Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-409

WÚ. országos ülés i90í márczius 2í-én, csütörtökön. 357 Ezzel szemben mi történt 10 év múlva, 1889-ben? Ekkor már kihagyták a bélyeg- és postateherlevelek bélyegilletékét és mégis az előbb jelzett czimen 130,000 forint = 260,000 korona, tehát több, mint hatszoros összeg állapittatik meg Horvátország belügyi igazgatásának költségeire. És ha összehasonlítjuk a magyar állam költégvetésében belügyi igazgatás költségek czimén felvett összeget a horvát belügyi igazgatás költségeivel, nem méltán szembetünik-e, hogy addig, a mig Magyarország alig 19, nem egészen 20 százalékát az állami összes bevételeknek fordíthatja belügyi igazgatási költségekre, addig Horvát Szlavonország 44 százalékot fordit a maga bevételeiből erre a ezélra? (Igazi Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) És, t. ház, még ez sem elegendő. Miért? Mert nagyon természetesen a magyar kormánynak és a magyar törvényhozásnak — ismétlem — az ottani szervezeteknek mikénti összeállításába, a hivatalnoki látszanának megállapításába semmi néven nevezendő beleszólása nincs és nem lehet (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és igy, ha a horvátoknak ugy tetszik, akként állapitják meg a belügyi igazgatás költségeit a közönség jól felfogott érdekében, hogy semmi kivánni való ott fenn ne maradjon, ellenben Magyarország abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy szervezetét meg nem állapithatja ugy, a mint azt az állam és nemzet érdekei méltán megkövetelnék, mert nincs rá elegendő fedezet, nekünk pedig nem pótolja a hiányt senki. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) Én tehát pénzügyi szempontból sem tartom indokoltnak és helyesnek a törvényjavaslatban foglalt azt a rendelkezést, a mely bár elszámolás fentartásával a három millió koronát rendelkezésére bocsátja Horvátországnak, hanem Barta Ödön t. képviselőtársam elleninditványát teszem magamévá. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobalóldalon.) Politikai szempontból, t. képviselőház, azt gondolom, bővebben beszélni ezúttal felesleges. De mégis rá kell mutatnom arra, hogy azon okokból, a melyeket előttem szóló t. képviselőtársaim az életből vett tapasztalatok alapján itt feltártak, csakugyan Magyarország és Horvátország között a testvéries egyetértés nemcsak nem erősbödött, hanem lazult, sőt majdnem tökéletesen megsemmisült. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És csodálatos, t. képviselőház, hogy a mi horvát kép viselőtársaink a helyett, hogy tüskön-bokron keresztül követik a kormányt, nem helyezkedtek és nem helyezkednek arra a helyes álláspontra, a mely Horvátország érdekeit is szolgálta volna és szolgálná, arra az álláspontra t. i., hogy Ausztriával szemben Magyarország közgazdasági önállóságának és függetlenségének kivívását elősegítsék, a mi által Horvátország jogosult érdekei is kielégítést találnának, mert hiszen tudniok kell — maga a történelem kétségtelenné teszi •— hogy a miként a szorosan vett Magyarországnak közgazdasági téren Ausztria az elnyomója, épen ugy elnyomója nekik is. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Tehát, t. képviselőház, minthogy sem pénzügyi, sem politikai tokintetek nem indokolhatják a törvényjavaslatnak a jelzett változtatással való elfogadását, én a magam részéről azt nem fogadom el, hanem — ismétlem — Barta Ödön t. képviselőtársam elleninditványát teszem magamévá. (Helyeslés a szélsobalóldalon,) Meg vagyok győződve róla, t. képviselőház, hogy akkor, a midőn a pénzügyi egyezmény kérdését tárgyalni fogjuk, s e kérdésekkel behatóbban alkalmunk lesz foglalkozni, meg fogjuk találni azt az utat ós módot, a mely a Magyarország és Horvátország közötti viszonyt megerősíteni lesz hivatva. Egyre azonban már most kérem a t. kormányt, arra t. i., hogy elimináljon egy nagy közjogi sérelmet már ezen előzetes kérdések tisztába hozatalánál. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Méltán feltűnik, t. miniszterelnök ur, hogy a mikor a regnikoláris bizottságok tárgyalásainak eredménye alapján létrejönnek az egyezménytervezetek, azok, mielőtt a törvényhozás termébe jönnének, külön szentesítéssel láttatnak el a Felség által. Ez homlokegyenest ellenkezik a magyar közjoggal, (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) mert hiszen a magyar közjog értelsiiében csak a két ház által elfogadott törvényjavaslatokat lehet a Felségnek szentesíteni, de e regnikoláris deputácziők megállapodásait mintegy törvényerőre emelni előzetesen azzal, hogy a Felség szentesítéssel látja el . . . A t. miniszterelnök ur tagadólag int; méltóztassék megtekinteni ezen egyezményre vonatkozó törvényeket; ezekben az van, hogy ő Felségének előzetes megerősítésével, jóváhagyásával és szentesítésével ellátott egyezmény. Hát, bocsánatot kérek, mivel itt szentesítésre történik hivatkozás, annak okvetlenül meg kellett előznie a törvényhozás tárgyalásait és ezt, gondolom, a a t. miniszterelnök ur sem tartja a magyar közjoggal összeegyeztethetőnek. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Efnök: Szólásra senki sincs feljegyezve; ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. A miniszterelnök ur kivan szólani. (Halljuk ! Halljuk:) Gr. Tisza ístván miniszterelnök: T, képviselőház! Nemcsak a ház rendelkezésére álló idő szűk voltánál fogva szándékozom igen röviden njilaíkozni, de azt hiszem, kötelességemmé teszi ezt azon körülmény is, hogy csakugyan mindazon fontos kérdések, a melyek érintve lettek ebben a vitában és a melyek érintve lesznek ezen törvényjavaslat által, most állanak tulajdonképen érdemleges elintézés alatt, és én ugy gondolom, sem ildomos nem volna tőlem, sem az ország érdekében nem állana, ha a