Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-430

43Ö. országos ülés-1904- május í9-én, csütörtökön. 93 séklőleg és kiegyenlitőleg hasson. Mindaddig, a mig kartellirozva van a szén, a vas, az iparfejlesztésnek két főeleme, lehetetlen addig Magyarországon ipart teremteni. (TJgy van! a baloldalon.) Mikor minálunk az iparfejlesztésnek alaptételeinél, a melyeken az egész nyugszik, maga az állam saját műveinek hozzájárulásával a vasnál kartellirozva, az árakat magasra csigázza, hogyan lehessen képes Magyarországnak ipara, a mely vastermelésen, a vas feldolgozásán alapszik, versenyezni a külföldi államok iparával? Itt vannak a nehézségek, t. ház. Nem akarok tovább visszaélni a t. ház türelmével, ismétlem, engem is visz az a szempont, hogy nagy állami érdek forog itt szóban, az én kritikámra pedig mindig nyilik egyébkor is alkalom. B. Kaas Ivor: Mi az a nagy állami érdek ? Hock János : Az a nagy állami érdek, hogy mint én értesültem, bizonyos határidők kötik a magyar államot szerződésileg azokhoz a bankcsoportokhoz, a melyekkel e törvényjavaslatot finanszírozza. Már pedig ha holnap vagy holnapután ez a határidő elmúlik, akkor a bankok az obligóból kiszabadulnak. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Nem a mi hibánk!) Ernszt Sándor: Sohse féljen! Hock János: Kijelentem tehát, hogy az általános gazdasági érdekre való tekintettel én a javaslatot elfogadom. Egyes kifogásokat majd a költségvetés tárgyalása alkalmával is emlitek, de egyetlen megjegyzéssel zárom beszédemet. Itt van »befektetések« czimmel felvéve egjes vasutvonalak megváltása, kiépítése. Kétségtelen, hogy Magyarországon azon viczinális vasutakra, ugy az ungvölgyi, mint a székelyföldi vasútra szükség volt az ottani lakosság nehéz életviszonyai folytán, hogy bizonyos közgazdasági vérkeringés fejlődhessék ki. De égető szükség van Magyarország közepén, a Balaton partján, az elhanyagolt, filloxera által tönkretett vidéken is a vasútra. (Élénk helyeslés balfelöl.) Szükség van pedig azért, mert ott az állam nagy befektetéseket tett a szőlők rekonstrukcziójára és ezen milliókat nem tudja az a szegény nép visszatéríteni, ha nincs alkalmas közlekedési eszköze, a melylyel kereskedelmét fentarthassa. Ezért a t. kormány figyelmét felhívom erre a pontra is, és kérem, gondolja meg, hogy ha van beruházás, a mely égetően szükséges, a mely egy nagy magyar vidéknek életszükségletét elégíti ki, ugy a balatonmellóki vasútnak a kiépítése az a legelső sorban. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) B. Kaas Ivor: T. ház! Én nem akarok hosszú beszédet tartani, (Helyeslés jobbfelöl.) egyáltalában nem fogom öt perezre sem igénybe venni a t. háznak olyan drága idejét. Egyszerűen konstatálom, hogy én ezt a javaslatot sem fogadom el, nem azért, mintha annak nagyon sok részéhez nem járulnék hozzá szívesen, de azért nem, mert benne olyan kivető dolgokat is találok, melyekhez hozzá nem járulhatok és minthogy azok a többiekkel egybekapcsolva szavaztatnak meg, az egészhez sem járulhatok hozzá. Felszólalásomnak egyetlen oka az, hogy nélkülözöm ezen javaslatban azon sokszor felhozott, itt e házban is ismételten tárgyalt reformot, a mely a viziutaknak szabályozásával, nevezetesen a Duna—Tisza - csatornával függ össze. Mikor Ausztriában a csatornarendszer ugyanilyen javaslat kapcsán létesíttetett, akkor Magyarországon általános volt az a vélemény, hogy nekünk is cselekednünk kell azokkal a veszedelmekkel szemben, a melyek Magyarország egész forgalmára hárulhatnak abból, hogy Ausztria magának vizi útrendszert teremt, mi pedig ebben hátra maradunk. Pedig nekünk a mi vízrendszerünk természetadta előnye olyan nagy kereskedelmi, forgalmi és mezőgazdasági eszközöket ad a kezünkbe, a melyeket ha kihasználnánk, országunknak csakugyan nagy jólétet teremthetnénk. Ennek elmulasztása századok óta legnagyobb kára a magyar közgazdasági politikának. E vizi hálózatnak megteremtése mezőgazdasági és egyéb szempontból már József császár és Mária Terézia idejében feltűnt mindazoknak, a kik ezen kérdésekhez értettek; ez már gr. Széchenyi István egész politikájának egyik alapvető gondolata volt. Mindamellett ezen dolgokra ezen 320 milliós javaslat nem gondol, holott erre vonatkozólag a tervek a kereskedelmi minisztérium tárczájában hevernek. Nekem csak az a kérdésem: vájjon ezen vizi úthálózatra nézve, a Duna—Tisza-csatornára nézve a t. kormánynak van-e politikája, van-e szándéka? Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs feljegyezve ; ha tehát szólani senki nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter ur kivan szólani. Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház ! Azok a körülmények, melyek a törvényjavaslat tárgyalásának sürgős befejezését és annak törvényerőre emelését indokolják és melyek a t, képviselő urakat arra birták, hogy szívesek voltak felszólalásaikat rövidre fogni, döntők és mérvadók rám és t. kollégáimra nézve is, és ez okozza, hogy — habár a felmerült vita folyama alatt több oly tétel állíttatott fel, a mely méltán adhat okot a kormány részéről bírálatra és válaszra — lehető rövidséggel foglalkozom azokkal a kérdésekkel, vagy legalább fontos pontokkal, a melyek a törvényjavaslat ellen felhozattak. Azokkal a szigorú bírálatokkal szemben, melyek az igen t. képviselő urak részéről felhangzottak, azt hiszem, megnyugvást talál a kormány abban a körülményben, hogy a t. képviselő urak, talán egynek a kivételévél, mindnyájan oda konkludáltak, hogy elfogadják a törvényjavaslatot, a mivel bizonyítékát szolgáltatták annak, hogy habár nem is értenek egyet