Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

457. országos ülés Í904- Julius 7-én, csütörtökön. 271 kaja sem kvadrál ezzel, mert a t. miniszterelnök ur nemzetiségi politikája egészen más, mint az ő elődeié. A mint láttuk, első belépése alkalmával is legelső dolga volt a horvát képviselőket a maga részére megnyerni. A horvát képviselőkkel volt képes sakkban tartani saját pártját, mert az a 40 képviselő olyan szilárdul állott mellette, hogy azzal a többséget bármikor meg tudta csinálni. Ha mesterségesen idézik fel nálunk a nemzetiségi kérdést, a mint ezt a kormány teszi, ez oda fog vezetni, hogy mind az az áldozat, a mit e téren meghozunk, kárbavész, és a nemzetiségek ennek az országnak nem barátai, hanem ellenségei lesznek. Ha egy más politikát inaugurál a t. miniszterelnök ur, mely megkedvelteti a nemzetiségekkel ezt az országot, ugy hogy azok nem fognak ebben ellenséget látni, — tegye ezt akár a sajtó utján, akár más utón — az bizonyos, hogy ez esetben azok az agitátorok, a melyek most a nemzetiségek körében működnek, nem fognak arra a talajra találni, a melyen most mozognak. Hiszen, t. képviselőház, az elégületlenséget az ország minden részében megtaláljuk. En megtalálom az én választókerületemben, más t. képviselőtársam a magáéban. Megtaláljuk mindenütt ezt az elégületlenséget azért, mert hiszen ha a kormány továbbra is ezt a gazdasági helyzetet akarja fentartani, a megélhetési viszonyok mind nehezebbek lesznek nemcsak a német, román, vagy tót emberre, de a magyar parasztra is. E tekintetben ma-holnap semmi különbség nem lesz; az alföldi paraszt csak ugy ki fog vándorolni, mint a felföldi tót, a román és egyéb nemzetiségű emberek. Nagyon természetes, t. ház, hogy a dolgok ilyen állása mellett nem kívánhatja tőlünk a t. miniszterelnök ur, hogy az ő kormányával szemben más mértéket alkalmazzunk, mint az döbbeni kormánynyal szemben. Lehet, hogy a miniszterelnök ur teóriában egészen máskép képzeli a kormányzást; máskép is van az elméletben, mint a gyakorlatban. Hiszen bebizonyosodott, hogy az erős kéz, a melyre mindig hivathoztak s a melylyel a miniszterelnök ur rendet akart csinálni az országban, épen az ellenkezőt érte el, mint a mit czélzott és bizonyos, hogy az a hang, a melyen most beszél a miniszterelnök ur, több sikerre fog vezetni. Most már oázisnak tartja a miniszterelnök ur ezt a vitatkozást. Azelőtt nemcsak hogy nem voltak elismerő szavai, de egy parlamentáris kifejezése sem volt arra a működésre, a melyet az ellenzék itt kifejtett. T. ház! Nem akarok tovább e kérdésnél immorálni, de figyelmébe ajánlom ismételten a kormánynak, hogy azon az utón, a melyen halad, nem fogja állását megerősíteni. A kormánynak az állása csak akkor lehet erős, ha az a kormány egy erős államnak a kormánya. Egy gyenge, beteg állam kormánya nem lehet erős. Már pedig az a politika, a melyet a t. miniszterelnök ur folytat, odasülyeszti ezt az országot, hogy provincziává válik. Nem egy önálló államnak lesz a t. miniszter ur kormányelnöke, hanem Ausztria egy hűbérországának. Odavezet az, hogy a miniszterelnök ur semmit sem akar tenni, a mi ezen ország önállóságának javára válnék. Ott volt a galaczi eset. Mit mondanak odaát ahhoz, hogy mi magunk törvényesítjük a német nyelvet? Egyszerűen fokozni fogják a kivánalmakat egy ilyen gyenge nemzettel és egy ilyen gyenge kormánynyal szemben, a mely nem tud ellentállani az osztrák túlkapásnak. Hiszen ebben a kérdésben is nemcsak hogy ellenállást nem tanusit, de egyenesen szolgálatába áll a másik állam politikájának. Ezeket akartam röviden megjegyezni és most kijelentem, hogy mindaddig, mig a t. kormány ezt a politikáját folytatja, őt mi a bizalmunkra nem fogjuk érdemesnek tartani s mindazon javaslatait, a melyeket ide fog terjeszteni, nem fogjuk elfogadni. A magam részéről most sem fogadom el a költségvetést, mert egy krajczár pénzt sem akarok adni az ilyen politikának gyakorlati kivitelére, hanem csatlakozom Szederkényi Nándor t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Helyeslés a szélsőbaloldalon). Sturman György jegyző: Pap Zoltán! Pap Zoltán: T. képviselőház! A vitának ilyen előrehaladott stádiumában, mikor a képviselő urak már idegesek és várják a záróbeszédeket, (Halljuk ! Halljuk !) eltérek eredeti tervemtől s a költségvetésnek bővebb fejtegetéséhe, kritizálásába ezúttal nem bocsátkozom. Vannak azonban egyes kérdések, a melyek itt különösen a legutóbbi napokban hangzottak el és vetődtek felszinre és a melyeket szó nélkül hagyni teljesen lehetetlen. Értem elsősorban a miniszterelnök urnak azt a kicsinyes modorát, a melylyel a mi közjogi harczainkat lenézi és minden egyes közjogi kérdésnél kicsiségnek nevezi azt a sérelmet, a melyet a magyar nemzet képviselői a magyar nemzet nevében itt felhoznak, felpanaszolnak s a melynek orvoslását sürgetik. Felszólít bennünket a miniszterelnök ur arra, hogy ne hagyjuk magunkat beugratni holmi valláspolitikai tendencziák által, hanem iparkodjunk a gyakorlati kérdések megoldásának terére lépni. (Az elnöki széket b. Feilitzsch Arthur foglalja el). Erre mi csak azt felelhetjük, a mit a magyar szokott az ilyenre mondani: tanácscsal el vagyunk látva, pénzünk és hatalmi eszközünk azonban nincs ahhoz, hogy ezeket a gyakorlati kérdéseket, a melyek az ország eminens kérdései, megoldás elé vigyük. Nem volna a miniszterelnök urnak akkor sem igaza, a mikor lekicsinyli a mi közjogi harczainkat, ha nem mutatnák azt a szomorú képet társadalmi viszonyaink, a hol az elkese-