Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-440
440. országos ülés 1904 június 16-án, csütörtökön. 237 akkor sokan, mint pl. Bakonyi Samu t. képviselőtársam is, a ki elismerte, hogy a katonai kérdésekben a tett ígéretek miatt nem lehet boldogulni, kijelentette: hogy ha az 1899: XXX. törvényezikkhez hozzá mer nyúlni, akkor a testemmel állok ellent és inkább kikergetem azt a kormányt ezekből a padokból és csinálok obstrukcziót a végletekig az 1899 : XXX. t.-czikk megsértéseért. De nemcsak ez, hanem az előző kormány hű támogatója és embere, Vészi József képviselő ur is kilépett a szabadelvű pártból az 1899 : XXX. törvényczikk megsértése miatt. Eltekintve attól, hogy a túloldal tagjai közül 85 képviselő nyerte mandátumát az önálló vámterület alapján . . . Darányi Ferencz: 185! Lengyel Zoltán: Mindegy, mert ugy sem tartja meg egyik sem! (Zaj. Derültség.) Eltekintve ettől az ország legvitálisabb érdekei, ennek és annak az oldalnak becsülete, adott szava és politikai hitele függ attól, hogy az 1899. évi XXX. t.-czikk megsértésébe ne menjen bele, nemcsak azért, mert az törvény és ujabb törvényt hozni mi ezen oldalról megakadályozzuk minden erőnkkel, hanem azért is, mert az a törvény a békének, egy megállapodásnak következménye, és azok, a kik azt megsérteni akarják, benne voltak abban a pártban, a mely ezt a békét szankezionálta, és a mi paktumszegés lett volna Széll Kálmán részéről személyileg, az paktumszegés Tisza István részéről is politikailag. (Igaz! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Mikor több időm lesz ezzel foglalkozni, százával fogom idézni a hallgató képviselő urak nyilatkozatait, bizottságokban, itt a házban, közbeszólások, helyeslések alakjában, mikor Széll Kálmán megmagyarázta álláspontját és mikor önök ezt a bizottságban tapssal és győzelmi mámorral fogadták. T. képviselőtársaim, a közgazdasági helyzet nem változott, a törvény ugyanaz, az ország helyzete rosszabb, Az önök lelkiismeretére apellálok, önök változtak-e meg? Az ország érdekét feláldozni kormányok, személyek, irányok kedveért, véleményeket cserélni nem politikushoz, nem magyar emberhez méltó, különösen akkor, mikor ez a nenzet egymagában áll és élet-halálharczot vív egy czentralisztikus törekvés ellen,amely nemcsak nemzeti létünket akarja megfojtani, hanem gazdasági erőnket is! (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Veszítettünk a katonai téren rengeteg sokat pénzben, nemzeti becsületben talán még többet. A közgazdasági kérdésben a teljes tönkremenés előtt állunk. Birodalmi adósságot csináltunk. Azt a Horvátországot, a mely szemünk közé vagdalkozott, mikor a nemzeti harczot folytattuk — mikor pedig ő is szerette volna, ha annak következtében talán horvát lett volna a hadsereg — Bécsből dirigálják. Tomasics képviselő és volt miniszter ur megmondotta, hogy pénzek jöttek, pénzek mentek, de hogy honnan, azzal nem rukkolt ki. Tudtuk, hogy Horvátországot megfizetik és megfizettetik azért, a mit a bécsi hatalomnak tett, és ime azért, 8 miért annak szolgálatkész eszköze volt ellenünk, Horvátország e cselekedeteért milliókat kell áldoznia ennek az országnak. Hogy mit adtunk, t. képviselőház, azt tudjuk. Mit kaptunk e küzdelem eredményeképen, azt látjuk: látjuk az igen t. miniszterelnök urat! Hát mi erről az oldalról azoknak, a kik mindig hibáztattak bennünket az obstrukczióért, ajánlatot teszünk, cseréljük az egész dolgot vissza: mi odaadjuk a miniszterelnök urat, adják vissza nekünk mindazt, a mit az osztrák ebből a küzdelemből kifolyólag tőlünk elvett. Nem azért küzdöttünk mi ezen az oldalon és nem azért küzdöttem különösen magam is, hogy a magyar nemzeti önállóság reménységéből most a mi gyászunk következzék el gazdasági, katonai és mindenféle téren. Nem azért küzdöttünk, hanem azért, hogy a nemzet végre tegyen egy lépést a maga szentséges czéljai felé, és ha volt alkalmunk és volt okunk arra, hogy küzdjünk akkor, ugy szászorosan van rá okunk most. Mert mit kaptunk most? Megmondhatom röviden: a képviselőház egyes tagjai ebédelnek az udvarnál; ez az egész honorárium azért, hogy a parlament most jól viseli magát. De engedelmet kérek, arról tudok, hogy a nép nyomorának enyhítésére szokás népkonyhákat felállítani, de hogy a parlamenti nyomor enyhítésére mi szükség van az udvari konyhára, ezt még csak most tapasztaljuk. (Derültség a szélsöbaloldalon.) T. ház! Mindenütt, a hol a nemzetnek nyernie kellene, veszít. A pénzügyminiszter ur rég elhallgatott a valutarendezéssel. A tisztviselői fizetésrendezés kérdésében pedig engedje meg, hogy figyelmét egyetlenegy pontra felhívjam. Méltóztatik tudni, hogy a közös vámterület a maga vámjövedelmeiből fedezi a regiekiadásokat és a tisztviselői fizetéseket is. Nagyon jól tudja a miniszter ur, hogy a közös vámterületnek van 2400 osztrák és körülbelül csak 180 magyar tisztviselője, a miből következik, hogy mi annyira sem vagyunk előkészülve az önálló vámterületre, hogy még csak annyi képzett vámtisztviselőnk sincs, hogy azokból a kellő számú hivatalfó'nököket össze lehetne állítani. De én nem erre akarok rámutatni, hanem a fizetésrendezés kérdésére. Igen t. miniszter ur, az osztrák vámtisztviselőknek ugyanabból ja közös kasszából 800 forint minimumot adnak, mig a szegény magyar tisztviselőknek, a kik különben sem teszik ki a törvény szerinti 35 százalékot, hanem alig teszik ki a tisztviselőknek 8 százalékát, csak 500 forint minimumot juttatnak, vagy talán még kevesebbet, holott ezek épen ugy megérdemlik, mint a többi és ezt a fizetést nem a magyar államkincstárból húzzák, hanem részben az osztrákból. Ha már a létszámmal nem tudjuk a paritást fentartani, ha már nem tudunk 35 százaV
