Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-446
M6. országos ülés 190í t. i. a közigazgatási apparátus túltengésének visszaszorításával (Helyeslés a baloldalon.) a személyzeti szaporításra való hajlandóságnak megfékezésével, így azután, t. képviselőház, a reform egyesitette volna az állam szolgáinak és az állam polgárai nagy tömegeinek az előbbivel legalább is egyenrangú igényét. De, t. képviselőház, sokkal komorabb képet nyerünk, hogy ha az improduktív kiadások ama másik nagy ágára, a katonai kiadások rohamos növekedésére tekintünk, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) E tekintetben pedig nem vádolhatom a miniszterelnök urat azzal, hogy meglepetés elé állította volna, az országot; a konkrét javaslat, a mely a delegáczióban előre vetette árnyékát és a melylyel foglalkozni fogunk, az lehetett és volt is meglepetés mindazokra nézve, a kik a kabinet titkaiba be nem voltak avatva. De azt, hogy a miniszterelnök ur kormányzata alatt a militarizmus követelményei a magyar kormány részéről kevesebb ellentállással és több dédélgetéssel fognak találkozni, mint bármikor, azt mindenki, a ki a miniszterelnök ur korábbi nyilatkozatait ismeri, — ezzel csak igazságot szolgáltatok neki (Ugy van! balfelöl.) — kellett, hogy előre lássa, mert hiszen abban a delegáczióban, a mely a létszámemelés kérdésével és pedig nagyon igénytelen, aránylag ártatlan mennyiségben és kiterjedésben való emelése kérdésével először foglalkozott; a midőn csak a tarackütegek felszereléséhez és beillesztéséhez szükséges legénység elnyeréséről volt szó; a midőn a kormány legodaadóbb támogatói ezt a, mondom, szerény és magában véve még valami rendkívüli aggodalmakra alapot nem szolgáltató lépést csak aggodalommal, a kényszerűség szomorú bevallásával, csak a nép szomorú anyagi helyzetére való utalással, az állami pénzügyek aggodalmas helyzetének feltárásával fogadták el: csak egy hang emelkedett abban a delegáczióban, a mely örömmel üdvözölte a létszámemelésre irányuló kezdeményezést (Ugy van! balfelöl.) és — sajnálom, hogy nincs előttem az a beszéd, a melyet a t. miniszterelnök ur akkor mondott, de meg vagyok róla győződve, hogy a gondolatot helyesen reprodukálom — azt mondotta, hogy örül annak, hogy végre a másodrendű szükségletek visszavonulnak az állami védelemnek elsőrendű szükséglete elől. Különben ennek a gondolatnak itt a képviselőházban ismételten kifejezést adott. (Ugy van! balfelöl.) A t. miniszterelnök urnak a katonai kiadásokra vonatkozó pénzügyi tervével azon híres kölcsönműveletével, a melyről valóságos boszorkány egyszeregynek segítségével kiderült, hogy tulajdonképen pénzügyi megterheltetés nélkül jutunk a több ágyúhoz és a többihez : (Derültség balfelöl.) mindezekkel most nem akarok itt részletesen foglalkozni, hiszen, sajnos, lesz alkalmunk ezt a tárgyat ex asse megvitatni. Csak annyit akarok előre megjegyezni, hogy jur.ius 23-án, csütörtökön. 21 véges eszem nem képes belátni azt, hogy kevesebbe kerüljön valaminek beszerzése, hogy ha azt kölcsönnel fedezzük, nem pedig fokozatosan az állam rendes bevételeiből; a mikor tehát magának a tárgynak költségéhez, vagyis magához a tőkeköltséghez hozzájárul az egész időn át viselendő interkaláris kamatösszeg. Szerintem ez több, másoknak a matematikája szerint pedig, ugy látszik, kevesebb; de hiszen erre nézve még felvilágosítást fogunk kapni. Azt is meg akarom jegyezni, hogy nagyon félek attól, — és erre ismét a t. miniszterelnök ur nyilatkozata ad nekem alapot — hogy ennek az óriási nagy katonai beruházásnak ilyen módon kölcsönre utalása, egy bizonyos összegnek lekötöttsége, hogy ezen kölcsön kamatait és arnortizáczióit fedezze, csak arra fog szolgálni, hogy rövid idő múlva ez a költség már mint megszokott tétel szerepeljen a hadügyi költségvetésben és mellette azután hely legyen a hadügyi költségvetéseknek egyébirányu megnövekedéseire, (Ugy van a balés a szélsöbaloldalon.) mintha ez az annuitás nem is léteznék. (Ugy van! balfelöl.) Ez az aggodalom a kormányok és a hadügyi kormányzatok általános lélektanánál fogva is alapos volna, de különösen alapossá válik akkor, ha a t. miniszterelnök ur tényleg megtette a delegáczió albizottságában azt a nyilatkozatot, a melyet a lapok neki tulajdonítanak, hogy ezen módon, t. i. a kölcsönmüvelet utján és a hadügyi költségvetésben megfelelő összegeknek erre a czélra való lekötése által megóvja az ország pénzügyi rezervált. De mily czélból ? Mire ? Az ember azt hinné : közgazdasági, kulturális czélokra, az államépület tökéletesbitésére stb. Nem! Megóvja arra, hogy a véderő egyéb fokozódó igényeit teljesítse. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Nos hát, ez a jelenség engem a legmélyebb aggodalommal tölt el. Mert a miniszterelnöknek azt a tételét, hogy az államnak megvédése külső ellenség ellen elsőrendű szükséglet, senki sem fogja kontrovertálni; ez egyike azon alapigazságoknak, a melyeket mindenki elmondhat, a melyeknek elmondásával azonban semmire sem megyünk. Mert mi legyen tehát a mértéke annak, hogy az állam megvédése a katonai erőfeszítésnek milyen fokát igényli? Mi legyen annak a mértéke? Ahhoz az erőfeszítéshez mérjük-e, melyet Németország visz véghez, ahhoz mérjük-e, a melyet Francziaország visz véghez, vagy ahhoz, a melyet Oroszország visz véghez? Miután ezeket a nálunknál — nemcsak nálunk magyaroknál, de együttvéve Magyarország- és Ausztriánál — számra nézve nagyobb, gazdasági erőre nézve kiválóbb nemzeteket lehetetlen ebben a versenyben utolérnünk, kérdem, hol legyen az a mérték? Az a mérték én szerintem csak az lehet, hogy lépéstkell tartanunk az ország gazdasági erejével. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Azt az axiómát kell folyton szem előtt tartanunk, a mely, gondolom, nem tűr ellenmondást, hogy egy állam-