Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-460

460. ORSZÁGOS ÜLÉS 1904 július 11-én, hétfőn, Jakabffy Imre elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — Névsorolvasás. — Elnöki előterjesztések. — A kisebb tárczák 1904. évi költségvetésének és ennek kapcsán 5 császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb udvartartása költségeiről szóló törvényjavaslat tárgyalása. á kormány részéről jelen vannak: grőf Tisza István, Lukács László, Nyiri Sándor, Plósz Sándor, Hieronymi Károly, Tallián Béla, Cseh Ervin. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 35 perczkor.) Elnök: A inai ülés jegyzőkönyvét gr. Ester­házy Kálmán jegyző fogja vezetni. A javaslatok mellett felszólalókat Dedovics György, az azok ellen jelentkezőket Kovács Pál jegyző ur fogja jegyezni. Méltóztassék mindenekelőtt meghallgatni a múlt ülés jegyzőkönyvét. Nyegre László jegyző (olvassa az 1904 Ju­lius hó 9-én tartott ülés jegyzökönyvét). Olay Lajos: T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy a jegyzőkönyv nem fejezi ki híven a tör­ténteket. Ügy tudom, hogy a gyűlés végén Kát­kay t. képviselőtársam a határozatképtelenséget konstatáltatta a napirend megállapításánál, erre az elnök felfüggesztette az ülést, tehát konsta­tálni kell a jegyzőkönyvben, hogy határozat­képes volt-e a ház azután, vagy nem. Minthogy ez a jegyzőkönyvben nincs benne, én azt a jegyzőkönyvben pótoltatni kivánom és a jegyző­könyvet ebben az alakban nem fogadom el. (Felkiáltások jobb felöl: Benne van!) Nyegre László jegyző: Benne van! Elnök: Itt benne van, hogy elnök szünet után megnyitván az ülést és a ház határozat­képes lévén, újból felteszi a kérdést. Olay Lajos: Az nem lett konstatálva sze­rintem, mert meg kellett volna olvasni a jelen­lévőket. (Nagy zaj a jobboldalon.) Nekem ez a kifogásom. Én nem fogadom el igy a jegyző­könyvet, mert Zboray fel is szólalt ellene és meg is' tette a maga kifogását, (Zaj a jobbolda­lon.) Én nem fogadom igy el a jegyzőkönyvet. (Nagy zaj a jobbóldalon.) Elnök: Felolvasom a jegyzőkönyv erre vo­natkozó részét (olvassa): »Elnök felteszi a kér­dést : elfogadja-e a ház gróf Tisza István indít­ványát, igen vagy nem ? Kétségbevonatván a ház határo2atképessége, elnök megolvastatja a kép­viselőket, s a jegyzők jelentése alapján konsta­tálja, hogy a ház határozatképtelen, minek folytán az ülést negyedórára felfüggeszti. Elnök szünet után megnyitván az ülést és a ház határozatképes lévén, újból felteszi a kérdést.« Olay Lajos: De nem igy történt! Én ki­jelentem ismételve, hogy nem fogadom el a jegyzőkönyvet és megteszem az indítványt. (Nagy zaj a jobboldalon.) Erről van itt csak szó. Elnök: Akkor felteszem a kérdést: el­fogadja-e a ház . . . Kubik Béla: Bocsánatot kérek, mielőtt a kér­dést feltenné az elnök ur, kérném konstatálta tni, hogy határozatképes-e a ház ? (Nagy zaj és fel­kiáltások a jobboldalon: Ez kell!) Tiszta dolog! Ha az uraknak tetszik itt 3 óráig ülésezni, tessék itt is lenni! Egész nyíltan és őszintén be­szélek. (Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök: Mindenekelőtt felteszem a kérdést, aztán fogom a határozatképességet konstaíál­tatni. A kérdés az: elfogadja-e a ház a jegyző­könyvnek kifogásolt részét, szemben azon kifo­gással, a melyet Olay képviselő ur tett, igen, vagy nem? Már most, minthogy konstatáltatni kívánják a ház határozatképességét, felkérem Dedovics György és Sturman György jegyző urakat, méltóztassanak megszámlálni a jelenlévő­ket. (Megtörténik.) T. ház! A jegyzők összeszámlálása szerint 75 képviselő lévén jelen, a ház nem határozat­45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom