Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

457. országos ülés Í90í Julius 7-én, csütörtökön. 293 Gr. Tisza István miniszterelnök: Ismétlem, azt hiszem, hogy minden índiskréczió nélkül vonhattam be beszédem keretébe ezt az úgynevezett ischli klauzulát, miután azt 1899. február havában a lapok közölték, s az akkori kormány azt tartalmának helyességére nézve nem dezavuálta; tehát ezzel semmi indiskrécziót nem követtem el. Mikor azután most a t. képviselő ur, tévesen emlékezve vissza, olyan állítást koczkáztatott meg, a mely a tényeknek meg nem felel, kénytelen voltam azt a rendelkezésemre álló hiteles adatokból helyreigazítani. (Helyeslés jobbfelöl.) Én semmi egyebet nem tettem. (Ugy van! TJgy van! a jobboldalon. Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Maga a kérdés pedig, ismétlem, nem bizalmas természetű, mert, a mint mondtam, 1899. febrnár havában a hírlapokban volt közzétéve s az akkori kormány azt a hírt nem dezavuálta. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj a bal- és a szélsöbaloldalon.) Elnök: Következik most a zárszó azon képviselő urak részéről, a kiknek beadott határozati javaslatát tiznél több képviselő irta alá. (FelMáltások bal felöl: Holnap !) A legelső, a kit a zárszó illet, a bizottsági előadó, a ki azonban ezzel a jogával élni nem kivan. {Felkiáltások bal felől: Gondoltuk!) Következik Komjáthy Béla képviselő ur! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Beteg!) Következik gróf Apponyi Albert képviselő ur. (Felkiáltások balfelöl : Holnap! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl. Folytonos zaj a jobb és a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Beszédemnek főtárgyát a miniszterelnök urnak e vita folytán június 30 án elmondott beszéde fogja képezni. Ezzel kívánok az előrehaladott időre való tekintettel a lehető legrövidebben foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Azonban nem tehetem, hogy bevezetőleg ne tegyek néhány megjegyzést arra a beszédre is, a mely a miniszterelnök ur ajkairól a mai napon elhangzott. (Halljuk! Halljuk!) E beszédnek legnagyobb része reám nézve nem tartalmaz személyes inditó okot, hogy azzal foglalkozzam, azonban történtek e beszéd során egyes nyilatkozatok, a melyeket megjegyzés nélkül hagynom nem lehet, és ezekről kívánok néhány szót mondani. (Halljuk! Halljuk!) Először is az igen t. miniszterelnök ur azt állította, hogy 1867-től kezdve mostanáig pártkülönbség nélkül minden politikai tényező ebben az országban elismerte, hogy a hadsereg vezérleti, vezényleti és belszervezeti körén belül a nyelvkérdésnek eldöntése fejedelmi jogkörbe utaltatott. (Mozgás balfelöl) Ezt az állítását az igen t. miniszterelnök ur egy ténykörülménynyel akarja bizonyítani, és bizonyítani akarja másfelől Deák Ferencz nagyságára, jellemének egyöntetűségére valló hivatkozással. A ténykörülmény, a melyre a t. miniszterelnök ur hivatkozik, boldogult barátomnak, Horánszky Nándornak a nemzeti párt padjairól, talán a nemzeti párt képviseletében, 1894-ben elmondott beszéde, a melyre én — megvallom — nem emlékeztem, ma sem emlékszem azokra a körülményekre, a melyek között elmondatott. Azt hiszem azonban, t. képviselőház, nem vétek azon mélységes kegyelet ellen, a melylyel most nevezett elhunyt barátom emléke iránt viseltetem, ha megállapítom azt, hogy a mennyiben boldogult barátom csakugyan annak a teóriának adott kifejezést, a melyet az igen t. miniszterelnök ur ma idézett, ez csak az ő egyéni nézete lehetett, de nem a nemzeti párté és nem az enyém. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mert, t. képviselőház, én már 1889-ben a véderővita során, igaz, hogy az oktatás nyelvével kapcsolatosan, de a vitatkozás során kitágítva ezt a mezőt, bizonyítottam tőlem telhetőleg, — majdnem a szavakra emlékszem — mint a magam szilárd meggyőződését, hogy a katonai oktatás nyelvének meghatározása, de egyáltalán a magyar nyelvnek a katonaság körében bárhol való megszorítására vonatkozó bármely határozat nem eshetik ő Felsége a király hatalmi körébe. (Elénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Ezt a nézetet vallottam én mindenkor, ós miután arra, hogy a volt nemzeti pártnak mi volt az álláspontja, némi csekély befolyásom nekem is volt: tehát ezen nyíltan, már 1889-ben itten tőlem telhetőleg erŐB érvekkel bizonyított és vallott meggyőződésem kifejezése is bizonyítja, hogy a mit a t. miniszterelnök ur idézett, az lehetett egy mélyen tisztelt és általunk siratott férfiúnak egyéni meggyőződése, de nem idézhető bizonyítékul arra, hogy valamennyi politikai tényezőnek, valamennyi pártnak, azok között annak a pártnak is, a melynek élén szerencsés voltam annyi éven át állani, meggyőződése lett volna. (Helyeslés a baloldalon.) Ezt ténybeli helyreigazításként állítom, és én, t. ház, mindenkor tiltakozni fogok az ellen a felfogás ellen, hogy a magyar nyelvnek, a magyar állami nyelv érvényének megszorítása az állam bármely intézményének körében fejedelmi jog lehessen. (Elénk helyeslés és éljenzés a hal- és a szélsöbaloldalon.) És ha az igen t. miniszterelnök ur hivatkozik Deák Ferencz egyéniségére mint olyanra, a mely mintegy márványkőből faragott, egyöntetű, önönmagával öszhangzó egyéniség, hát akkor legyen szives a t. miniszterelnök ur tudomást venni Deák Ferencznek azon 48 előtti nyilatkozatairól is, a melyek nincsenek most előttem, tehát szószerint nem idézhetem, hanem a melyeknek során Deák Ferencz egyenesen azt a nyilatkozatot tette, — ugyanazt, a mit sokkal gyarlóbb szavakkal ismétlek most én — hogy soha el nem fogja ismerni azt, hogy magyar hazai nyelvünknek, magyar állami nyelvünknek, a magyar nemzeti, a magyar állami szuverenitás e szimbólumának megszorítása, annak bármely