Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-460

362; MO. országos ülés WOí Julius 11-én, héttőn. hogy az 1867-iki törvény idevonatkozó részének betűje, de szelleme szerint is másról, mint magyar királyi udvartartásról, szó nem lehet. (Iqaz! TJgy van! balfelöl.) Itt csak rá akarok mutatni arra, hogy ez a felfogás is az igen tisztelt kormányelnök urnak politikai rendszeréhez tartozik és annak egyik bizonyítéka. Mit látunk azon rövid idő alatt is, a mióta ő a kormányon ül, a nemzeti jogokkal szemben? Azt, hogy ha felvetődik egy nemzeti kérdés, ha érvényesülésre tör egy élő, de talán még szunnyadó nemzeti jog: akkor a t. miniszterelnök ur ezzel a törekvéssel szemben azt a taktikát követi, hogy megtámadja magát a jogot; (TJgy van! bal felől.) kétségbe vonja annak fennállását; megrendíti a nemzet érdekeinek jogi alapjait, (TJgy van! balfelöl. Egy hang balfelöl: Elárulja a nemzeti ügyet!) ugy, hogy a mérsékeltebb és aggódó gondolkozású férfiak kénytelenek ezen taktikával szemben a jogok érvényesüléséről lemondani, azok megvalósítását elhalasztani, csak azért, hogy a t. miniszterelnök ur támadásai ellenében magát a jogot fenn lehessen tartani. (TJgy van! TJgy van! balfelöl.) így állván a dolog a történelmi fejlődés szempontjából, ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy ebben a kérdésben a nemzet ismételten a legnagyobb előzékenységet, a legnagyobb áldozatkészséget tanúsította mindig; csak meg kellett érinteni ezt a kérdést, csak közel kellett járni a nemzet szivéhez ezzel a kérdéssel, és a nemzeti érzelem világa azonnal mozgásba jött; azonnal reagált, azonnal készen volt a legnagyobb áldozatokra és a legnagyobb lelkesültséggel igyekezett a maga részéről megteremteni azokat az előfeltételeket, a melyek szükségesek ahhoz, hogy király és nemzet együttérezhessen és egymást megérthesse. És látjuk, hogy ugy, a mint 1749-ben csalódás lett a dolog vége, a mint csalódás lett a vége az 1791-iki fellángolás után ; ugy, a mint csalódás lett a vége 1848 és 1867 után: csalódás ló'n a nemzet jutalma mindig, mert az ő fellángolását, az ő áldozatkészségét, az ő lelkesültséget soha meg nem értették és nem viszonozták. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Ily körülmények közt, t. képviselőház, most miről van szó? Árról, hogy azt a hiábavaló fellángolást és áldozatkészséget, a melyet őseink a jobb jövő reményében annyiszor megismételtek, j most újból ismételjük meg és hozzunk a nemzet nyakára egy ujabb nagy áldozatot, (TJgy van! baljelöl.) semmi másnak, mint egy még csak nem is Ígéretnek, hanem puszta, sem a történelem, sem a fennálló viszonyok által semmikép sem igazolt reménynek és ábrándképnek. (Igáz! TJgy van! balfelöl.) Hock János: Hogy egy nemzetellenes kormányt itt megerősítsünk, azért! LováSzy Márton: Ily körülmények közt kérdem, hogy mi jogosultsága van annak, a mikor a miniszterelnök ur azt mondja, hogy azt: »hogy ebből a lehetőségből valóság váljék, vagyis hogy királyunk magát nálunk itthon érezze, azt az idő és ennek a dinasztikus és nemzeti szempontból fontos momentumnak megérlelődése teszi csak lehetővé.« Azt kérdem, hogy emberi számítás szerint képzelhető-e erre a mostaninál alkalmasabb, a körülményeknek inkább megfelelő idő ? Juthatunk-e mi uralkodónkkal szemben kedvezőbb helyzetbe, a mikor olyan uralkodónk van, a ki immár tényleg félszázad óta, jogilag négy évtized óta uralkodik e nemzet felett, a kinek tehát bőséges alkalma és ideje volt megismerni ezt a nemzetet erényeiben és hibáiban; a kinek volt alkalma megismerni ennek a nemzetnek erősségeit és gyöngeségeit, megszeretni jó tulajdonságait és igyekezni annak rossz tulajdonságait csökkenteni? A mikor olyan uralkodónk van, a kit élettapasztalatokkal a sors annyira felruházott, a kit a szenvedések annyira megedzettek? Ha még ilyenkor is arra hivatkozunk, hogy az idő még most sem alkalmas arra, akkor egészen bátran felvethetjük azt a kérdést, hogy mikor lesz alkalmas? (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Soha!) Akkor-e, t. ház, a mikor ezen a trónon majd egy, a tapasztalatok által kevésbbé edzett, a nemzetet kevésbbé ismerő, azokba az eszmékbe, a melyekben a dinasztia tagjai felnevelkednek, jobban beburkolózott uralkodó fog ülni a trónon : akkor lehet e nekünk reményünk arra, hogy a nemzet és a király között a közlekedést megteremtsük ? Ily körülmények közt kérdem: micsoda jogosultsága van annak a burkolt vádnak, a mely a miniszterelnök ur szavaiban foglaltatik, hogy igyekezzék a magyar társadalom és a magyar közélet is megtenni a magáét azzal, hogy vonzóbbá tegye az uralkodóra nézve az ittléteit? (Mozgás, Ualljtüc! a szélsöbaloldalon.) A mint kimutattam, t. ház, a történelem igazolja és bizonyítja, hogy a nemzet mindig megtette a magáét; megtette a kellő lépéseket. Nessi Pál: Többet tett, mint a mennyire köteles volt! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Lovászy Márton : A nemzet mindig megtette a magáét; meghozta az áldozatot; lelke mindig fellángolt annak a lehetőségnek a gondolatára, hogy királyával szorosabb érzelmi kapcsolatba juthat, de arról, hogy ez a fellángolás és ez az áldozatkészség rokonszenvre nem talált, a nemzet nem tehet, (TJgy van! a szélsöbaloldalon •) azért akár nyílt, akár burkolt alakban ennek a nemzetnek szemrehányást tenni nem lehet. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) így állván a dolgok, a mikor azt látjuk, hogy ebben az orzzágban majdnem valamennyi számbavehető államférfiú és pedig, mondhatom, pártkülönbség nélkül, egyhangúlag vallja és osztja azt a nézetet, hogy igenis, a nemzet és dinasztia között van bizonyos érdekközösség, hogy a mi a nemzet javára válik, az javára válik a dinasztiának is és a mi a dinasztiának az ő jól fölfogott érdekében javára válik, az javára válik az országnak is, A mikor azt látjuk, hogy kevés