Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-435

Í35. országos ülés 190k június 10-én, pénteken. 131 Mikor ezen kérdés szóba hozatott, kedvező híresztelések hallatszottak, hogy a közönség meg lesz elégedve a szerződéssel, melyet a kormány Olaszországgal köt, és számadását megtalálja benne. Természetes, hogy nemzetgazdaságunkra vonatkoztatva ezt, könnyű volna kiegyenlíteni a különféle gazdasági művelési ágak közt előforduló diíferencziákat, mert, ha a bor nem fizet jól, fizet a repcze, a búza vagy más. Nekünk iparunk nincs, kereskedelmünk nem öleli magába adózó polgáraink zömét, kiskereskedelmünk alig van, s ezért ezekkel az emberekkel szemben, a kik nagy kontingensét képezik a magyar állam testének, a kik jogos követelményeket támaszthatnak a kormánynyal szemben, a kormánynak is kötelessége, hogy átvigye ezeket a követeléseket abba a szerződésbe, melyet a másik állammal köt. Ha ezt az ügyet bíráljuk, mit látunk? A kivándorlással szemben a kormány törvényhozási intézkedéseket tesz, különféle hajózási társaságokkal szerződésre lép, de ha nézzük a statisztikát, hogy honnan kerül ki ezen szerencsétlen kivándorlók legnagyobb része, ha Magyarországnak gazdasági térképét vizsgálat tárgyává teszszük, méltóztatik meglátni, hogy a kivándorlók legnagyobb része a kis szőlősgazdákból kerül ki. Ha a kormány egyáltalában nem akar, vagy nem mer, vagy nem tud védekezni ezen országos baj ellen, akkor valóságos népvándorlással állunk majd szemben, akkor territoriálisán, földrajzi formában megmarad ' ugyan a nemzet, de lélekszámban nagyon meg fog csökkenni. A mi védekezésünknek indokolását teljesen ugyanazon formában lehetne eszközölni, mint a hogy előttem szólott Szederkényi Nándor, Darányi Ferencz t. képviselőtársaim és barátaim tették. De hisz ezt ismételnem felesleges. Olaszország azokra a czikkekre, melyeket Magyarországból visznek be, rá van szorulva, ezeket más ufón alig szerezheti be. Magyarország pedig egész joggal és egész; bátorsággal léphetne arra az erős poziczióra, hogy adózó polgárait, különösen a kis bortermelőket megvédje. A midőn tehát a határozati javaslatot elfogadom és a kormánynak is figyelmébe ajánlom, még egyszer kérem a kisgazdák támogatását. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloläalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A tanácskozást folytatjuk. Sturman György jegyző: B. Kaas Ivor! B. Kaas ivor: T. ház! A kereskedelemügyi miniszter ur nyilatkozatai az Olaszországgal folytatott szerződések menetére vonatkozólag indítanak engem arra, hogy, bár készületlenül, hozzászóljak a fenforgó tárgyhoz. Azt elismerem, hogy a miniszternek igaza van, midőn hivatkozik a tényekre, a melyekkel, a mint monda, a kormány a szó'lőbirtokok és azok rekonstrukcziója iránt való nagy érdeklődését bebizonyította, midőn kölcsönökkel az elpusztult szőlőket helyreállította, midőn az olasz vámszerződést felmondotta, midőn a 3 forint 20 krajezáros tételt megszüntette, ugy hogy ma a régi autonóm vámtarifa 20 forintos tétele volna érvényben, ha az a bizonyos egy hónapi meghosszabbítás nem lett volna és a borpiacz el nem volna árasztva olasz borokkal szeptemberig, az uj termés bejövetelének határidejéig. A kormánynak ezen utóbbi ténye tehát csak ideiglenes jellegű é3 hasznot hajtó nem volt; mindazonáltal én honorálom e tényeket. De hiszen nem az a kérdés, t. képviselőház, hogy a magyar kormány viseltetik-e érdeklődéssel a magyar bortermelés iránt. Képtelenség volna csak fel is tenni a magyar kormányról, hogy a magyar bortermelők érdekeit elhanyagolja. Magyarország nagyobb része ugyanis bortermelő vidék: igy az egész Dunántúl, majdnem az egész Erdély, Bihar vármegye, a tokaji és egri vidékek, Gyöngyös, Pozsony vidéke stb. Szóval egész Magyarország érdekelve van ebben a kérdésben, a bortermelők ugy, mint a borfogyasztók, érdekelve van maga a kincstár is. Sőt, t. képviselőház, még Horvátország is érdekelve van. Lehetetlen tehát, hogy annyi ezer meg ezer adófizető érdeke hidegen hagyja a magyar kormányt; ha ez ugy volna, akkor ez a kormány nem volna érdemes az önök bizalmára. A kérdés azonban, a mely most előttünk áll, az, hogy pro futuro hogyan fogja megvédelmezni a kormány a magyar bortermelőt s általában a magyar bortermelés érdekét a bekövetkezhető veszedelmekkel szemben. Különös jelenséggel állunk szemben, t. képviselőház. Az mindenki előtt ismeretes, hogy az olasz borvám a magyar bor értékesítését tönkretette. Ez ellen a magyar bortermelők panaszokkal, kérvényekkel, a melyeknek egész tömege fekszik már itt a ház előtt, igyekeztek orvoslást, hogy ugy mondjam, mentést keresni. Igen, mentést kellett keresniük, mert hiszen tudjuk, hogy a kölcsönök folytán Magyarországon megdrágult a bortermelés, a mely többé nem a régi módszer mellett történik, hanem nagy tőkét és töméntelen kezelési költséget igényel. Az kétségtelen, hogy a bortermelés az ilyen adóssággal túlterhelt szőlőknél abszolúte nem folytatható sikerrel, ha még a bor jó értékesítésének lehetősége is elesik. A bor értékesítésének pedig kettős akadálya volt: az egyik az olasz bor behozatala, a másik a, borhamisítás. Sem az egyikkel, sem a másikkal nem tudtunk még teljesen megbirkózni. A borhamisítással szemben azért nem volt sikeres a védekezésünk, mert hasonló törvény Ausztriában nincs; az idegen borok és különösen az olasz bor beözönlése pedig azt eredményezte, hogy a 17*