Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-442

442. országos ülés 190b nyílik bizonyos mellékérdekeknek, a melyek nem a szolgálat érdekeit istápolják és könynyen megtörténhetik, hogy oly egyének nyernek informáczió utján előléptetést a t. miniszter úrtól, a kiket abba az állásba nem a tudás, nem szorgalmuk, hanem esetleg családi, vagy más összeköttetés hozott. Én nagyon szívesen előlegezem a bizalmat a t. miniszter urnak, ép ugy mint az üzletvezető uraknak és általában mindazoknak a főállomásokat efoglaló uraknak, a kiknek az előléptetésnél informácziók adása által befolyásuk van, de halandók vagyunk mindannyian és annak is ki vagyunk téve, hogy a t. miniszter ur vagy a főbb állásokat betöltő urak is rajtuk kivül álló okoknál fogva kénytelenek előbb vagy utóbb, rövidebb vagy hosszabb idő multával helyüket másnak átadni. Sem én, sem az ország ezt a bizalmat in infinitum a világ végéig nem előlegezheti. A mint tehát nem lehet helyes a protekczió gyakorlása, annál helytelenebb, annál kevésbbé igazságos e protekcziónak még a törvényben is kifejezett szentesítése. Egyik legnagyobb hiányát a törvényjavaslatnak abban látom, hogy épen azokat nem elégiti ki, a kiknek kielégítése végett akarjuk megcsinálni. Nem elégiti ki t. i. magukat az illető vasutasokat. Miért? Nem elégiti ki azért, mert távolról sem közelíti meg azokat a szerintem jogos igényeket, a melyeket ők 1901 -iki memorandumukban kifejtettek. Hiszen nem kivannak abban ők valami lehetetlenséget; csak azt kérik, hogy a már Ausztriában 8 évvel ezelőtt életbeléptetett fizetési rendtartást alkalmazzák ő rájuk is. Tudvalévő dolog, hogy Ausztriában sokkal kedvezőbbek a megélhetési viszonyok, mint nálunk, de azért ők mégsem kivannak többet, hanem csak annyit, a mennyi osztrák kollégájuknak meg van adva. Én nem mondom, hogy helyes volna mindenben a külföldet majmolni. Korántsem. Ellenkezőleg, épen az a baj, hogy nagyon sokat majmoljuk Ausztriát. De ha már ilyen szerencsétlen közösségi viszonyban vagyunk Ausztriával, hogyha átvettünk tőlük mindent, a mi rossz: az adósságot, a hadsereg fentartását; — mert hiszen az a hadsereg nem közös, mint a hogy a miniszterelnök ur mondotta tegnap, hanem osztrák, a melyet a quóta arányában mi tartunk fenn — ha átvettük a külképviseletnek, az osztrák császári udvarnak a tartását, az egész osztrák bürokratizmust: akkor miért nem lehetne átvenni tőlük azt, a mi jó, a vasúti szabályzatot, a mely ly el 40.000 becsületes magyar polgárnak adnők meg a nyugalmat és tisztességes megélhetést. Az osztrák államvasutaknál tetemesen magasabb a fizetés, de az ottani fizetésrendezésnek legnagyobb előnye az, hogy az illető alkalmazott előre kiszámíthatja, hogy bizonyos idő múlva mennyi lesz a jövedelme, mert ott az egyes rangosztályok között korpótlék nem exisztál, hanem fix számokban van a várakozási idő megjunius 18-án, szombaton. 293 állapítva ugy, mint a mi tervezetünkben a rangfokozatok között. Azt hiszem, hogy ha az osztrák állam megadhatta az alkalmazottaknak ezt a kedvezményt, akkor a magyar állam is megadhatná alkalmazottainak, ezeknek a becsületes állampolgároknak anélkül, hogy ez által az államháztartásban valami nagy zavarok keletkeznének. Mert hiszen, ha jól emlékszem, az egész különbség csak három millióra megy fel. Hát ha 160 milliót kidobunk osztrák hadügyi czélokra, akkor ezt a három milliót megadni ezeknek a becsületes magyar állampolgároknak, azt hiszem, erkölcsi kötelessége volna a magyar államnak. (Ugy van! a baloldalon.) De nem is egészen világos ez a hirtelen készült és három-négy paragrafusba összeszorított kis törvényjavaslat a korpótlékokra vonatkozólag. Bátor is vagyok az igen t. miniszter úrhoz tiszteletteljes kérdést intézni, hogy ezek a korpótlékok tulajdonképen miképen fognak folyósitta tni ? A mint a megfelelő kort eléri az az alkalmazott, önként fog-e az állam folyósítani, vagy esetleg kérvényezni kell? Különösen pedig arra nézve vagyok bátor kérdezni a miniszter urat, hogy a korpótlékok a nyugdijba beszámittatnak-e? Moiecz Dani: Hogyne! Mindenütt! Hellebronth Géza: Örülni fogok rajta, ha így lesz. Ezeket voltam bátor a törvényjavaslatra nézve előadni és hozzáteszem, hogy Mezőssy Béla t. képviselőtársam határozati javaslatához hozzájárulok. Hanem legyen szabad még néhány szót szólanom a vasúti igazgatásról, hogy felhívhassam a miniszter ur figyelmét bizonyos hiányokra, vagy nevezzük a gyermeket a maga nevén, visszaélésekre. Ilyennek tartom én azt, hogy ha valaki a külszolgálatnál van, a vasúti szolgálat összes ágainak teljes ismerete mellett megszerzi a szolgálati rendtartásban előirt jogi kvalifikácziót, ennek daczára éveken át kénytelen várni az ő átminősitésóre, ha ugyan ez egyáltalában megtörténik. E hosszú évek alatt azután megelőzik olyanok, a kik tisztán jogi kvalifikáczióval birnak. Azt mondotta az igen t. miniszter ur a pénzügyi bizottságban, hogy a vasúti tisztképző tanfolyamon ttílprodukczió van, hogy tehát be kell hozni a numerus klauzust, meg is szüntette a parallel osztályokat és a növendékek számát 345-ben állapította meg Ez igen helyes. De ha ez igy van, akkor miért vesznek fel dijnoki állásra joghallgatókat és miért nevezik ki azokat, a mint az egyetemi kvalifikácziót megszerezték, azonnal segédfogalmazókká és miért engedik, hogy ezek megelőzzék azokat az államvasuti alkalmazottakat, a kik 8—10—12, sőt több esztendeje is vannak a vasút szolgálatában és a kik a jogi kvalifikáczión kivül elsajátították a a vasúti szolgálat minden ágazatának ismeretét ? Engedelmet kérek, az ilyen elbánás szüli az elkeseredést és az elhidegülést!