Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-418

ÍÍ8. országos ülés Í904 április í9-én, kedden. 137 Én tudom, hogy az utóbbi időben a marha és sertés ára általában emelkedő tendencziát tanúsított; tudom azt is, hogy ennek oka egy­részt a marhavész, az ennek következtében be­hozott egészségügyi intézkedés, a marháknak egész vidékeken való lebunkózása; tudom azt, hogy a marha árának drágulásához hozzájárult a tejszövetkezetek megalakítása; mert a tej­szövetkezeteknél kikötötték a tagok részére azt, hogy hány borjút szabad nekik kiszoptatni; tudom, hogy hozzájárult ehhez a nagy export. De mégis szükséges, hogy mi itt ezt megbeszélés tárgyává tegyük, mert lehetetlenség azt tűrni, hogy a főváros polgársága ilyen drága élel­mezéssel láttassák el. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Az egész vonalon megindult a fizetés javítás. De mi haszna javítjuk mi a fővárosban lakó tisztviselők fizetését, ha az élelmezés annyira megdrágult, hogy azt, a mit többfizetésben kap­nak, a mészárosoknak és henteseknek kell el­fizetuiök. Maholnap a húsevés Budapesten már luxus-számba megy. (TJgy van! a szélsőbal­oldalon.) A sertéshús emelkedésének a sertésvészen kivül legfőbb okát abban vélik felfedezni, hogy nálnnk csupán kishentesek vannak, a kik dara­bonkint vévén a sertéseket, spekulálnak. A kis­ember spekuláczióját ki kell zárni, mert a kis­ember nem képes a mellékterményeket értékesí­teni és a mit a mellékterményeken vészit, a hus árán akarja benyerni. Azonkívül fontos dolog az, hogy a kormány indolencziája következtében és annak következtében, hogy sem a kormány­nak, sem a fővárosnak élelmezési politikája álta­lában nincs és nem is volt soha, bekövetkezett az, hogy az amerikai zsír és különösen ujabb időben óriási mennyiségben a kókuszzsir elárasz­totta a budapesti piaczot és ez által az egészsé­ges sertészsírnak az árát lenyomta. Nem hivatásom nekem most, hogy minden mozzanatra rámutassak, a mi a drágaságot okozta; hogy rámutassak mindazon intézkedé­sekre, a melyek szükségesek volnának arra, hogy a főváros polgárságának élelmezését és különö­sen a szegény embernek egészséges élelemmel való ellátását előmozdítsuk. Mégis kötelességem­nek tartottam, hogy ezt szóba hozzam, hogy a belügyminiszter urnak az érdeklődését e kér­désre felhívjam és én azt hiszem, hogy köz­érdeket szolgálok, mikor ezt teszem. Mert, t. képviselőház, én nem kifogásolom azt, hogy a tisztított vesepecsenyének az ára 6—8 korona; nem kifogásolom azt, mikor a kecsege, a pisztráng, nagy árban árultatik; nem kifogásolom azt, mi­kor a fáczánnak és a császármadárnak az ára nagy: hanem igenis kifogásolnom kell azt, midőn azon élelmiczikkéknek ára, a melyek a szegény emberek élelmezésére szolgálnak, ilyen mérték­telen módon felemeltetik. Meggyőződést szerzendő, ma elmentem a hely­színére és ott a husnemüek árfolyamát meg­KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXIV. KÖTET, tekintve, ezen közvetlen tapasztalatom alapján állapítom meg a következőket: a borjúhús ára ma kilogrammonkint 2 korona 40 fillér, a vese­pecsenyéé 6—8 korona, ezt nem kifogásolom, de mert a rostélyosnak ára 88 krajczár, a leves­husé 80 krajczár, a felsálé 80 krajczár, a borjú­húsból pörköltnek való mócsingos húsé 80 kraj­czár : ezek oly árak, a melyeket a szegény em­ber megfizetni nem képes. A sertéshús kilogrammjának ára ma 1 frt 20 krajczár. Képzeljünk egy szegény családot 3—4 gyermekkel. Hogyan adhat az a szegény ember az asztalára húst? Hiszen képtelen ilyen árakat megfizetni. Elsőrendű közgazdasági érdek tehát, hogy a főváros élelmezésén segítsünk, hogy a fővárost olcsóbb élelmiczikkekkel lássuk el. Kötelessé­gemnek ismerem, hogy rámutassak egynéhány módra, a melylyel hiszem, hogy valamiképen hozzá lehetne járulni ahhoz, hogy a főváros élelmezése olcsóbbá tétessék. Itt van pl. a vad­hús. Ez ma nálunk csak luxus-czikk, holott az egész világon a nép rendes élelmezésének egyik alkatrészét képezi, de nálunk olyan óriási fo­gyasztási adóval van megterhelve, hogy azért nem lehet a népnek élelmezési czikke. Hiszen vadászati idényben naponkint olvassuk az újság­ban, hogy 10—15—20 ezrével viszik ki a nyulat külföldre, Berlinbe, a hol nincs húsfogyasztás! adó. Ezzel tehát elvonják azt a mi népünktől, holott ez igen egészséges és olcsó élelmezési czikk volna. Rámutatok itt a halakra. Már előbb mon­dottam, hogy nem kifogásolom, ha a kecsege, a pisztráng drága, de méltóztassék az árjegyzéket megnézni, itt folyik el a főváros közepén a Duna és egy kg. dunai pontynak ára 2 korona 40 fillér, egy kg. harcsának ára 3 korona 60 fillér és a hitvány csukának ára 3 korona 20 fillér. Ilyen óriási árakat kell a szegény népnek fizet­nie. Szükségesnek tartanám tehát, hogy a hal­tenyésztésre nagyobb gondot fordítsunk. Csodá­lom is a mi nagybirtokosainkat, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak, pedig a haltenyész­tésre befektetett összeg egyike a legproduktivabb befektetéseknek. Másrészről felhívom a kormány figyelmét arra, adjon reá módot, hogy tengeri halakkal láthassuk el a budapesti piaczot. Ne luxusvonatokat indítsunk, hanem olyanokat, a melyek a főváros élelmezését hivatvák előmozdí­tani és elősegíteni. Én nem okolom a mészárosokat sem, ha­nem okolom a rendszert. Okolom azt, hogy agyon vagyunk rendszabályozva minden tekin­tetben, mert a drágaságnak egyik nagy oka, hogy a fővárosi berendezkedéseket olyan drága pénzen létesítették és a főváros ezeket nem szükséges kulturális és humanitárius intézmé­nyeknek, hanem financziális berendezkedéseknek tekinti, a melyeken nyerészkedni akar. Egy marhá­nak fogyasztási adója métermázsánként 7 frt 75 kr. Ez tehát a hus minden kilójának árát 7 '7 krral megdrágítja. Ezenkívül a vágóhídon minden db 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom