Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-442

H2. országos ülés 1904- június 18-án, szombaton. 281 Maga a pénzügyi bizottság előadója kénytelen volt elismerni azt, hogy az igazgatás körül mi történt; és ha maga a t. előadó ur kénytelen volt beismerni, hogy hosszú éveken át kevés gond fordíttatott ezen emberek anyagi érdekeire, akkor legalább az objektivitást meg kell őrizni ezen emberekkel szemben. Midőn a sztrájk kitört, nem az volt e házban a kérdés veleje: hogy micsoda állásponton vannak az egyes pártok a sztrájkkal szemben és mit tartunk az állam megsértett tekintélyéről, mit tartunk a tisztviselők fegyelmezetlenségéről; akkor egyedül arról az egyről volt szó, hogy ezt a sztrájkot lehetőleg azonnal, lehetőleg órákon belül leszereltessék és midőn akkor azokat az áldozatokat, melyeket ez a leszerelés megkívánt volna, szemügyre vettük, világosan láttuk, hogy ezen áldozatokba az állam belemehetett volna. Azt azonban nem akarom említeni, hogy a miniszter ur és a kormány elkövetett volt-e mindent, hogy a sztrájknak elejét vegye. Csak épen arra az egy-két ténykörülményre akarok ráutalni, hogy a miniszter ur igen jól tudhatta volna, hogy keletkezett akkor egy sajtó és voltak sajtóorgánumok, a melyek tisztán az izgatásból éltek; a miniszter ur igen jól tudhatta volna, hogy a sztrájknak gondolata bent van a státusban, a gyűléseken és a sajtóban kisért; a miniszter ur igen jól tudhatta volna, hogy az alkalmazottaknak legalsóbb fokon álló egyénei összekeveredtek volt a szocziáldemokráeziával és ez őt figyelmeztethette volna. A miniszter ur, daczára ezeknek, nem vette elejét ennek a bajnak és nem tette lehetetlenné a sztrájkot. A közvéleményben elterjedt, hogy a miniszter félelmetes energiájú ember. Nekünk inkább az ő elővigyázatára lett volna szükségünk, mint az ő energiájára. Végre jött a miniszter ur az ő Ígéreteivel és az ő javaslatával. Erre nézve elmondták volt tegnap t. képviselőtársaim a kritikájukat, hogy vájjon ez a javaslat alkalmas volt-e arra, hogy ezt az egész mozgalmat leszerelje. Azt a kérdést a vitának ezen stádiumában — midőn még az nincs eldöntve a judikatura terén, hogy köztisztviselők-e vagy nem köztisztviselők-e az alkalmazottak, érinteni nem akarom. Ez kontroverz kérdés, és ennek kontroverz kérdésnek kell maradnia az egész mostani vita alkalmával. Tudom én azt jól, hogy másutt külföldön sincs ez rendezve és külföldön hasonlóképen vannak emberek, a kik azt ki akarnák mondani, de nemcsak a vasúti tisztviselőkre nézve, hanem a bányaalkalmazottakra és a bányamunkásokra, a világitógáz munkásaira, továbbá a közúti vasút alkalmazottaira hasonlókép, hogy ezek mind köztisztviselők, közhivatalnokok. Ez nem egyéb, mint szocziálpolitika uniformisban, de én meg vagyok győződve, hogy uniformissal szocziális problémákat megoldani nem lehet. (Ugy van! halfelol.) Arról az egy kérdésről: van-e a vasutasoknak gyülekezési és egyéb joga, polgári és egyéni KÉPVH. KAPlA 1901 1906 XXV. KÖTET. joga, tegnap a jobb- és baloldali szomszédaim, a t. függetlenségi párt, valamint a nemzeti párt részéről kijelentették, hogy igenis kívánják, hogy a vasutasok egyesülési joga tiszteletben tartassák. Okvetlenül szükséges, hogy ezen párt részéről hasonlóképen teljes erővel hozzájáruljunk ehhez ; (Helyeslés a néppárton.) okvetlenül szükséges, hogy kimondjuk, hogy igenis az ő egyesülési jogukat mindenképen tiszteletben kell tartani és erre kötelezve vagyunk. Ezzel szemben azonban meg kell jegyeznem, hogy a miniszternek meg kell engedni, hogy a legmesszebbmenő ellenőrzést gyakorolja ezzel az egyesülési joggal szemben. A porosz miniszter kizárja a szocziáldemokratákat az alkalmazásból, de másrészről az ő egyesülési és szövetkezési jogukat bántani nem akarja, és midőn itt a sztrájk folyt, ugyanakkor a porosz miniszter 3 millióról szóló törvényjavaslatot nyújtott be, a mely a trieri vasúti alkalmazottak pénztárához való kamatmentes hozzájárulást képezett. A vasutasok egyesülési jogát bántani nem engedjük és nem engedhetjük. Ezek után kell még egy-két megjegyzést tennem magukra az alkalmazottakra és az ő helyzetükre. Az alkalmazottak, bármit követett volt is el a kormány, a felelőség alul nem szabadulnak azért, a mi történt volt, a mit mi valamennyien pártkülönbség nélkül nemzeti szerencsétlenségnek tartottunk. (Ugy van! halfelol.) A kötelességérzet minden férfiúnak legbecsesebb disze. A vasúti alkalmazottak pedig magas intelligencziáju férfiak, a kikben önérzetüknek, felelőségük és fontosságuk érzetének fel kellett volna ébrednie, hiszen jól tudták, hogy rájuk van bizva sok tekintetben a nemzet vagyona. Nem lett volna szabad tehát kötelességérzetükről megfeledkezniök és meg kellett volna emlékezniök esküjükről is. Morális érzetük okvetlenül azt súgta volna, hogy azt meg kell tartaniok. Meg kellett volna gondolniok azt is, hogy senkinek sincs joga saját ügyében birőul tolni fel magát. (Ugy van! halfelol.) De midőn elitéljük a vasúti alkalmazottaknak ezt a tel tét és mély sajnálkozásunkat fejezzük ki a bennünket ért nemzeti szerencsétlenség felett, mászrészről okvetlenül méltányos és igazságos meggondolnunk, hogy mi a tömeg pszichológiája. Egészen más az, hogy ha valaki egy mozgalom közepén áll, vagy pedig íróasztala mellől fogja fel a dolgot. Ne keressünk tehát bűnbakot, ne akarjunk senkit se büntetni ezekért a dolgokért. Vétkeztek jobbról, vétkeztek balról, vétkeztek nagyok és vétkeztek kicsinyek, vétkezett a kormány, a közegek és az igazgatóság. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ei különösen!) De higyjék meg nekem, t. ház, sokkal nagyobb dolog az, a mi itt történt, hogy sem ezért kis- és névtelen emberek a felelőséget elbírnák. (Ugy van! halfelol.) Azokból, a mik történtek, okuljunk a jövőre. Elfogadom a javaslatot. (Helyeslés halfelol.) 36