Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-407

284 M7. országos ülés 1904 márczius 22-én, kedden. arról, hogy ebben az országban a kisebb exisztencziák fogalma alá tartozó minden rétege a társadalomnak, legyen az állami tisztviselő, legyen városi tisztviselő, legyen magántisztviselő, legyen földműves, legyen gyári vagy gazdasági munkás, ha tisztességesen dolgozni akar és dolgozni tud, a tisztességes polgári megélhetés neki biztosítva legyen. (Helyeslés a ha

1- és a ssdsőbalóldalon.) Teljesen elismerem azt, hogy az állam pénzügyi viszonyai nagy takarékosságot igényelnek, hogy ebből a szempontból nem szabad túllépni a költekezés bizonyos mérvét, de vannak bizonyos határok, bizonyos kötelezettségek, a melyeknek másként ha megfelelni nem tudunk, ugy kell megfelelnünk, bogy más téren hagyunk el bizonyos, esetleg szükséges, fontos kiadásokat is azért, hogy az állam ezen alapkötelezettségének, az ország ezen kisebb exisztencziáju lakosainak a tisztességes megélhetést biztosítsa. Ebből a szempontból sürgettem mindig az állami tisztviselők fizetésének rendezését, különösen a kisebb és a középfokon. Ezért vagyok kénytelen az igen t, kereskedelemügyi miniszter urnak direkte szemrehányást tenni, mivel az államvasút! tisztviselők fizetésrendezésének ügye mind "a mai napig szabályozva, tisztázva nincsen. Ha pedig ezért neki szemrehányást teszek, kötelességem ezt'megindokolni. (Halljuk! Halljuk!) Igen jól tudjuk, hogy a midőn az állami tisztviselők fizetésének rendezése iránt a mozgalom megindult, ugyanakkor megindult az államvasút! személyzet fizetésrendezéso érdekében is a mozgalom. Tudjuk azt is, bogy az előző kormány, névszerint annak kereskedelemügyi minisztere. Láng Lajos t. képviselőtársam nemcsak foglalkozott ezzel a kérdéssel, hanem elő is készítette az illető javaslatot, a mely az álíamvasuti alkalmazottak fizetésének felemelését kontemplálta. Tudjuk azt, hogy az igen t. miniszterelnök ur, a midőn miniszterelnöki székét elfoglalta, felemlítette azt. hogy az állami tisztviselők fizetésének rendezését igenis kívánja, de redukált mértékben. Utalt arra, hogy ezen redukcziót az teszi szükségessé, mert a vármegyei tisztviselők, a községi és körjegyzők illetményei szabályozva nincsenek, vagyis azokat is fel akarja emelni. Annyira természetes és logikus dolog volt tehát, t. képviselőház, bogy a midőn egy uj elem jött bele a - fizetésrendezés kérdésébe, t. j. a megyei és községi tisztviselők fizetésének az ügye, akkor az álíamvasuti alkalmazottak, a kik már régóta várták a fizetésrendezésüket, meg fognak mozdulni és magukra nézve sérelmet fognak találni abban, és méltán, hogy az ő ügyük ismét háttérbe szorul. Egy kis előrelátással könnyen elébe lehetett volna vágni ennek a mozgalomnak, hogyha a t. kormány rögtön az állami tisztviselőkkel együtt vagy azok után elsősorban az álíamvasuti tisztviselők, altisztek és különösen a szolgaszemélyzet fizetésének ügyét tűzte volna ki napirendre. így azonban a kereskedelemügyi miniszter ur egy előléptetéssel elütötte a dolgot és időt engedett arra, hogy az álíamvasuti személyzetbén az elégedetlenség feléledjen és azután azt a formát nyerje az egész fizetésrendezés kérdése, mintha a kormány az álíamvasuti alkalmazottak mozgalmának pressziója alatt teszi meg azt, a mit ezután tenni fog. Én hibát és mulasztást látok itt, mert kevés előrelátással ezen nagy mozgalmat, mely nemcsak itt az országban, hanem egész Európában bizonyos feltűnést, szenzácziót keltett, meg lehetett volna előzni és bekövetkezését ki lehetett volna kerülni. A mi magát az álíamvasuti alkalmazottaknak mozgalmát illeti, nem habozom kijelenteni, hogy a történtek után ezen mozgalmat teljesen indokoltnak és jogosnak tartom. Én ezt annyival is inkább mondhatom, mert jelen voltam azon a nagygyűlésen, a melyet az álíamvasuti alkalmazottak tartottak, és végighallgattam azon szakszerű és tárgyilagos beszédeket, a melyekben különösen az altisztek és szolgák adták elő valóban siralmas helyzetüket. Mondhatom, a legnagyobb respektussal kell viseltetnem ezen személyzet iránt, midőn az ő nagy elkeseredésüket látom, a mely azonban ugy nyilvánult meg, hogy hazafiság, s a discziplina megtartása dolgában a legkisebb aggály alá sem eshetik. Én tehát nagyon kérem a t. kormányt, méltóztassék az államvasutaknál, különösen az altiszteknél és a szolgaszemélyzetnél a fizetésrendezést igen tetemes mérvben javitólag megalkotni, megfelelő módon a tisztikar kisebb javadalmazásu tagjait is figyelemre méltatni, végül az államvasutak szolgálati pragmatikáját is reform alá venni. Ha a dolgot tekintjük, az egyik oldalon azt látjuk, hogy az az alkalmazott 24 órán át, sőt azon túl is kénytelen megfeszített, idtgrontó szolgálatban lenni, a másik oldalon pedig, hogy ha egy pár napi szabadságot kér, a legnagyobb nehézségeket kell leküzdenie. Megengedem, hogy jogi vagy nem tudom milyen téren lehet distingválni állami és álíamvasuti tisztviselők között, de hogy ha megadjuk a jogot a minisztériumi tisztviselő uraknak, — és helyes, hogy megadjuk — hogy évenkint ügyeik elintézésére, egészségük megerősítésére rendes szabadságot kapjanak, akkor mérjünk egyenlő mértékkel az álíamvasuti alkalmazottaknak is. Az ellenkezőt pure et simple lehetetlenségnek tartom. Nagyon kérem tehát, méltóztassék a szolgálati pragmatikát is alaposan átdolgozni és a vasúti alkalmazottak kötelességeit — mert hiszen náluk is katonai fegyelem van — a legszigorúbban körülírni, de jogaikat is ép oly szigorúan respektálni. (Helyeslés balfeUíl.) Nem szólok most a vármegyei tisztviselők és községi alkalmazottak illetményeinek rendezéséről, mert ezzel a legközelebbi hetekben lesz alkalmunk részletesen foglalkozni. Én is egészen logikusnak és helyesnek tartom, hogy ezen alkalmazottak illetményei az állami funkczionáriusok illetményeivel összhangba hozassanak, de a rész-