatunk kellő és biztos alapot. Es ha pzt mondottam, hogy a pénzügyminiszter ur beszámolóját veszem tekintetbe, hogy számítást tehessek, nekem a zárszámadásokat kellett alapul vennem, ott azt találtam, hogy a miniszter ur kormányzásának elején, 1894-ben a tényleges bevétel volt — koronákra átszámítva — 1085.970,000 korona, az 1902 iki, tehát a nyolcz évvel későbbi tényleges bevétel volt 1022.198,000 korona, a tényleges kiadás 1904-ben volt 991.684,444 korona, A tényleges kiadás volt — bocsánat — 1902-ben 1110.694,000 korona. Gabányi Miklós: Rengeteg számok azok, nem csoda, ha az ember belezavarodik. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! B. Kaas Ivor: Bocsánatot kérek, ha az ember jegyzeteket készít és nem irja ki az egész dolgot, mikre vonatkoznak a számok, könnyen összezavarja. Ez nagy hiba, és énnekem az egész háztól ezen időfecsérlésért bocsánatot kell kérnem. Tehát csak a főeredményeket akarom adni, (Helyeslés.) és ezek azt mutatják, hogy akkor, a midőn a miniszter ur átvette a financziákat, neki a zárszámadások szerint 30.514,000 korona évi feleslege volt, jelenleg pedig az 1902-iki zárszámadások szerint a végeredmény az, hogy hiány van 24.726,000 korona. A mikor tehát ő a minisztériumba lépett, évenkint 30 és fél millió korona felesleggel gazdálkodott, az utolsó zárszámadások pedig, a melyekkel rendelkezünk, már 24 millió korona hiányt mutatnak fel. Természetes, ha mi ezen hiánynak mérlegelésébe bocsátkozunk, akkor a részletekbe kellene átmenni, onnan kell vennünk az igazolást és ez azután könnyebb dolog is lesz, de ez a helyzeten magán nem változtat semmit. A helyzet pedig az, hogy nnancziális állapotunk azon idő alatt, a mióta a pénzügyminiszter ur kezdte meg a gazdálkodást, határozottan rosszabbodott. Csak ezt kívántam ezekkel a számokkal demonstrálni. Hock János: És ezt sikerült bebizonyítani B. Kaas Ivor: Hiába gúnyolódok Hock János: Nem gúnyolódom, egész komolyan mondom, hogy sikerült bebizonyítani! B, Kaas Ivor: Most pedig demonstrálnom kell, hogy miben látom én a rosszabbodást, a mit, azt hiszem, nagyon kevesen fognak tagadásba venni. Először is konstatálhatjuk mindannyian, hogy a befektetések azelőtt nagy részben, sőt mondhatnám, egészben, t. i. a mióta a nnancziális rendezés, az egyensúly helyreállítása sikerült, éveken át mindig a feleslegekből, a budgetszerű bevételekből fedeztettek. Ma ezen bevételekből való rendes fedezése a rendkívüli kiadásoknak június 24-én, pénteken. 31 megszűnt. Ma ezen kiadásokat kölcsönökből fedezzük. Ez kétségkívül nem ugyanaz a helyzet, a mint ez nyolcz esztendő előtt volt. A második ok, a mely a rosszabbodást mutatja, az, hogy itt minden bevételi ágnál rezervák gyűltek fel, mert az előirányzás — nem mondom, hogy helyesen a budgetirozás szempontjából — de tényleg ugy történt, hogy mindig sokkal kevesebbet irányoztak elő, mint a mennyit a tényleg előirt eredmények mutattak. Ez nem volt, ha ugy tetszik, őszinte eljárás, de az államkincstár szempontjából mégis csak jó volt, ha a jövedelem több volt, mint a kiadás. Ezen budgetirozás rendszere gyökeresen megváltozott, mert ime a most előttünk fekvő budgetben a jövedelmek mindössze 10—15 millióval differálnek és meglehetősen közelednek a zárszámadási eredményekhez az egyenes adóknál is, az üzemeknél pedig a zárszámadási eredményeken felül irányoztatik elő 24 milliós tétellé), ugy hogy az előirányzás nemcsak elvesztette szolid bázisát, hanem az előirányzatokból feleslegek többé nem várhatók. Marad-e még elég csak arra is, hogy a deficzitet elkerülhessük, hogy az a kis többlet, a mely itt kimutatva van, valóság maradhasson ? Ezt sem hiszem, mert azóta számos költséges intézkedés történt, és mindig jönnek póthitelek, a melyek ezt a felesleget nagyon meg fogják szorítani. S ha már az 1902-dik évi zárszámadások deficzitet mutatnak ki — 24 milliót — mit fognak akkor az 1904-dik zárszámadások kimutatni? Ezen nehéz kételylyel állok szemben, midőn ezt a költségvetést bírálom. Annak, hogy a pénzügyminiszter hivatalbalépésekor nagy rezervák voltak, a melyek az első években csak szaporodtak, több fontos oka volt. Az egyik, tudjuk, a valutarendezés, a másik a már bejelentett adóreform. Mert tudjuk, hogy ha az adókat reformálni akarjuk és nem felemelni, akkor az átmenet mindenesetre csökkenését okozza a jövedelmeknek. Tehát azon rezervák arra valók lettek volna, hogy az adóreform Magyarországon tényleg végre legyen hajtható, a mint azt a Wekerle-, a Bánffy- és a Széll-kormányok, valamennyi kormány és a pénzügyminiszter ur is folytonosan ígérgette, a miből azonban idáig semmi üdvöset még nem láthattunk: ott fekszik az adóreform eltemetve Wekerle asztalfiókjában. Más czélja is lehetett volna a felgyűlt készleteknek: az t. i,, hogy azok a közigazgatási és kulturreformok, a közigazgatásnak akkor hirdetett államosítása és rendezése és mindaz, a mi most napirendre került, már akkor szükséges lévén, kilátásba helyeztetett, és annak költségei megvoltak az állampénztárban. Intézményekre kellett volna az a pénz; de ezek a pénzek nemcsak elfogytak, illetőleg nemcsak le vannak kötve az Osztrák-Magyar Banknál lévő aranykészletben, hanem az egész reform ennek következtében fennakadt. (ügy van ! Ugy van! hal felöl.)
