Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-443

3Ü2 H3. országos ülés 190b június iO-án, hétfőn. Toltak mindezek a fizetésemelések és rendezések, elértünk addig a határig, a melyen túl az államnak mostani pénzügyi helyzete miau nem mehetünk, Nagyon szerettem volna azonban, ha a t. pénzügyminiszter ur ugyanezt a figyelmeztetést intézte volna a katonai körökhöz is, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert annyi bizonyos, hogy államháztartásunkat semmi sem veszélyezteti anynyira, mint a folytonosan szaporodó katonai kiadások, a melyek, a mint mi meg vagyunk győződve, nem is szükségesek, mert tudjuk, legalább halljuk minden oldalról, hogy az európai béke hosszú időre biztositva van. Áttérve magára a javaslatra, miután a vasúti alkalmazottaknak egyik kívánsága az volt, hogy a kezdő fizetés 2000 korona legyen, a magam részéről is azt mondom, hogy a mostani körülmények között ezt az óhajtást igen bajos volna teljesíteni. Igaz, hogy hivatkoznak a postásokra, a kiknek hasonló képesítés mellett 2000 koronánál kezdődik a fizetésük. De nekem az a véleményem, hogy a pályaválasztás szabad; mielőtt valaki rászánja magát arra, hogy ezt vagy azt a pályát válaszsza, tudja, hogy az micsoda előnyökkel és hátrányokkal van egybekötve. És egyébként is, a gyakorlati életben sokszor megesik, hogy az élet útja egyiket vagy másikat hasonló képesítéssel olyan pályára vezérli, a hol sokkal nagyobb fizetésre tehet szert, mint pl. a vasutaknál, így ismerek állásokat, a hol gimnáziumi képesítéssel fel lehet menni fizetés dolgában egészen 7500 koronáig, sőt ismerek állásokat, a hol egy közönséges távbeszélőkezelőnő 2400 koronányi fizetést kap évenkitit. Ezek általában az életnek olyan kinövései, a melyeket törvéDynyel egyenletesen soha elintézni nem lehet. Mint minden fizetésjavitást nálunk, ugy ezt is nagymérvű mozgalom előzte meg. En jobban szerettem volna, ha ezeket a mozgalmakat a t. kormányok előzték volna meg (Helyeslés balfelöl.) és nem várták volna be az időpontot, mikor a dolog már kitörésre készül. Hiszen évek óta tudtuk, és tudta mindenki ebben az országban, hogy tisztviselőink fizetését a folyton fokozódó igényekkel szemben és azok mellett javítani kell. És nézetem szerint nem kellett volna bevárni azt a legutolsó pillanatot, midőn már nem voltak képesek a mozgalmat fékentartani. Tudjuk, hogy az állami tisztviselők, mielőtt fizetéseiket rendezték, éveken át gyűléseztek, kérvényeket nyújtottak be a házhoz, és a tisztviselők élén előkelő állami hivatalnokok állottak. Tudtuk, és tudjuk, hogy a vármegyei tisztviselők szintén évenkint össze szoktak gyűlni és sürgetni az ő fizetéseik rendezését; de sőt a községi jegyzők is országos egyesületté tömörülve, évenkint összejöttek Budapesten és előállottak követeléseikkel. Es a t. kormány, tanú rá a két, most már törvénynyé vált javaslathoz csatolt indokolás, ezeknek a kérvényét figyelembe vette, sőt a községi jegyzőkről szóló törvény megokolásäban egyenesen hivatkozott az országos jegyzői gyűlések határozataira. (Igaz! Ugy van! balfelöl,) Ez a mozgalom most sem szűnt meg, hiszen tudjuk, hogy most kezdenek országszerte mozogni a dijnokok, akik, mellékesen legyen mondva, még a rang- és czimkórságba is beleestek, mert már nem akarják magukat dijnokoknak, hanem segédkezelőknek neveztetni. Tudjuk, hogy utánuk jönnek a tanítók, a kiknek Julius 3-ára az ország fővárosába kitűzött nagygyűlésén egyik programmpont a fizetésrendezés, a másik pedig a nyugdijügy szabályozása. így tehát általános mozgalom észlelhető most is • a fizetések rendezésében. Egyesegyedül a katholikus papok azok, a kik szerényen hallgatnak és meghúzódnak, nem kérnek semmit, de nem is kapnak semmit. (Derültség.) Ugy látszik, ismét azokba az időkbe estünk vissza, a melyekről Horatius szól első szatírájában és kérdi Meczaenást, miért van ez és honnan van az, hogy senki sincs megelégedve sorsával: a kereskedő irigyli a katonát és azt mondja róla: nagyon könnyű neki a dolga, mert egy pillanat alatt vagy fényes győzelmet arat, vagy meghal a csatatéren; a katona viszont irigyli a kereskedőt és azt mondja: egy értékes teherrel megrakott hajóval érkezik a kikötőbe és boldog ember. A falusi gazda irigyli a városi jogász sorsát, a jogász pedig a falusi ember sorsát. Már pedig minden embernek megvan a maga baja, a főbaj pedig az, hogy nagyok az igények, az emberek igényei nincsenek semmiféle arányban azokkal a jövedelmekkel, a miket vagy a sors, vagy a szorgalom, vagy pedig a születés nekik juttatott; és midőn ezek az igények napról-napra növekednek, a költekezésben az emberek nincsenek tekintettel jövedelmeikre, és ez képezi az általános elégedetlenség forrását. B. Kaas Ivor: Az eladósodás forrását! Csernoch János: Nagy baj az, igen t. képviselőház, hogy igen nagy a szellemi túltermelés Magyarországon. Csak megemlítem — hisz bővebben kifejteni más alkalommal szándékozom — hogy a mi iskoláink annyi értelmiséget állítanak elő, hogy mi nem vagyunk képesek mindezeket állásokkal ellátni; a másik baj pedig, hogy ma már minden ember az államra támaszkodik és minden ember az állam által akarja magát eltartatni. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) B. Kaas Ivor: Mert az állam minden jövedelmet abszorbeál! Hock János: Tényleg mindent az állam emészt fel! Csernoch János: T. képviselőház! Miként szerencsém volt mondani, a vasutasok fizetésrendezését is nagy mozgalom előzte meg — és mint tudjuk — ennek a mozgalomnak egyik nagyon szerencsétlen momentuma volt a nagy munkamegszüntetés. Nincs e ház tagjai közt senki, a ki ezt a munkamegszüntetést helye-