Képviselőházi napló, 1901. XXIV. kötet • 1904. április 12–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-417

118 M7. országos ülés 19( mával esetleg megszüntetik a megyei székhelyet és a megyét más megyéhez csatolják. Az az aggodalom, az a közfelfogás, hogy e reform alkalmával, a mely — mint a t. előadó ur minapi felszólalásában igen jóizüen jegyezte meg — már évtizedek óta áll a megvalósítás küszöbén, (Derültség a haloldalon.) egyes kisebb vidéki városok attól tarthatnak, hogy a közigazgatás államosítása utján megszűnnének mint megyei székhelyek és e szempontból azokban a kisebb városokban nem mer senki semmit beruházni, nem mer építeni, nem merik a várost fejleszteni, mert azt mondják, hogy ha azután elviszik a székhelyet, akkor ugy is vége az egész városnak, kárba vesz az a tőke, a mit beruháztak. Ha tehát áll az, a mit a lapok mondanak, hogy a t. miniszterelnök ur egy oly nyilatkozatot tett, a melynek alapgondolata az, hogy "nem szándékozik a kormány a közigazgatási reform alkalmával egyes megyei székhelyeket megszüntetni, akkor nagyon kérném a miniszterelnök urat, hogy vegyen magának alkalmat és valamelyik felszólalásában néhány szóval nyugtassa meg az érdekelteket. Ázt hiszem, nagy szolgálatot fog tenni vele, mert fog talán emlékezni reá, hogy ma már olyan eset is volt egy kisebb megyei székhelyen, hogy a megyei főtisztviselők közül néhányan kénytelenek voltak más helységbe átmenni lakást venni és a miniszterelnök úrtól erre engedélyt kérni, egyszerűen azért, mert helyben nem lehetett lakást kapni és nem akart senki építeni a bizonytalan helyzetben. Áttérek felszólalásom tulajdonképeni tárgyára. A magam részéről egész röviden csatlakozom azon megjegyzéshez, a melyet, ha jól emlékszem, Szalay László t. képviselőtársunk tett és a mely különben a dolog természetéből is folyik, hogy midőn megkezeltük az állami tisztviselők fizetésének rendezését, végigmegyünk az államvasutiakon, megyeieken stb., akkor természetszerűleg nem késhet már soká a körorvosi intézménynek rendezése sem. (Igaz! Ugy van! halfelöl.) És ha erről a t. kormány ezen alkalommal, vagy a jegyzői fizetésrendezés alkalmával nem intézkedett, ezt nem kifogásolom, mert azt hiszem, hogy eanek oka abban rfjlik, hogy egyáltalában az egész közegészségügyi intézmény államosítása áll előttünk és hogy ebben kívánja a t. kormány, a mi egész logikus is volna, a körorvosi intézmény reformjával együtt a körorvosi fizetéseket is szabályozni. Mindenesetre megnyugtatásul szolgálna épen a körorvosokra nézve, ha a miniszterelnök ur lenne szíves e tekintetben is a kormány terveit a házzal megismertetni. Én a törvényjavaslatot néhány módosítással, a melyet a részleteknél kívánni fogunk, egészében elfogadom, sőt örömmel fogadom el, mert szerintem feltétlenül szükséges már a jogegyenlőség alapján is , hogy midőn az állami alkalmazottaknak fizetését rendezzük, a megyei -M várossi tisztviselők exiszteneziáját is lehetőleg április 18-án, hétfőn. biztosítsuk. Ez kötelessége a törvényhozásnak, inert érdeke a közigazgatásnak és a nagyközönségnek. Ámde én is azok közé tartozom, a kik abban a felfogásban élünk, hogy ha már egyszer napirendre kerültek ezek a fizetési kérdések, akkor ne garasoskodjunk, hanem az egész vonalon szervezzük, rendezzük a fizetéseket oly mértékben, hogy lehetőleg évtizedekre kihatólag ezzel a kérdéssel többé ne kelljen foglalkoznunk. Azt hiszem, hogy 1893-ban, midőn az állami tisztviselők fizetését rendeztük, hibát követett el a törvényhozás, hogy aránylag igen szűk keretben rendezte a dolgot, mert a helyett, hogy megnyugvást idézett volna elő, az a törvény animálta, felbuzditotta az embereket, hogy mozgalmakat kezdjenek és odajutottunk, hogy nem egészen tíz év múlva már megint a legteljesebb mértékben állott a kormány előtt az a kérdés, hogy az állami tisztviselők fizetésrendezésével alaposabban és sokkal nagyobb terjedelemben kell foglalkoznia. Én azon állásponton állok, hogy ha már belementünk, akkor igenis rendezzük a kérdést, még pedig oly mértékben, hogy ki legyen elégítve minden jogos érdek, s ezzel azután évek hosszú sorára az egész fizetésrendezést a napirendről levegyük. Mielőtt azonban erre az álláspontra helyezkedem, taglalom és magam elé állítom a helyzetet, vájjon anyagilag képes-e erre az állam, igen vagy nem ? Buzáth Ferencz t. képviselőtársam tegnapelőtt azon aggályának adott kifejezést, hogy ebből az egész fizetésrendezésből és egyéb ujabb kiadásokból kifolyólag adóemelésekre kerülhet a sor. Én egész őszintén megvallom, hogy ha az lenne a meggyőződésem, hogy ebből a kormányakczióból kifolyólag adóemelésre kerül a sor, egy fillér nem sok, de annyit sem szavaznék meg fizetésemelésre, mert legbensőbb meggyőződésem, hogy mindenekelőtt az állami háztartás egyensúlyát kell biztosítani és az adózó polgárok nagy tömegének terhein kell enyhíteni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ámde ebből a szempontból is egészen nyugodtan lehet belemenni ezen reformba, mert az ország financziális helyzetének kialakulása megnyugtató. Hogy egészen tárgyilagos legyek, röviden utalok azon fontosahb kiadási többletekre, melyek a legközelebbi években . az államot okvetlenül terhelni fogják. Itt van az állami tisztviselők fizetésemelése, azután az államvasuti tisztviselők fizetésemelése, azután a megyeiek, azután a jegyzők, következnek a felekezeti tanítók, kiknek a kormány ezt kilátásba helyezte és remélem, hogy minélelőbb ü_egteszi erre nézve előterjesztését. Következik azután a czivillista felemelése. (Ellenmondás a szélsőlaloldaUm. Felkiáltások: Leszállítjuk!) Nagyobb összegre lesz szükség a katonai alapítványi helyek dotácziójára, azután nem szabad megfeledkezni az 1848. évi XX. t.-cz.-ről sem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez. szinten egy oly követelmény, mely-