Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-459
4-59. országos ülés 1904- július 9-én, szombaton. Ő45 ha annak költségeit külön állapítjuk meg, de a költségekből eredő udvartartás mégis közös és egészen más fejedelmi individualitást juttat kifejezésre? Azt hiszem, ebből világos, hogy midőn az 1867 : XII. t.-cz. csak a költségeknek nem közösuton való megállapításáról szól, mivel a magyar királyi méltóságnak magas fényével hozta összeköttetésbe ezt a törvényhozási intézkedést, a mely királyi méltóságnak fényét pedig nem a költségeknek mikéntj való megszavazása érinti, hanem magának az udvartartásnak megfelelő módon való megjelenése, akkor a ratio legis folytán az 1867: XII. t.-cz.-nek 7. § a nem czélozhatott másra, nem lebeghetett más czél ez intézkedés előtt, mint az önálló magyar királyi udvartartásnak létesítése, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert, t. ház, ha az udvartartás nem más, mint az államkormányzat szertartásos alkotó elemeinek egy részlete, ha az udvartartás nem más, mint az államfőnek külső megjelenése, környékezve bizonyos fénytől, környékezve bizonyos nimbusztól, a mely nimbusz kell, hogy kifejtésre juttassa magának az államnak prestige-ét, kell, hogy kifejezésre juttassa magának az államnak fényét: akkor az az udvartartás nem lehet más — fogalmilag nem lehet más — mint egy olyan udvartartás, a mely teljesen világosan, minden szem előtt láthatólag, minden elmére nézve felfoghatólag, minden fantáziát megkapó módon —• mert hiszen a szertartásos intézményeknek ez a feladatuk, (Ugy van! bal felöl.) — mondom, minden fantáziát az első pillantásra megkapó módon kifejezésre juttassa a magyar királyi méltóságnak és az ez által képviselt magyar állami szuverenitásnak fényét, dicsőségét, önállóságát, külön egyéniségét (Elénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) És egy udvartartás, a mely ennek a czélnak meg nem felel, nemcsak czéltalan, hanem az olyan udvartartás, a mely ezzel az eszmével, a magyar államnak királya egyéniségében kidomborodó önálló szuverenitásával ellenkező eszmét juttat láthatólag kifejezésre: az az udvartatás intézményének czéljaival homlokegyenest ellenkező irányban hat a kedélyekre, hat a szemre, hat a szivre, hat az elmékre. (Ugy van! balfelöl.) Hock János : Saját pénzünkért veszünk gyalázatot magunknak! Gr. Apponyi Albert: Már pedig Magyarországra nézve ez a kérdés, ha nem is mondom azt, hogy a legeslegelső fontosságú, de nem kicsiny kérdés, mert Magyarország állami önállóságának egyik sarkalatos tétele: a magyar királyi méltóságnak önálló, az osztrák császári méltóságtól különböző, habár azzal egy fizikai személyben egyesülő szuverenitása. És minél inkább rejlik a fizikai személy egységében az a veszély, hogy az a két külön közjogi egyéniség összevegyittessék: (Ugy van! balfelöl.) annál gondosabban kell az intézményeknek és a cselekményeknek egész során a felett őrködni, KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXVI, KÖTET. (Ugy van! balfelöl.) hogy ezen két közjogi egyéniségnek különválása, ezen két külön közjogi egyéniségnek önállósága és külön individualitása mindenkor kidomborittassék. (Helyeslés a baloldalon.) Hogy milyen eltérő eredetű, milyen eltérő tartalmú a magyar királyi inéltósáynak közjogi egyénisége az osztrák császárétól: azt taián ennek a háznak körében fejtegetni nem szükséges, de bizonyos igazságokkal, a melyeket ismerünk is, át kell hatnunk magunkat abban a pillanatban, a midőn olyan intézmények felett szavazunk, a melyek ezen igazságokat megerősíthetik, ha helyesen, — de meggyengithetik, ha helytelenül oldjuk meg azokat. Pár hónappal ezelőtt történt, hogy ez a ház egyhangúlag elfogadott egy határozatot, a mely újból kimondotta közjogunknak azt a sarkalatos tételét, hogy minden jognak, igy a király uralkodói jogának is ebben az országban forrása a nemzet. Elfogadtuk akkép, hogy az egyetlen ellenvetés, a mely ezzel a határozattal szemben felhangzott, az volt, hogy kár ilyen általánosan elismert igazságot újból és újból kimondani; de mivel tán képviselőtársaink megnyugvást találtak abban, hogy ez újból kimondassák, tehát egyhangúlag kimondottuk, nem mint valami vívmányt, hanem, mint közjogunk egyik sarkalatos tételének újból való ünnepélyes megerősítését. Szeretném tudni, hogy vájjon az osztrák Eeichsrath legradikálisabb szárnyán is akadna-e képviselő, a ki merné mondani, — ezt a szót »merné« abban az értelemben használom, hogy ne érezné, hogy a történelmi igazsággal a legfrappansabb ellenkezésbe jönne — a ki merné indítványozni azt, hogy az osztrák íteichsrath kimondja, hogy az osztrák császárnak fejedelmi jogosítványai az osztrák néptől ered. Épen megfordítva áll a dolog. Az osztrák alkotmány, ezt elismeri minden párt, elismeri az összes sajtó, egy császári ténynek a következménye, és annyi joggal bírnak az osztrák népek, a menmit a fejedelem szabad elhatározásából rájuk ruházni jónak látott. A magyar király jogainak kútforrása pedig a nemzet, s annyi joggal bír a magyar király, (Ugy van! a baloldalon,) a mennyi jogot a magyar nemzet a királyra ruházni jónak látott. (Élénk helyeslés. Ugy van! a bal- és a szäsbbaloldalon.) Ez a tétel nem kisebbítése, hanem, merem állítani, minden egyéb korona fölé való felemelése a magyar korona fényének, hatalmának ós biztonságának. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Okolicsányi Lászíó: így kell ezt a dolgot felfogni! Gr. Tisza István miniszterelnök: így is fogták ezt fel mindig;! Gr. Apponyi Albert: Én a magyar alkotmányozó géniusznak egyik remekét látom a magyar királyságnak konstrukcziójában, azon királvság konstrukcziójában, a melyet oly időben, midőn 44
