Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-450
Í5Q. országos ülés Í904 június 26-án, kedden. 99 hibás, a melynek semmi expoziturája, semmi kormányzati hatalma Fiume területén nincsen? Ki ezért felelős, t. Kovácsevics képviselő ur, más, mint önök negyvenen és annyian, a kik évtizedek óta melengetik magukat a kormány háta mögött . . . Szatmári Mór; Az egész szabadelvű párt! Polónyi Géza:... és támogatják a kormányzatot itt és támogatták odalenn azokkal az eredményekkel, a melyekről a t. képviselő ur beszámol? Nem látná-e a t. képviselő ur elérkezettnek az időt arra, hogy önök, mint Horvátország hü fiai, mint a magyar állameszmének igaz apostolai, álljanak sorba és küzdjenek velünk, de ne oly kormányok támogatásában, a melyek ezt lehetetlenné teszik, hanem küzdjenek velünk azért, hogy a magyar állameszme valóban Horvátország területén is érvényesülhessen ? E helyett előállanak posztulátumokkal, nem tudom én, hitkérdésekkel, stb.-iekkel. Ezekkel a dolgokkal, t. képviselő ur, nem fogják előbbre vinni a magyar állameszmének Horvátország területén való meggyökerezését. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy annak kemény legénynek kell lennie, a ki olyan Herkulesi munkára fog vállalkozni, hogy e dologban rendet csinál. A t. képviselő ur igen sokáig gondolkozott beszéde felett, bizonyára jól választotta meg tehát a hasonlatot, mert látja, t. képviselő ur, én az ön helyzetében nem Herkulesi, hanem Sisifusi munkát mondtam volna. De a t. képviselő ur nagyon helyesen választotta a képet. Igenis Herkulesi munkára van szükség ott, a hol Augias-istállóról van szó. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Igen, ez az ön képletének az értelme. Most pedig áttérek a granicsár-kérdésre, (Halljuk! Halljuk!) gr. Khuen-Héderváry személyére is. (Halljuk! Halljuk !) Előrebocsátom azt, a mi a mérlegben a javára billenti a serpenyőt. Én már a múlt alkalommal egy közbeszólással jeleztem, — a t. volt miniszterelnök urnak alkalma lesz dezavuálni, ha nem igaz az, a mi azóta már egy előkelő napilap, a »Budapesti Hirlap« hasábjain is megjelent — hogy gr. JKhuen-Héderváry miniszterelnöksége korában a belügyminisztériummal, nemkülönben a közös minisztériumokkal való levelezések kérdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy: a mig én a magyar államnak miniszterelnöke vagyok, tessék velem magyarul levelezni. Én azt hallottam, de erről már nem győződhettem meg, hogy a válasz az volt rá, hogy a külügyminisztériumból addig, a mig a volt miniszterelnök ur miniszterelnök volt, egyáltalában semmi átiratot nem küldtek, nehogy azt magyar nyelven kelljen megirni. (Derültség a jobbóldalon.) Mondom, szabadságában és módjában áll a t. volt miniszterelnök urnak ezt az egyetlen egy kedves emléket eltörölni a föld színéről. Ez a volt miniszterelnök ur dolga, de hogyha ez igaz, akkor a mi dolgunk, hogy támogathatja-e a volt miniszterelnök azt a gróf Tisza Istvánt, a ki itt ország-világ szine előtt kijelentette, hogy a közös hivataloknak hivatalos nyelve a német, mert a nemzet szuverenitásának és az állam nyelvének kérdése talán még sem olyan alárendelt jelentőségű kérdés, ugyebár? (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ámde nálunk megfér gróf Tisza István gróf KhuenHéderváryval, hogy egy gyékény alatt árulhassák azt az osztrák politikát, a melyről mindjárt beszélni fogunk. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A granicsár, mint katona, mindenki előtt becsületben és tiszteletben áll. De a granicsár a magyar történelemben és a magyar közórzületben nem azt a katonát jelenti, t. képviselőtársam, a ki, mint a szegény földmivelő, nem ritkán verejtéket izzadva, szántja-veti a földet, hanem a mi emlékünkben az a granicsár él, a ki szegre akasztottan tartja fegyverét a határszélen, a hová őt a császár parancsa rendelte, de leveszi azt, valahányszor a császár parancsára a magyar nemzet szivébe kell mélyítenie. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azt értjük mi granicsár alatt, a ki praetorianusok, a zsoldos hadseregek durva reverencziájaként földet, jogot, családot, házat kapott a határvidéken, hogy szolgálja azt a politikát, a melynek egyetlen tendencziája semmi más, mint a magyar nemzeti önállóságnak és függetlenségnek aláásása, tönkretétele. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Ez a granicsár él a mi emlékünkben. De él még másként is„ (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Midőn Mária Terézia szervezte ezt a Határőrvidéket, az akkori zágrábi püspökség javait egyszerűen konfiskálta a horvátországi határőrezredek számára és helyettük Magyarország területén Moduson ós Biléten ajándékozott a zágrábi püspökségnek gyenge 200,000 hold földet. Abból a zágrábi püspökségből érsekség lett, a Határőrvidéket pedig revindikálták, hozzácsatolták Horvátország területéhez, hogy azután a tangenst emelhessék és nekünk quótaemelést csináljanak. Méltóztatnak emlékezni a praecipuum históriájára; ezek a határőrvidéki testvéreink tehát nekünk a többi közt még a praecipuuinmal is többe kerültek. A java azonban az, hogy ennél a revindikácziónál horvátországi testvéreink sajátságosan megfeledkeztek arról, hogy a zágrábi érsekség javait is refundálni kellene. Egyszerűen maradt a horvát Határőrvidék, a mint volt, maradt Modus és Bilét ugy, hogy Magyarország, a testvériség nagyobb dicsőségére, saját birtokán táplálja azt az érsekséget és azt a papságot, melyről oly szép dicshimnuszt zengett tegnap t. képviselőtársam. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ez a röpszó tehát: granicsár, ma Magyarországon mást is jelent és meg van személyesítve. A t. képviselő ur rossz néven veszi, nem tőlem, 13*
