Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-440

UO. országos ülés 1904 június 16-án, csütörtökön. 231 mint az 1904. számadási év első negyedében előfordult túlkiadások, előirányzat nélküli kiadásokós hitelátruházásokról (írom. 553.) benyújtani. Kérem, méltóztassék e jelentések kinyomatását és kiosztását elrendelni és azokat előzetes tárgyalás végett a zárszámadási bizottsághoz utasítani. Elnök: A jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a zárszámadási bizottsághoz utasíttatnak, Mielőtt a napirend tárgyalására áttérnénk, a házszabályok értelmében a ház tudomására kell hoznom, hogy Nagy Sándor képviselő ur a telepesek érdekében teendő sürgős interpelláezióra kért és nyert tőlem engedélyt. Javaslom, hogy a ház az interpelláezióra háromnegyed kettőkor térjen át. (Helyeslés.) Ezt tehát határozatul kimondom. Következik napirend szerint az 1904. év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1904 : IV. törvényezikk hatályának 1904. augusztus végéig való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat (írom. 546, 548.) általános tárgyalásának folytatása. Szólásra következik? Sturman György jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán: T. képviselőház! (Halljuk!) Azt szokták mondani, hogy a másfél évig tartó nagy küzdelem után tartós béke jött létre. Mikor ez alkalommal kénytelen vagyok felszólalni, engedje meg a ház, hogy e béke mérlegével foglalkozzam és megmondjam: mennyit nyert az ország és a nemzet azon nagy küzdelem után, a melyet mi teljes elszántsággal és harczkészséggel, olyan nagy kitartással vivtunk meg, a milyen küzdelem ebben a parlamentben 1848 óta sohasem volt. Világosan láttuk már az 1902. év folyamán, hogy a nemzet ellen kívülről és belülről merénylet készül, hogy ennek a nemzetnek alkotmányos szabadságát, vagyis a mi legalább látszatban megmaradt, megnyirbálják és hogy a birodalmi czentralizáczió nagy kirohanást akar intézni a nemzet ellen. Ez vezette főképen a függetlenségi pártot, mikor a nagy harezot megindította, nem a létszámemelés ellen csupán, hanem a nemzet hitének felébresztése, lelkének és alkotmányának felszabadítása végett. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ha azt nézem, hogy mi történt azóta, kénytelen vagyok konstatálni, hogy olyan visszafejlődésnek vagyunk tanúi, a mely nemcsak hogy győzelemmel nem ér fel, hanem a vesztett csatánál is százszorta rosszabb. Akkor egy évtizedek, mondjuk: évszázadok óta mesterségesen elaltatott, elsorvesztott nemzet önérzete lángolt fel, most a prédára leső ós szemeit kinyitott ellenség czéltudatos kérkedésével állunk szemben, a melylyel szemben a kormány nemcsak felfegyverkezve nincsen és az ellenzék nemcsak elő nincsen készülve, hanem a küzdelemre teljességgel hátrányosabb viszonyba megyünk bele, mint a hogy a múlt alkalommal tettük. Olyan volt a múlt évi harcz, mint a Vezúv, tűzhányó kitörése, a mely lángot vetett, füstöt és lávát okádott és eltemette a körülötte lévő városokat: Herkulánumot és Pompejit. Ilyen volt a mi harezunk. Ez is eltemetett két várost: Herkulánumot és Pompejit, Széll Kálmán és Khuen-Héderváry kormányát. Kerestük akkor igen gyakran, hol van az ez idő szerinti t. miniszterelnök ur. Ha itt tartózkodott a képviselőházban, akkor a folyosón tárgyalt azon, hogy miképen lehetne ezt a nemzeti küzdelmet letörni, hogy miképen lehetne a kétségbeesett helyzetben lévő kormányt a maga helyéből kifordítani a nélkül, hogy a nemzet mégis számbavehető eredményeket érne el. Ha pedig nem volt itt a házban, akkor hirdette a nemzetnek és a választóknak, a kik ugyan az ő igazságait még bankett daczára sem vették be, hogy Magyarországon a létszámemelés jogosult, hogy az osztrák hadseregnek meg kell adni nemcsak annyit, a mennyit kér, hanem még annál sokkal többet is, sőt azt mondta, hogy nekünk nemzeti erényünk és büszke a nemzet ezen áldozatkészségére, mely a múltból fenmaradt. A t, miniszterelnök ur, a mint megmondottuk igen sokszor, kínálkozott Bécs felé, hogy hajlandó az üzletet olcsóbban is megcsinálni, (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) és a mellett öklét mutogatta, a melyben ugyan sok erő nem volt, de mégis mondta, hogy el tud velünk bánni, meg tudja a nemzetet rendszabályozni azért, hogy megkapjon Bécs mindent, a nemzet pedig tovább is éhes maradjon. Igenis, gróf Tisza István ki a nemzeti küzdelem legélesebb napjaiban a legádázabban tört e küzdelem ellen, a nemzeti eszmék ellen, a ki hirdette itt az osztrák politikát, a hadsereg egységét és a nemzet áldozatkészségének szükségét az osztrák hadseggel szemben. (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ha akkor valaki azt mondotta volna, hogy gróf Tisza István és kormánya lesz a nemzeti küzdelem egyetlen eredménye, akkor mi inkább kimentünk volna ebből a teremből és megfogadtuk volna, hogy soha ebben az országban obstrukeziót csinálni nem fogunk. Mikor a t. miniszterelnök ur .. . (Felkiáltások a szélsöbalóldalon: Akkor önök is fáztak tőle!) B. Kaas Ivor: Sőt henczegtek a magyarságukkal ! Lengyel Zoltán: T. képviselő urak, jó lesz közbe nem szólani, mert idézni találom, hogy sok ember mondotta nekem a folyosón: Csak csináld tovább, hogy ez a kutya Tisza nyakunkra ne kerüljön. (Nagy zaj a jobboldalon és felkiáltások,: Ki volt az? Mondja meg!) Lónyay Sándor: Ki mondta ? Tessék az illetőt megnevezni! Nessi Pál: Harmincz embert kivéve mind Tisza ellen volt; most pedig tapsolnak neki, mert miniszterelnök!