Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-452

162 452. országos ülés 1904 Julius 1-én, pénteken. be nem tartatik, az igen t. miniszterelnök ur egyáltalában felelni nem akar. Az indoka arra, hogy a feleletet megtagadja az, hogy nem akarja Magyarországnak a kezét megkötni. Ha azonban elemezzük a válasz elmaradásának lényegét és jelentőségét, a válasz elmaradásából a következők deriválhatok: Mindenekelőtt nem feltételezhető az, hogy akkor, a mikor a miniszterelnök ur a külföldi államokkal a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó tárgyalásokat megkezdi és azokat megköti, habár ilyen klauzulával, hogy ne volna az agyának hátterében az a gondolat, hogy a kereskedelem és vámszövetség Ausztriával létre fog jönni. Ennek feltevése lehetetlenség, mert nem tételezhető fel, hogy egyszerű tréfát akarjon a külfölddel csinálni. Mivel pedig a miniszterelnök ur nagyon jól tudja, hogy alkotmányos formák között Ausztriával a vámszövetség és a kiegyezési kérdések egész komplexuma, tehát a közös autonóm vámtarifa sem fog létrejönni, ennélfogva kétségtelen, hogy ő számit arra az eventuálitásra, hogy nem alkotmányos formák közt is megcsinálja Ausztriával a vámszövetséget. Ez pedig nem egyéb, mint a 14-ik §-nak nem is eventuális, — mert hisz nyilvánvaló, hogy alkotmányos formák között nem leszünk képesek a kiegyezést megcsinálni — hanem kétségtelen felvétele azon czélra, hogy a klauzulának megfeleljen, hogy a felbontó feltétel, a melyhez a a szerződést, a külföldi kereskedelmi szerződéseket kötötték, he ne következzék. Merem állítani, t. képviselőház, hogy még azoknak is, a kik a közös vámterület hivei, tehát még az igen t. szabadelvű pártnak is kötelessége volna, hogy a miniszterelnöktől az önálló autonóm vámtarifának a törvényhozás elé való terjesztését követelje, kötelessége volna azért, mert hisz maga a miniszterelnök ur is azt mondja: mi jobbnak tartjuk a közös vámterületet, ennélfogva nem akarjuk az önállót; majd ha jobbnak fogjuk tartani az önállót, akkor nyíltan és egyszerűen rámegyünk az önálló vámterületre, jobbnak tartjuk az önállónál azt a közösét, a mely a mi érdekeinket méltányosan kielégíti. Ha tehát a miniszterelnök ur is csak olyan szuppoziczió mellett tartja jobbnak a közösét, ha méltányosan kielégíti az a mi érdekeinket, akkor beállhat az az eshetőség, hogy nem fog sikerülni olyan egyezséget létrehozni, a mely a mi érdekeinket méltányosan kielégíti, erre az eshetőségre tehát még a közös vámterület híveinek sem lesz más útja, mint az önálló vámterületnek akczeptálása. Ha tehát ez az eshetőség beállhat, akkor szerény nézetem szerint igenis kötelessége volna a kormánynak provideálni, hogy akkor kész legyen a magyar önálló autonóm vámtarifa, hogy minden fennakadás nélkül átmehessünk az önálló vámterületre. De kötelessége volna ez azért is, mert a míg ezt meg nem csináljuk, addig Ausztria nem veszi sohasem komolyan azt az eshetőséget, hogy mi az önálló vámterületre átmenni akarunk; addig látja azt, hogy itt e tekintetben semmi sem készül, semmi elő nem készíttetik, nagyon természetes tehát, hogy addig tudja jól, hogy kiszipolyozhat bennünket, előnyöket kérhet azon alkudozások terén, a melyeket a kormány folytat, mert meg van győződve, hogy nem fenyegeti az a veszedelem, hogy mi elszakadunk tőle, hogy mi az önálló vámterületnek reális állapotára átlépünk. Pap Zoltán: Mert nem szabad! Tudják jól, hogy nem szabad! Nagy Sándor: Mindezek azt bizonyítják, s annál megrovandóbb a negyedik szakasz dispoziczióinak felfüggesztése, . . . Polónyi Géza: Megszegése, nem felfüggesztése! Nagy Sándor: . . . hogy az igen t. kormánynak egyéb czélja nincs, mint hogy minden áron elleneszegüljön a nemzet azon jogos óhaja teljesülésének, hogy az önálló vámterületre átléphessen. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) És kétségtelen, hogy a túloldalon, illetőleg a kormányzat politikájában az önálló vámterület ennélfogva megszűnt elsősorban gazdasági kérdés lenni, egyszerűen politikai dogmává vált. (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Politikai dogmává vált, mert meg vagyunk ezen az oldalon győződve, hogy azért nem akarják és nem fogják megengedni és azért fogják minden erővel meggátolni az önálló vámterület létesítését, mert a közös vámterületet egy alkotó résznek tekintik abban a közjogi kapcsolatban, a mely Magyarországot az ő intencziójuk szerint minél erősebben kell, hogy Ausztriához fűzze. Hiszen az igen t. pénzügyminiszter ur egyik beszédében nyíltan kimondotta, hogy magasabb politikai szempontok tanácsolják azt, hogy a közös vámterület fenmaradjon, a mivel nyilvánvalóan beigazoltatott, hogy ezt nem gazdasági, hanem politikai kérdésnek tekinti. Dobiecki Sándor t. képviselőtársam, ki előttem szólott, idézte Bismarck azon mondását, hogy a politikai közjogi kapcsolat nem zárja ki a gazdasági különválást. Azonban az 1899 : XXX, t.-cz.-re vonatkozó interpretálást és az erre vonatkozó diskussziót igenis le lehet azzal zárni, hogy a kormányzat mai felfogásában és a szabadelvű párt mai intencziójában igenis nemcsak szándékoltatik, hanem megtörtént az 1899 : XXX. t.-cz.-ben fixirozott garancziák megsemmisítése, ezen garancziák értékének nullára redukálása csak azért, hogy valahogy Magyarország gazdasági létét az önálló vámterülettel be ne rendezhesse. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi a miniszterelnök ur tegnapi beszédének egy másik részét illeti, erre csak az az egy megjegyzésem van, hogy a miniszterelnök úrral nagyon egyetért az ellenzék és nagyon óhajtja az államellenes izgatások minél szigorúbb megtorlását. Azonban sajátságos jelenség az ő