Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

459. országos ülés 190k július 9-én, szombaton. 347 nos meghátrálás, a nemzeti erők megmozgatásától való folytonos iszonyodás által csak azt érhetjük el, hogy a valódi érdekazonosságot eltakaró előítéletek ez alatt megerősödnek és később nehezebben ^álnak legyőzhetőkké. (Ugy van! balfelöl.) Épen azért, ha mi arra törekszünk, hogy a magyar királyi koronának fénye ós önállósága minden téren és igy az udvar külső megjelenésében is kifejezésre jusson, akkor konfliktusról a szó valódi értelmében nem lehet szó, mert, a mint azt már az előttem szólott t, képviselőtársam mondta,nincs az érdekeknek feltűnőbb találkozása, mint az, a mely ezen a téren is a magyar nemzetnek és az uralkodóháznak érdekei között fennáll, (ügy van! balfelM.) Tudom, hogy az uralkodóháznak évszázados törekvése rossz tanácsosoknak besugása, (ügy van! halfelöl) és egy bizonyos érthető ösztönnek befolyása alatt az volt, hogy összes birtokaiból, Magyarországot beleértve, egy egységes birodalmat alkosson. De az uralkodóház hálát adhat a gondviselésnek, hogy ez a törekvése neki nem sikerült. Mert ha sikerült volna, ha a magyar nemzetet mint tartományt beolvaszthatta volna az ő ősi birodalmába, ha kiirthatta volna a nemzeti önállósággal azt az organikus erőt, az egyetlent összes birodalmaiban, mely itt ezen a talajon, ennek az országnak határai közt, bár itt is különböző népfajok laknak, de mégis a történelem, a tradiczió, az ezeréves együttélés folytán egy valóságos, nem fiktív, hanem lelki, pszichológiai, történelmi, hagyományi élő nemzeti egységet alkot, ha tehát a dinasztiának sikerült volna szétbontani azt az egyetlen organikus egységet, a melyre támaszkodik, ha itt a magyar nemzeti öntudat megszűnt volna: nohát akkor minálunk is beállott volna az a szétmálási proczesszus, a melynek tüneteit látjuk a monarchiának másik államában, akkor futóhomokká lett volna a dinasztiának egész birtokállománya és akkor a jövő viharainak nem nézhetett volna szembe azzal a bizalommal, a melylyel szembe nézhet annál nagyobb mértékben, minél nagyobb mértékben erősiti meg ennek a nemzetnek egységét, önállóságát, ellentálló képességét még akkor is, ha ez az ellentálló képesség olykor-olykor alkotmányos, törvényes, ele férfias módon ő vele szemben is megnyilatkozik. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és a szélsöbaloläalon.) Itt tehát érdekeknek teljes találkozása, teljes azonosságának esete áll elő. A haj csak az, hogy ennek az érdekazonosságnak felismerése nem hatol be minden elmébe, nem tölt be minden érzést ugy, a mint szükséges volna, hogy az betöltsön. Hagyományokkal, megrögzött állapotokkal és előítéletekkel van itt dolgunk, A tények azt mutatják nekem, hogy a koronának tanácsosai — nemcsak a jelenlegi miniszterelnök ur, mert igazságtalanság volna ezért a javaslatért kizárólag őt vádolni, — arról az érdekazonosságról és a magyar nemzetnek, a magyar királyi koronának, a mi uralkodónk fejét díszítő összes koronák között a legfényesebbnek, a legtiszteletreméltóbbnak igényeiről nem tudták kellőképen felvilágosítani az uralkodót. És akkor, t. képviselőház, ezt a kötelességet, a mely elsősorban a korona tanácsosainak, másodsorban a kormányoknak volna hivatása, miután a kormányok azt kellő sikerrel nem teljesítették, ezt a kötelességet a nemzet képviseletének kell megtenni. (Elénk helyeslés a középen és a szélsöbaloläalon.) De e tekintetben nem fogadhatom el azt a módszert, a melyet a t. miniszterelnök ur mai beszédében ajánl nekünk. Én teljes elismeréssel vagyok a t. miniszterelnök ur mai felszólalásával szemben. Teljes elismeréssel vagyok különösen azzal szemben, hogy a magyar udvartartásnak, a magyar állami és önálló magyar királysági igényeknek megfelelő módon való berendezését, ha jól értettem őt, ő is rokonszenvvel kiséri, ő sem zárja ki a jövő fejleményeiből és az arra való törekvésnek nem akarja útját állani. (Ugy van! balfelM.) De az a módszer, a melyet ő nekünk ajánl, sem igazságon nem alapul, sem sikerre nem fog vezetni. A t. miniszterelnök ur ugyanis azt mondja,— egy másik oldalát érintve a kérdésnek, a melyről még szólani fogok, t. i. a király és az uralkodóház tagjainak Magyarországon való időzését — hogy ez rajtunk is áll, ezt nem lehet sem paragrafusokba szedni, sem egy uralkodó nélkül itt lézengő udvartartásnak berendezésével elérni, hanem tegye a magyar társadalom kialakulásával vonzóbbá a királyi ház tagjaira nézve az itt tartózkodást és alakítsuk át közállapotainkat ugy, hogy ez szintén mintegy felhívja a királyt és az uralkodóház tagjait, hogy szívesen legyenek közöttünk. Bocsánatot kérek, a mi az elsőt illeti, hogy a társadalmi viszonyokat alakítsuk át, a társadalom alakuljon át akként, hogy vonzerőt gyakorolhassunk az uralkodóház tagjaira, ez egy oly kötelesség, a mely legalább is a kölcsönösségen kell, hogy alapuljon. (Élénk helyeslés a középen és a szélsőbaloldalon.) Én sohasem tapasztaltam azt, hogy az uralkodóház tagjai, mikor nagy gyéren itt megjelentek, ne részesültek volna abban az előzékeny fogadtatásban, abban az ünnepeltetésben, a melyet várhattak és a melyhez hasonlóban nem tudom, hogy Ausztria részesiti-e őket? Ha pedig a magyar társadalom élete kevésbbé lüktető, kevésbbé fényes, kevésbbé vonzó az európai fővárosok kényes igényeihez szokott egyéniségekre nézve, akkor, t. képviselőház, ez nagyrészben abból származik, hogy akármennyire nevezzük is el a mi városunkat székesfővárosnak, ez a város mégis csak provincziális életet él, a mit megváltoztatni, a mit igazán európai fővárosi színvonalra emelni csak akkor lehet, hogyha magyar király és a magyar királyi háznak tagjai és az ezzel együtt járó tényezők ezt a várost igye44*