Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

459. országos ülés 190í Julius 9-én, szombaton. 341 sans, mi a damnum emergens? Az egész világ azt hiszi, hogy Bécs Ferencz József Ő Felségének fővárosa és azt hiszik, hogy Magyarország legfeljebb Kronland, olyan, mint Salzburg vagy Karinthia, és ezen Ausztriának nevezett khinai falon túl nagyon kevesen sejtik azt, hogy ez az ország az, a mely a Habsburgoknak Európa legrégibb koronáját nyújtja, (Igaz! Uqy van! a szélsobaloldalon.) Elődeink, t. képviselőház, számos törvényben sürgették, hogy a király, vagy legalább a trónörökös Magyarországon lakjék és nyékünket megtanulja. Én, mielőtt ezeket a törvényeket átnéztem volna, megírtam a határozati javaslatomat. Utólag néztem meg ezeknek a törvényeknek a szövegét, a melyekben a király hazatérését sürgetik és megdöbbenve láttam azt, hogy ezt az egyszerű, mindennapi kérést századok óta sürgeti a nemzet. (Ugy van! JJgy van! a szélsobaloldalon.) Ha valaha a sziszifusi munkára gondoltam, ez tárult elém a maga egész nagyságában és megdöbbentő voltában, hogy az én szavaim, a melyeket én most 1904-ben irtam, majdnem szórói-szóra ugyanazok, mint a mely szavakkal kétszáz év óta sürgette ezt a nemzet, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) mert sem haza nem jött, sem nyelvünket nem tanulta meg, sem magyar tanácsosokkal körül nem vette magát. Eszembe jut nekem, t. ház, a zempléni Szemere, a kit ad audiendum verbum hivtak fel a múlt század 30-as éveiben, s a ki ennek következtében elment Budavárába, elment Visegrádra, elment Székesfehérvárra, mindenütt adatott magának hatósági bizonyítványt, hogy ő ott járt és ezt felküldte a bécsi kanczelláriának a következő levéllel: »Mindenütt kerestem a magyar királyt, a hol neki élve vagy halva lennie kell és nem találtam sehol. Máshová nem megyek.« Hát ki meri azt mondani, t. képviselő urak, hogy ez illojalitás ? Ki meri azt mondani, hogy antidinasztikus dolog a magyar királytól azt kívánni, hogy magyar legyen és Magyarországon lakjék ? (Helyeslés a szélsobaloldalon) Minden magyar ember büszkeséggel tekint végig Budapest utczáin és a város fényén és nagyságán, mert magunk erejéből tettük naeygyá; de mégis keserűség fogja el az embert, ha Bécsben végigsétál, látja a fényes Ringet, az udvari muzeumokat, az udvari szobrokat és más ilyesmiket. Mert ezt mind a dinasztiának köszönheti Bécs. Minket kifizettek jószóval; néha még ezt is sajnálták tőlünk, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ellenben Bécset tömik pénzzel. Mi még azt sem tudtuk elérni, hogy a császári kincstár magyar vonatkozású kincsei haza* hozassanak. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon; felkiáltások: Elrabolták tőlünk!) Sőt ujabban azt kell hallanom, hogy hitbizományi csináltak belőle és igy soha vissza nem kaphatjuk ezeket. (Zaj a szélsobaloldalon.) Hock János: Majd visszaveszszük! Rákosi Viktor: T. képviselőház! Nagyon érdekes adatok állanak rendelkezésemre abban a tekintetben, hogy a czivillistából mennyit költ el az udvar Magyarországon. (Ralijuk.! Halljuk ! a szélsobaloldalon.) Én nem voltam miniszter, nem vagyok most sem miniszter és igy a hivatalos akták, memorandumok és minisztertanácsi jegyzőkönyvek rendelkezésemre nem állanak. (Helyeslés balfelöl.) Hanem ha önök megkérdik a minisztereket, ezeket az adatokat semmiféle miniszter megczäfolni nem fogja. 1873-ban, Gizella főherczegnő férjhezmenetele alkalmával emelték legutoljára a czivillistát 4.650,000 forintra. Lássuk, hogy ebből mennyi maradt Magyai-országon ? A magyar udvartartás költségei 1867 óta meg vannak állapítva fix összegben, a mely azóta nem változott. Ez 3.600,000 forint, 7.200.000 korona. Ez az öszszeg szolgál a budai királyi várpalota építésére és a magyar várkastélyok fen tartás ára. Ebből az összegből épült a királyi várpalota Budán. De ennek az építésnek a története nagyon különös. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) A 3.600,000 forintot sokáig el nem használták és milliók halmozódtak fel. Ebből a pénzből hozzáfogtak a budai királyi várpalota krisztinavárosi szárnyának a kiépítéséhez, de a pénz erre nem volt elégséges. Mi történt? B. Bánffy Dezső miniszterelnök keresztülvitte, hogy a pénztári készletekből 10 millió forint kamatnélküli kölcsönt adtak az udvarnak, . . . (Mozgás és zaj a baloldalon.) Nessi Pál: Kamat nélküli kölcsön a gazdag Habsburgoknak ! És elfogadták ! Rákosi Viktor: ... és megvolt állapítva,hogy a czivillista ezt kamat nélkül téríti vissza évi 330 ezer forintos részletekkel. A mi a 3 millió 600 ezer forintból azonfelül megmarad, az fentartási költségül szolgál. Ebből az következik, hogy a királyi várpalotát tulajdonképen a magyar állam épittette. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A 10 milliós kölcsönnek 4 százalékos évi kamatja 400,000 forint. Több annál az egész összegnél, a melyet a czivillista a királyi palota építésére és az összes magyarországi várkastélyok fentartására megállapít. Azután jönnek a következő pontok: egy nagyobb összeg, mely a czivillistát terheli, 290 ezer forint. Ebből fedezik a színházak szubvenczióit, az udvari páholyok bérletét és mindennemű kulturális kiadást a király nevében. Ezt az összeget ezen kiadások felül nem haladhatják. Harmadszor: van Magyarország udvarnagyának és személyzetének illetménye 12,000 forint. A budai várpalotában alkalmazott cselédség illetménye néhány ezer forint. A budai és gödöllői várkapitányok és a személyzet fizetése 25 ezer forint. A magyar testőrség fentartásának költségét a czivillista fedezi a magyar gárda-alap jövedelmén felül, az összeg körülbelül 60—70 ezer forint. Ezek a főbb tételek, t. ház. Ez együttesen 760 ezer forint. Vegyük ehhez azon főherczegek