Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-458
312 i-58. országos ülés 190b Julius 8-án, pénteken. a bevétel 670,000 K, a kiadás 323,000 K. 1902-ben a bevétel 708,000 K, a kiadás' 350,000 K. A tavalyi esztendőben a statisztika szerint ugyancsak emelkedett a bevétel körülbelül 800.000 K-ára, a kiadás viszont alig emelkedett. Ebből azt látjuk, hogy a szabadalmi hivatal, mióta fennáll, az államháztartáshoz nettó 2 millió koronával járult. Ez tehát igen jó üzlet. A szabadalmi hivatalnak azonban nemcsak az volna a czélja, hogy olyan jövedelmeket szaporítson, a melyeket nem ugyanarra a czélra forditanak és hogy az az államháztartás naplójának bevételi oldalán szerepeljen. Ez a 2 millió korona már 17 millió is lehetne, ha az intézmény oly szakszerűen kezeltetnék, hogy ez az üzleti érdekeknek megfeleljen. Nálunk azonban akkora a bürokratikus szellem, hogy ezen nagyfontosságú kérdésben is inkább azt vizsgálják, hogy az a szabadalmi papiros megfelel-e szélességében 21, hosszúságában 42 czentiméternek, hogy a fiókban elférhessen, nem pedig arra törekednek, hogy ez az intézmény közkincsévé váljék az országnak és fejlesztője az iparnak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hosszú beszédet lehetne erre vonatkozólag mondani, de nem ez a czélom. En egész röviden ki akarom fejteni, hogy itt van megint egy oly talaj, a honnét lehet az államháztartás javára előnyöket biztositani a nélkül, hogy ez az államra megterheltetéssel járna. Ha a szabadalmi hivatal és az egész szabadalmi kérdés oly irányban vezettetnék, a hogy kellene, akkor az irányzatnak ezen a téren tényleg kopirozni kellene a külföldi nagy iparállamokat. A ki ma szabadalmat szerez Magyarországon, még az iránt sincs biztosítva, vájjon az ő szabadalma ér-e valamit, mert Magyarországon akármiféle szabadalom, legyen az okos vagy nem okos, uj vagy nem uj, belekerül a hivatalba, s igaz, hogy a szabadalmi törvény intézkedése szerint a felülvizsgálat nyolczheti ideje alatt bárkinek joga van ez iránt óvást emelni, de vájjon egyáltalában ebben a szabadalmi kérdésben kinek jutott volna Magyarországon eszébe, hogy bemenjen a szabadalmi hivatalba, elkérje ott azt a rajzot, kihúzza a fiókból, megnézze, s azután éljen azzal a jogával, hogy azt mondja, t. szabadalmi bíróság, ez a szellemi tulajdon nem ezé, mert már X. Y. ezt régebben megszerkesztette. TJjdonsági vizsgálatra volna szükség. Ha azt az ujdonsági vizsgálati módszert, a mely Németországban van, s a mely azt kívánja, hogy a szabadalmi bíróság körzetében minden egyes ipari produktumnak specziális tudói legyenek, óhajtanok Magyarországon, ma ez kivihetetlen volna, mert erre fedezet tényleg alig van. He legalább is az az egyszerű dolog, mely, mint múltkor mondám, Angliában van, t. i. az elsőfokú ujdonsági vizsgálat, mindenesetre kikerülne azon pénztári feleslegből, a melyet a szabadalmi hivatal bevétele mutat. Nem oly kis dolog ez, t. ház, a milyennek látszik. (Ugy van! a baloldalon.) Csak egyetlen példára akarok rámutatni. Ha az ujdonsági vizsgálat itt megvolna, egy bizonyos záros határidőn belül, mondjuk: 25—50 évre visszamenőleg és a szabadalmi bíróságnak az illető szabadalmakat kérő ipari, vegyészeti czikkekre vonatkozólag tényleg szakközegei végeznék a bírálatot, hogy tehát ne bíráljon egyik ügyben egy építész-mérnök, vegyészeti ügyben pedig egy jogász, hanem az illető szakember: akkor megvolna a biztositéka annak, hogy az a szabadalom az ipari és egyéb czikkekre vonatkozólag tényleg produktív, s a szellemi közkincseket is gyarapítja. T. ház! A másik lényeges momentum az, hogy a nyilvánosságuak, tehát a felülvizsgálati módszer hiányának következménye Magyarországon a következőkben is nyilvánul. A szabadalmi törvény azt mondja, hogy ha az illető iparczikket három éven belül Magyarországon nem gyártják, akkor szabadalmi jogát elveszti. Mit jelent ez ? Egyszerűen azt, hogy ez a szabadalom közkincscsé válnék, hogy ezt akármelyik iparos, akármelyik gyár készíthetné, a közönség birtokába olcsóbban juthatna és sok száz meg száz, ezer és ezer ember ebből kenyérkereseti forrást teremthetne magának. De ez nálunk nincs meg. Miért? Egyszerűen itt csak arra a példára kívánok mutatni, a mely a Westinghouse-féknél fordult elő. Százezrek mentek itt ki külföldre, a Westing-house-fék gyártásának központjára, holott ma már ezt itt kellene gyártani Magyarországon és ezáltal száz meg száz munkás kenyérkeresethez juthatna, olcsóbbá válhatnék az iparczikk és a szocziális kérdésekre is nagy befolyása lenne, ha a hasonló gyárak szaporodnának. (Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Ez csak egy példa, de az iparfejlesztés terén nagyon sokra megy ezek száma. Hogyha a magyar iparosok, a magyar gyárosok tudnák azt, hogy hány száz és száz olyan szabadalmi kincs hever parlagon, melyet ma már nekik szabad volna egész szabadon gyártani, akkor talán ezek a munkások se volnának olyan elégedetlenek, mert volna hely, a hol kenyeret kereshetnének. De ezzel a nyilvánossággal, mikor a szabadalmi hivatalnak fiókjából kell kipiszkálni ezt, ehhez senkinek sem kedve, sem ideje, de nem is tudja, hogy hol keresse. Ha a kereskedelemügyi miniszter ur az iparfejlesztést tényleg maga elé tűzte, a mint ezt memorandumában mondotta, ajánlatos lenne, hogy erre az ágra is kiterjeszsze figyelmét. Örökbecsű nevet szerezhetne magának azzal, ha módot nyújtana a magyar iparos közönségnek arra, hogy tudják mik azok a czikkek, a melyek a köztudatban még mindig ugy szerepelnek, hogy ezek a szabadalomnak nebántsvirágai közé tartoznak, de a melyek mindenki által gyárthatók. (Helyeslés a baloldalon.) Ennek a módozata is nagyon egyszerű. Ha a szabadalmi hivatalnak pénztári feleslege ilyen
