Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-439

218 439. országos ülés 1904 június 15-én, szerdán. szerezzék. De, t. képviselőház, mi a valóság ? Hogy röviddel ezelőtt egy embernek Amerikába való szállítása, gondolom, a harmadik osztályban, 140 márkába került. Ma, t. képviselőház, a trust és a Cunard Line között kifejlődött verseny következtében ez a szállítási díj le van szállítva 40 márkára fejenkint, a mibe az élelmezés is bele van számítva. Miért hozom ezt fel, t. képviselőház? Mert én nemrégiben Aradon járván, az állomáson láttam embereket: csupa munkáskéz, csupa életerős, egészséges férfi. Láttam, hogy kivándorlók. Kérdeztem tőlük, hogy miért hagyják el az országot. Nem akarom elmondani mindazt, a mit erre feleltek, csak azt hozom fel, a mit beszédem mostani tárgyára vonatkozólag mondottak, így szólván: »Uram, 40 márkáért megyünk és még kosztot is kapunk érte.« Hát. t. képviselőház, maga az a tény, hogy ennek a versenyzésnek ilyetén való fokozásával odafejlődik a dolog, — nemsokára ott leszünk, — hogy premiumot fizetnek azért, hogy valaki Amerikába vándorol, maga ez a tény, t, képviselőház, veszélyes dolog és a kormány azzal a szerencsétlen szerződéssel az én meggyőződésem szerint nem helyes politikát követett. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mindezt azonban csak inczidentaíiter akartam érinteni. De érdekes dolog, hogy a miniszterelnök ur a nemes önérzetnek micsoda fellángoläsával, micsoda emfázissal áll a nemzet szine elé, azt mondván: Uraim, hiszen itt én nektek egy magyar hadsereget adok, a mely nyelvében és szellemében ezentúl magyar lesz, (Derültség a szélsöbaloldalon.) mert az ezrednyelv révén én az egész hadsereget niegmagyaiositottam. (Derültség a szélsölaloldalon.) Nessi Pál: Milyen naivitás! Polónyi Géza: Hát a t. miniszterelnök ur katonaviselt ember; nem tudja, hogy mi az az ezrednyelv? Hiszen az ezrednyelv révén követtetett el Magyarország ellen az a legbrutálisabb sérelem, hogy a magyar törvényhozás hozzájárulása, tudomása nélkül az állam szuverenitásának jelképe alatt fentartott hadsereg, vagy, a mint önök nevezik, közös hadsereg most oda fejlődött, hogy egyszerű hadügyminiszteri rendeletek alapján nemzetiségi ezredek keletkeznek. (Igaz! Ügy van! a szásöbaloldalon.) Az az ezrednyelv nem azt jelenti, t. miniszterelnök ur, hogy ezek magyar ezredek lesznek, hanem azt, hogy a hadkiegészítési kerületek szerint, a mint túlnyomó valamely ezredben a nyelv, fog az ezred nyelve kezeltetni. És ha a miniszterelnök ur azt hiszi, hogy ezzel a tanügyi szabályzattal, a melyről mindjárt szólani fogok, és ezzel a kunktátorkodással, a melylyel az 1868 óta végre nem hajtott törvénynek ma már csak sporadikus végrehajtásához fog, ha azt hiszi a miniszterelnök ur, hogy ezzel képes nyelvben és szellemben magyar hadsereget állítani, akkor engedje meg nekem, — nem akarok sértő kifejezést használni — jóhiszemüleg ámítja első sorban önmagát, másodsorban az országot, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Ezzel kapcsolatban érintem a közoktatás kérdését is. A mint tudjuk, a t. miniszterelnök ur, valahányszor a hadsereg kérdése szóba kerül, mindig a nevelés kérdésével akar himet varrni politikájára. Főrendiházi beszédében — azt mondja — elismerte, hogy ez az obstrukcziónak az eredménye. Hogy valahogyan ne legyünk tévedésben, köszönjük az ilyen eredményt, de nem kérünk belőle. Mert elsősorban a tény, a mely demonstratíve vonul fel, az, hogy a hadsereg intéző körei ugyanakkor, mikor a katonai képzőintézetekben a magyar nyelvnek tanítását érvényesitik bizonyos fokig, Csehországban és Horvátországban katonai rendeletek alapján tüntetőleg viszik keresztül a nyelvszerinti tagozást. Már most önök folyton előállanak azzal, hogy micsoda nagy vívmány az, hogy egy pár tantárgyat magyarul fognak tanítani. Szó sincs róla, a múlttal szemben nagy haladást konstatálunk a ténybeli állapot szempontjából, mert a múltban egyáltalában nem tanítottak magyarul. De nem áll, hogy közjogi és államjogi szempontból itt haladásról lehetne szó. Homlokegyenest ellenkezőleg, a legnagyobb közjogi és alkotmányjogi visszaesést konstatálhatjuk, mert sem az oktatásügy, sem a felségjog soha semmiféle törvény alapján nem volt közös ügy. Már most miként jut a magyar törvényhozás abba a helyzetbe, hogy nem is a hadsereg kötelékébe tartozó, mert nem is katonaköteles gyermekek hadügyminiszteri rendeletek alapján középiskolai oktatásban részesüljenek azon kegyes engedménynyel, hogy a Magyarország területén és a mi pénzünkön felállított iskolában némely tantárgy még magyarul is oktatható. A t. miniszrerelnök ur nagy tévedésben van. A katonai oktatás nagy kérdésének ez a szabályozása, rendezze a hadügyminiszter e kérdést bármiféle rendelettel és bármiféleképan, alkotmányszegés és törvénytelenség marad, míg a t. miniszterelnök ur nem mutat rá csak egyetlenegy törvényszakaszra, a melynek alapján a hadügyminiszternek, vagy akár magának ő Felségének is kizárólagos joga volna a törvényhozás tudta, hire és beleegyezése nélkül az oktatási kérdésekben intézkedni! (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a hadügyi kórdés^szempontjából. De hát a közoktatásnak a nemzetiségekre való vonatkozása? A t. miniszterelnök ur szinte kéjeleg abban a proklamáczióban, hogy a magyar nemzet ölelje kebelére azokat a nemzetiségeket és nem tudom kiket, a kikkel mindig példás, jó egyetértésben akar együttólni. Semmi kifogásom ellene; én is békességben akarok élni Magyarországon minden állampolgárral. Azonban, t.ház, azt a jogot, a melyet a közoktatásügy terén a nemzetiségek Magyarországon uzurpálnak, tovább tágítani, egyenesen a haza ellen való vétség.