Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-451

íol. országos ülés 1904- június 30-án, csütörtökön. 125 bocsátkoznom, a melyek szerintem talán még sem untatok. (Halljuk!) Térjünk át tehát a színek jelentőségére: A fehér szin már a legrégibb emberiségnél a szeretetet jelképezte; ma is azt jelképezi. A zöld jelképezte a reménységet, mint az élet erejét; ma is azt jelképezi. A sárga az irigységet, a betegséget jelentette; ma is azt jelenti. A fekete jelképezte a halált, enyészetet és fájdalmat; ma is ezeket jelenti. (Felkiáltások a szélsbbaloldalon: Hát a feketesárga ? Derültség.) Tekintsünk most az emberi nem fejlődésének történetére: vájjon ki ne tudná közülünk azt, hogy a mi magyar őseink fehér lovat áldoztak ; hogy piros tűzön égették meg az áldozat testét, és mielőtt elégették, zöld gályákkal ékesítették föl? Ugyanezeket a színeket látjuk a római katholikus vallásban is érvényesülni, a melyben az ősvallásnak minden egyes főalkatrésze megvan. Ezért volt nagyon bölcs ember Szent István; nem hiába, hogy elnyerte halála után a legnagyobb kitüntetést, a szentté avatást, mert ő volt az, a ki a nemzet öntudatába beleoltotta ezen szinek jelentőségét, és bár erőszakkal katholizálta, románizálta alattvalóit, de mégis oly szépen, hogy a keresztény vallásnak csak külszinét vette fel, ellenben a nemzet vallásának minden lényegét meghagyta. A ki fáradságot vesz magának arra, hogy végigtekintsen a magyar nép között — természetesen nem Budapesten, sem Bécsben, sem Parisban, hanem az egyszerű, egészséges, épérzékű nép között, az meg fogja találni még ma is pogányvallásunknak minden alapeszméjét. — Az ősi babiloniak és egyiptomiak ugyancsak megfelelő színekben hozták meg isteneiknek az áldozatokat: az alvilági isteneknek fekete-sárga, (Éle'nk derültség a bal- és a széhöbalolalon.) a felvilági isteneknek pedig fehér és más színekben, tehát nemcsak az élő, hanem régen kihalt nép is tudta értékét becsülni annak, mi a néplélek szinérzéke. Szabad-e tehát ahhoz hozzányúlni? Némelyek azt mondják — és különösen a katona urak szeretnek ezzel a fogalommal operálni, — hogy a zászló nem egyéb, mint jelvény, signum. Ez nem igaz, mert az nem signum, hanem szimbólum, jelkép. így van ez a vallásban is. A két fogalom között pedig legalább is akkora a távolság, mint az északi és a déli sark között. A ki helyesen fogja fel a jelkép alapgondolatát, az a szimbólumhoz lelke egész hevével ragaszkodni fog, ellenben a signummal ezt soha sem fogja tenni. Mindazoknak tehát, kik a fajmagyar nemzet háromszínű zászlaját bárminő indokból félretolni akarják, czéljuk nem lehet egyéb, mint e nemzet szivéből és lelkéből kiirtani érzelmeit; (Ugy van! a baloldalon.) a kik ezen nemzet három szinét a sárga és fekete színekkel akarják összezavarni, azok e nemzet érzületéből a vitézséget, az erélyt akarják kiirtani és a fajmagyar nemzetet színeinek elhomályositásával szinbutává akarják tenni. (Derültség.) \ A koronáról akarok még néhány szót szólani ; talán nem olyan ne nyúlj hozzám tárgy, a melyről ne lehetne megemlékezni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Igaz, volt már e hazában olyan ember, a ki azon óhajtásának adott kifejezést, hogy vegyük le a korona tetejéről a keresztet, minek az oda í Hát, igen t. képviselőház, jó is lesz, vegyék le a keresztet, tegyük helyére a kétfejű sast és ekkor a hatalom el fogja érni legforróbb vágyát: azt, hogy megszűnik az a függetlenség és önállóság jelképe lenni. Talán figyelmüket nagyon is kimerítettem, de elérkeztem beszédem azon részéhez, a hol magára a költségvetésre térhetek át. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Igaz, hogy a nekem kézbesített évi költségvetés irománycsomagát sulylyal nem mértem meg, de azt hiszem, hogy gazdag tartalma sok ember fáradságos munkájába került. Ne méltóztassék azonban azon megütközni, ha csak futólag kívánok a költségvetésen áttekinteni, hiszen csaknem ki van zárva, hogy annak tartalmától minden részében alapos ismeretet szerezzek magamnak, mert én káptalan nem vagyok. (Derültség.) Altalánosságban fogom tehát csak elmondani a magam nézetét. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Elsősorban a belügyi kormányzásra vonatkozó egyéni nézetemnek akarok kifejezést adni. Az állam egyik legfontosabb része a belügyi szervezet, nemcsak azért, mert perczrői-perczre ez mozgatja az állam testét, nemcsak azért, mert ezen szervezetben folyik össze és érvényesül a nemzet összes erejének ütere: mint a vér- és pénzadó, a nevelés, a kereskedés, a közgazdaság, a közlekedés stb„ hanem még azért is, mert a politika is a belügyi helyzet egészséges vagy egészségtelen voltához kénytelen alkalmazkodni. És habár ez igy van is, ezek az intézmények, ezek az életerek egybefüggőleg még sincsenek összeillesztve. Ezért nem folynak simán a belügyi dolgok, hanem folyton, minden egyes ágazatban zakatolnak. Ez természetes is, mert nincs bennük rendszer. A mi történik is, az csak ötletszerű kapkodás. Rendetlen a közgazdasági élet; a vármegyék területének járások, nyelvterületek, adózás, vagy közlekedési szempontból való beosztása kezdeményezve sincs és a mi a fő, a vármegyékben, bár a tisztviselői állások betöltése még mindig választási alapon áll, a rangfokozat, fizetés- és nyugdíjigény máris megvan. Tehát a legfontosabb állami szervezetekben rendszeres a rendszertelenség. Hát igen t., a kormány irányítására hivatott, 37 esztendő óta működő hatalmi többség! Tessék megmondani, miért tűri ezt 37 esztendőn keresztül? Vagy mondják meg, hogy immár 37 esztendei tűrés után mi fog következni ? (Mozgás jobbfelöl.) Ennek a mélyen t. miniszterelnök ur nem oka, a miniszterelnök ur ennek csak akkor lesz oka, ha önök, a kik hivatva vannak a kormány iráI nyitására, megadják azt az alapeszmét, kénysze-