Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-451

4-51. országos ülés 190b június 30-án, csütörtökön. 123 nemzet nyelvének miként használására állami életének keretén belül törvényt alkotni szükséges-e ? Nem szükséges, t. ház. Hiszen a legbölcsebb, a legokosabb tudós, a természet maga már akkor, midőn a magyar faj-nemzetet az emberiség nagy tömegéből különválasztotta, törvényt szabott rá, hogy te magyar, adj belőled magyar hangot és magyar jellemvonásodnak megfelelőleg mindenkor és mindenütt magyarul beszélj. Csak igy értethetitek meg magatokat fajtestvéreitekkel, mert hiszen, ha elzárod magad elől a nyelvet, a faj, melynek csoportosítására a természet hatalmas rendje törekszik, megsemmisül. Tehát minden ember, a H a nyelvet korlátozni akarja, a magyar faj agyvelejét köti gúzsba. A ki annak rostszálait karikába vonni akarja, az életfentartó eszközét vonja el. így tehát, a mig a nemzet él és akaratereje felett rendelkezik, nyelvétől őt megfosztani nem lehet, T. képviselőház! Ha már a nyelvről beszélek, ezzel összefüggőleg — mert természetes összefüggésben áll vele — engedje meg a mélyen t. ház, hogy az u. n. kilenczes bizottság programijáról is elmondhassam szerény véleményemet. Azt bizonyítgatják, illetve azt hangoztatják, hogy a közös hadsereg katonát nevelő intézeteiben némely tantárgyaknak magyar nyelven is tanítása által, szemben az eddig elzárkózott katonai hatalommal, vívmányt értünk el. Őszintén bevallom, t. ház, hogy midőn abban a szerencsében részesültem, hogy a kilenczes bizottság katonai programmját eredeti szövegében olvastam és midőn megismertem azon változásokat is, a melyeket a mélyen t. miniszterelnök ur rajta tett, társaskörben a nép száján élő szójárás szerinti következő jellemzést tettem: »01yan ez, mint a nyeletlen kés, a melynek vasa nincsen.« Én ezen akkor elfoglalt álláspontomat most is fentartom; ma sem látom be ennek a vivmányvoltát, mert hiszen Ausztriának velünk szemben követett eljárása hasonló ahhoz, ha én pl. több társammal idegen helyen utazom és társaim útközben bizonyos mámorító italtól elszenderednek és pihenőt tartanak és ezalatt jön egy harmadik és mint erősebb hatalom elveszi tőlem a felöltőmet, később azonban bizonyos humánus érzelmek fakadnak fel a lelkében és leszakít a kabátomról egy gombot és azt adja vissza nekem. Megengedem, nem valami esztétikus hasonlat ez, de én másként, helyesebben ezt az alapgondolatot kifejezni nem tudom. (Helyeslés a szdsöbaloldalon.) És én nem hiszem, hogy más, hozzám hasonló gondolkozású emberek nem ebben a meggyőződésben volnának. Elismerem, t. képviselőház, a vivmány kifejezést, csakhogy ez nem az alkotmányos Magyarországra, hanem a közösügy javára vivmány. A tanítás nyelvéről eddig a nemzet maga rendelkezett, most már a katonai nevelésnél a közös hadügyminisztériumnak is megadja a rendelkezési jogot. Ez nem egyéb, t. képviselőház, szerény felfogásom szerint, mint egy lánczszemecske abban a már több lánczszemecske kötőerőben, a mely minket a közösügyhöz mindinkább hozzáfűz. Mint magyar ember nem tudom elfojtani magamban csodálkozásomat a felett, hogy azok a vitéz generális urak miként csaphatnak fel pedagógusoknak. Hiszen mindenhez érthetnek, de már mint katonák a pedagógiához, ha csak magukat külön ketté nem választják, valóban nem érthetnek. A tudományokat egy országban két nyelven tanitani nem lehet és talán a faj lelkének megzavarása nélkül nem is szabad,ha azonban mégis muszáj, akkor eredményt attól nem várhatunk. Az ember azt tudja legjobban, t. ház, a mit az élet nehéz pályáján önönmagán tapasztal. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én magyar iskolában kezdtem tanulni és pedig épen abban az időszakban, a mikor hasonló intencziókkal gondolkoztak, mint ma, t. i. mikor azt mondották a Bach-rendszer alatt: ha németül nem tudsz, fiam, nem lesz belőled semmi. Szüleim tehát egy olyan gimnáziumba adtak, a^hol tisztán németül adták elő a tantárgyakat. Én pedig, őszintén megvallom, hogy németül csak ezt tudtam: das Messer -= a kés; egyebet semmit. Hosszú utánjárásra az iskolafőfelügyelőség nagy nehezen megengedte, hogy a történelmet és hittant magyarul tanulhassam. Nem dicsekvéskép mondom, hanem álszeméremmel nem szeretek élni. Mindig szorgalmas diák voltam.- s a német nyelvet szorgalmas iparkodásom folytán annyira eisajátitottam, hogy a második iskolai év második szakában magam jelentettem ki, hogy nekem már magyarul tanulni vagy felelni, nem szükséges. Sőt többet mondok, németek között, német születésű gyermekek között a németből első eminens lettem, a magyarból pedig sufficienst kaj)tam. Hát, t. képviselőház, azon hitben, azon tudatban, hogy belőlem rettenetes nagy germán alak lett, ismét vissza bátorkodtam menni a magyar gimnáziumba, a hol már tisztán magyarul tanítottak ; természetesen a Bach-szisztéma is engedett és mindig alább és alábbhagyott. Ugyanabban a magyar gimnáziumban felhívott a tanár felelésre, még pedig a történelemből és én elkezdtem egy szót németül, egy szót magyarul, egy szót görögül, egy szót latinul, egy szót tótul mondani; ugy összezagyváltam mindent. Azt mondták a tanáraim: bizonyára agyvelőlágyulást kaptam. (Derültség.) Szerencsére ebből mégis kiszabadultam, hanem minek az árán? Annak az árán, hogy a gyorsan megtanult német nyelvet gyorsan el is felejtettem. A mélyen t. miniszterelnök ur bizonyára több nyelvet alaposan beszél. Tudni fogja, hogy nem elég a külvilági tünemények után indulni, be kell hatolni az embernek a lélektanba. Az a pszichológia fogja megmagyarázni, hogy miként kell az egyes tárgyakat átérteni. A mélyen t. miniszterelnök ur, ha a bölcsőnél magyarul kezdte a világ megismerését és e szerint folyt tovább nevelése, a többi nyelveket csak szorgalom és 16*