Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-436

4-36. országos ülés 19llk június ll-éu, szombaton 157 szentírás nem hivatkozhatunk. De attól az ítélettől eltekintve, mi a tanuk vallomását megbírálhatjuk saját fejünkkel is, és ez az, a mit én kértem. De nem oly tanuk vallomását, a kik semmit sem tudnak a dologról, hanem olyanokét, a kik ott a helyszínén voltak és közvetlen meggyőződésükből vallanak. Azt mondja erre vonatkozólag a t. miniszter ur, hogy a katonai vizsgálat alkalmával, — mint ő kifejezte magát — egyes néppárti tanuk voltak, a kik a csendőrlövésektől megsebesültek — a neveiket nem tudom, az mellékes is, — de hát vannak néppárti ténytanuk, a kik a csendőrök álláspontját igazolják. Viszonválaszában volt szives ezt mondani a miniszter ur és ebből megint csak azt látom, hogy felületesen méltóztatik ezen tanúvallomást megérteni, és azt a házzal megismertetni, mert ezek a tanuk, a kikre méltóztatott hivatkozni, ép azok a gyerekek, a kikről beszélek, a kiket meglőttek, tehát ismét nem választók. És ezen van a kérdés súlya. 16 — 18 —19 éves ifjak, szegény napszámos-gyerekek. Egyik sem választó, először mert csak gyermek még, másodszor, mert napszámos, vagyontalan. Ezek voltak a mulatózok, a kik részegek voltak és a csendőröket dobálták. Ezt én is állítottam, abban egyek vagyunk, hogy azok dobáltak és ezeket lődözték agyon a csendőrök. Ezt nem is tagadtam. A miniszter ur azt, a mit én régen előadtam, olybá tünteti fel, mint hogy ha ezek uj tanuk volnának, uj bizonyíték, a mit én nem ismertettem, hanem ő ismertetett ebben a házban én ellenem. Engedelmet kérek, ez nem uj bizonyíték. Ebből is azt látom, hogy a miniszter ur nem érti a tényállást, a miről szó van. A tettesek épen ezek a napszámosgyermekek voltak, a kiket meglőttek, de ezek nem voltak a csendőrök előtt, nem voltak a néppárti táborban a néppártiak között, hanem a néppárt előtt a katonák háta mögötti téren, a sátrakban és onnan dobáltak kavicsokkal. Ezek között nem volt Gábriel József, a kiről azt állitották, hogy megfogta volna a csendőrök szuronyát. Ezek nem is látták Gábrielt és Gábriel sem látta őket. Tehát ez nem fegyver az én igazságom ellen, hanem ellenkezőleg, erős fegyver az én igazságom mellett, vagyis ismét arra a térre jutottunk, a mit én már régen mondtam, hogy ezek a napszámosgyermekek voltak a tettesek a dobálásban. Nem ugy értem, hogy talán nyolcz évesek, hanem 18—20 éves fiatal emberek. Ezek mulatoztak és dobáltak kavicsokkal és akkor a csendőrök átbújtak a katonák mögül a lovak alatt. Ha ez nem tudatlan eljárás, hát akkor nem tudom, hogy mi a tudatlanság. Ha ezt a t. miniszter ur vitézségnek jellemzi, akkor én ezt nem tudom be másnak, mint hogy nem ismeri a helyzetet és az adatokból nem tud eligazodni. Az csak nem vitézség, hogy lőttek, a mikor közvetlen veszély nem volt, mert hiszen akkor már nem dobálóztak, mikor a csendőrök odaszaladtak a puskával és lövöldöztek. Azután a t. miniszter ur azt mondja, hogy az én koronatanúm, Heberics Imre aljárásbiró maga azt mondja, hogy akkor használták a csendőrök a fegyvert, mikor nagy veszély volt. Én elhiszem, hogy ezeket a szavakat használta a tanú, de ez nem rontja le az álláspontomat, mert nagy veszély és közvetlen veszély közt még erős különbség van; már pedig a csendőrnek a fegyvert csak közvetlen veszély esetén szabad használni. Az egyéni felfogás lehet, hogy mi a nagy veszély, de a közvetlen veszély már abszolút fogalom. Ha Keberics tanú nagy veszélynek látta, hogy kavicsokkal dobáltak a csendőrökre, ám legyen az ő hite szerint, sőt még azt is hajlandó vagyok konczedálni, hogy a mikor a dobálás történt, joguk volt a csendőröknek fegyvert használni, de méltóztassék kideríteni, nem ugy van-e, a mint én mondom, hogy a fegyvert a csendőrök nem akkor, a dobálás alkalmával használták, hanem mikor az már megszűnt, tehát utólag, boszuállásból, Nagy Ferencznek egyenes parancsára. Hogy ez igy van, épen az a Reberics mondja, a kit a miniszter ur koronatanúnak nevez. Minthogy sem nagy veszély, sem közvetlen veszély, sem semmiféle veszély nem volt, hanem a dobálás után használták a fegyvert, azért kérem, kegyeskedjék a miniszter ur különösen viszonválaszänak ezen részét megszívlelve azt a kérésemet teljesíteni, hogy a választ ne méltóztassék végleges válasznak tekinteni. A mi ezen napszámos tanukra mondatott, a dolog ugy áll, a hogy én előadtam, hogy t. i. ezen napszámosok voltaképen azok, a kik kavicsokkal dobálták a csendőröket és a kik ezért meglövettek, de ezek nem voltak a néppártból valók. Ki van tehát zárva, a mit a csendőrök vallottak, hogy ők azért lőttek, mert Gábriel megfogta az ő fegyverüket. Erre nézve méltóztassék a csendőröket is újra kihallgattatni. Elnök: Következik a határozathozatal. Kérem azokat, a kik a honvédelmi miniszter ur válaszát Darányi Ferencz képviselő ur interpellácziójára tudomásul veszik, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik) Többség. A miniszter ur válasza, tudomásul vétetett. A ház előbbi határozatához képest az interpellácziókra adandó többi válaszok elmaradnak, s következik a kérvények ötödik sorjegyzékének folytatólagos tárgyalása, és pedig Hont és Bács-Bodrog vármegye kérvénye az állami tisztviselők fizetésemelése tárgyában. Daróczy Aladár eíőadó: Hont és BácsBodrog vármegyék az állami tisztviselők fizetésemelése tárgyában kérvényt nyújtottak be a képviselőházhoz. Mivel az állami tisztviselők fizetésemelése csak ideiglenes jelleggel rendeztetett és végérvényes törvény csak ezután fog hozatni, tiszteletteljesen javaslom, hogy a szóban forgó kérvények a kormányelnöknek és a pénzügyminiszternek adassanak ki. Elnök: Kivan valaki szólni? Ha szólni