Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-436

4-36. országos ütés ly(Jí június 11-én, szombaton. 149 nép közé vágott és ez okozta a zűrzavart és a fegyver használatát. A Darányi Ferencz t. képviselő ur által hivatkozott Reberics Imre tamásii kir. aljárásbiró az egyedüli az összes tanuk közül, a ki azt állítja, hogy »a mikor a veszedelem a legnagyobb volt és a dzsidások még sem tettek semmit, akkor a csendőrök az ulánusok között keresztülbujtak és ugy lőttek.« Ezen egyedülálló vallomás az igen t. interpelláló képviselő által ismét csak hivatkozott Márton Gergely, Gábriel Ferencz és Csapó György vallomásával nem lett támogatva, mert ezen tanuk a nélkül, hogy állításukat beigazolták volna, csak arról tanúskodnak, hogy bizonyos Nagy Ferencz nevű tanitó biztatta a csendőröket a tüzelésre és hogy az egyik vádlott, Gábriel József nem fogta meg a csendőr szurony át. A bűnper ezen adatai tehát a fegyverhasználat jogtalan voltát egyáltalában nem bizonyítják, de teljesen igazolják azt, hogy a fegyverhasználat jogos volt és hogy a csendőrök nem tudatlanságból lőttek. De igazolja még a fegyverhasználat jogos voltát egy másik tény: a szegzárdi kir. törvényszéknek a t. képviselő ur által emiitett végtárgyalás befejeztével hozott marasztaló ítélete, nevezetesen ennek Gábriel Ferencz pinczehelyi földmivesre vonatkozó része, a mely szerint vádlott a büntetőtörvénykönyv 165. §-ában meghatározott hatóság elleni erőszak és a büntetőtörvénykönyv ] 78. §-ában meghatározott választási jog megsértésének az által elkövetett bűntettében, illetve vétségében mondatott bűnösnek, hogy az emiitett kéjjviselőválasztás alkalmával a rend fentartására kirendelt Horváth István csendőr szuronyai ellenséges szándékkal megragadta, minek folytán a csendőrség fegyverhasználatra kényszeríttetett, hogy továbbá a szavazásra felvonuló tamásii választóknak fenyegetések között útját állta és ez által őket választási joguk szabad gyakorlatában megakadályozta. Minthogy az előadottak alapján beigazolást nyert, hogy a csendőrök fegyverüket kotelességszerűleg és csak a legimminensebb veszély közepette, ugy a saját testi épségük, mint a rájuk bízott tamásii választók érdekében használták, nem vagyok hajlandó ellenük megtorló intézkedéseket tenni. Ezek után bátor leszek áttérni az első és második pontra adandó válaszomra. (Halljuk! Halljiilt!) Horváth István, Kasok Ferencz és Varga Gyula csendőrök a legfelsőbb kitüntetést nyerték, de — mint a képviselő ur mondja — nem azért, mert »ezen választáson fegyverüket használták, hét embert agyonlőttek, 11 embert megsebesítettek*. Azon inszinuáczió, hogy csendőrök azért, mert honfitársaik vérét ontják, kitüntetést kapnának, merő abszurdum és mélyen sérti a kitüntetést indítványozókat. Tehát nem azért kapták a kitüntetést, hanem a következő okoknál fogva. Horváth István csendőr, járőrvezető a fenforgó körülményekhez képest minden tőle telhetőt elkövetett, hogy lecsendesítse a rendkívüli izgalmas hangulatot és csak a szükség okozta kényszerhelyzet legvégső pillanatában, mikor már a üátkay-párti választóknak a felkonczolástól való megmentéséről lehetett szó, határozta el magát arra, hogy tüzet vezényeljen. A vizsgálat során kiderült, hogy Horváth csendőr két társával együtt a kó'dobálások, vérig sértő szidalmazások daczára önuralmát és lélekjelenlétét nem vesztette el és társaival együtt csak a legválságosabb pillanatban használta fegyverét. Ezek a csendőrök imponáló higgadtsággal viselték magukat, a mennyiben a kelleténél többet egyáltalában nem lőttek és így a felesleges vérontást elkerülték. Fenforgott tehát az az eset, hogy egy kifogástalan szolgálati ténykedés megjutalmaztassék, a mint hogy kitüntetést érdemel az a csendőr, a ki zendülésben, vagy lázadásban vagy életmentés közben vitézséget és bátorságot tanúsít. Ezek voltak a kitüntetés okai. Midőn a t. képviselőházat kérem, méltóztassék ezen válaszomat tudomásul venni, nem hagyhatom szó nélkül Udvary Ferencz, t. képviselő urnak a ház f. évi január 10-ikén tartott ülésén elmondott beszédének azt a részét, a mely erre az ügyre vonatkozik. A t. képviselő ur a többek közt felemiitette, hogy miképen tanúsíthasson a magyar nép szimpátiát a hadsereg iránt, mikor a csendőrség három tagját kitüntették azért, mert a pinczehelyi választásnál — a mint ő gúnyosan megjegyezte — az a kisded csapat, a melyet egy tanitó kommandirozott, éles patronokkal a tánezoló gyermekek közé lőtt, a kik közül 7 meghalt és 15 megsebesült. Ok- és czélnélküli szószaporítás lenne, hogy az interpelláczióra adott válaszom után még azt akarnám bizonyítani, hogy ezen rágalmak merőben a légből kapottak. Erről, remélem, a t. ház amúgy is meg lesz győződve. Udvary t. képviselő ur tendencziózus híresztelések alapján és a nélkül, hogy megkísérelte volna a való tényállásról meggyőződni, az ország szine előtt súlyos vádakkal illette a magyar kir. csendőrséget, a mely eljárás oly férfiaknál, a kiknek szava sulylyal kellene, hogy bírjon, mindenesetre perhorreskálandó. Biztosithatom a t. képviselő urat, hogy a magyar kir. csendőrség nem veszítette el a magyar nép bizalmát és szimpátiáját. Biztosithatom, hogy a magyar kir, csendőrök a legsúlyosabb körülmények közt is kötelességtudást, a legnagyobb ügyességet, önfeláldozást és tapintatot tanúsítottak, a szolgálatnak teljes magaslatán állottak, és biztosithatom ugy a t. házat, mint a t. képviselő urat, hogy teljes megelégedéssel és büszkeséggel tekinthetünk a csendőrség kitűnő intézményére. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Különben, hogy ezen testület milyen közbecsülésnek és tiszteletnek örvend, a melyet