Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-403

190 403. országos ülés 19ü't márczius 17-én, csütörtökön. Nekünk ezen küzdelem alatt, de a függetlenségi pártnak mindenkoron is az volt az elhatározott törekvése, hogy Magyarországot ebből az állapotból kivegye, a magyar öntudatot ebből az elsenyvedésből kiemelje és végre a maga czéljainak világosságára emelje, Ez a mi törekvésünk nem járt megfelelő sikerrel, és ha meg kell mondanom az igazságot, ebben a t. miniszterelnök urnak jó része volt. Az ő felfogása szerint talán helyes volt, mikor azt mondta, hogy a nemzeti életet nem kell rázkódásnak kitenni és lassú fokozatban kell a maga czéljai felé vinni, de a mi felfogásunk szerint ez helytelen, mert mi azt tartjuk, hogy a lassú haladás az- osztrák viszonyok és a külpolitikai helyzet folytán lehetséges nem volt és ha ez a nemzet nem képes ebből a viszonyból kiszabadulni és a maga czéljai felé eljutni rövid idő alatt, akkor kénytelen lesz tovább is a németség jármában maradni, és abban talán örökre el is pusztulni. Az 1867-ben kialakult kormányzati rendszerben a nemzet megnyugvást talált és azt hitte, hogy alkotmányos utón eléri majd a maga czéljai teljesedését. És ime, a t. szabadelvű pártnak politikai magatartása, nemkülönben az ellenzék hibás taktikája és lanyhasága folytán nem ért el a maga czéljaiból egyáltalában semmit, sőt ha a konklúziót teljesen levonjuk, akkor konstatálhatjuk, hogy ez az alkotmányosság nem hogy előrevitte volna a nemzet életét a fejlődésben, hanem ellenkezőleg maga teszi tönkre az egész nemzeti élet fejlődését az által, hogy itt majdnem kizárólag személyi kérdések körül folyik a harcz az uralom kérdésében, és a pártok taktikázása folyik a helyett, liogy közös akarattal és közös erővel egyesülnének a nemzeti munkára és előrehaladásra. A nemzeti élet fejlődésének első stádiuma mégis csak az volna, hogy a nemzetet a maga czéljai felől felvilágitsuk, azoknak elérésére megerősítsük és akkor a nemzetnek szervezett erejével e czélokat megvalósítsuk. Ebből a szempontból az ellenzéknek kell vinni azt a szerepet, a mit a lokomotív tölt be a vonatoknál, hogy t. i. elől menjen és elhatározóan előbbre vigye a nemzeti életnek gondolkozását. Az ellenzék ezen pártjai közül e tekintetben a volt nemzeti párt fontos szerepet töltött be akkor, midőn a hitet a nemzet jövője iránt felébresztette és ezt bizonyos czélok tekintetében fel is akarta használni. Azonban a volt nemzeti pártnak fúziója és ismételt kiválása, valamint a szabadelvű pártban töltött munkája után konstatálhatjuk, hogy a nemzeti párt e feladatának csak egyik részét töltötte be, hogy t. i. a nemzetet a maga czéljainak egy részére fogékonynyá tette, a másik részt azonban, hogy a maga czóljait keresztülvigye, megvalósítani képtelen volt. A megvalósítás politikájában még a szabadelvű párt bizonyos részeinél is hátrább maradt és itt a volt nemzeti párt működését úgyszólván azzal jellemezhetjük, hogy annak semmi egyéb, mint egy doktriner eredménye nem maradt. A függetlenségi párt ezzel szemben a nemzet czéljait megértetni mindig kötelességének tartotta. Hirdette az eszmét, de konstatálhatjuk, hogy a midőn a megvalósításra kerül a sor, — megkérdezvén a párt tagjait, figyelemmel kisérvén a parlamentben és a sajtóban követett magatartását, — mindenütt azt látjuk, hogy azt hirdetik, hogy a mi czélunk nem a függetlenségi programm megvalósítása, nem a nemzeti életnek nagy lépésekben való előbbrevitele, hanem kizárólag az elvek fentartása, az elvek hirdetése. Ez l>edig semmi egyéb, mint egy doktriner hivatás. Ez megegyezik talán egy egyetemi, vagy egy gimnáziumi tanárnak, vagy egy népiskolai tanítónak feladatával vagy egy bölcsésznek könyvirási készségével, de nem egy politikai párt akcziójával. Egy politikai pártnak sem a tanítás, sem az elvfentartás nem kötelessége, hanem világos kötelessége az elveknek kitűzése és az elveknek keresztülvitele. A mely párt nem alakul az elvek keresztülvitelére, mint a hogy a függetlenségi párt mostanában hirdeti, vagy a mely párt nem tudja elveit keresztülvinni, mint a hogy a nemzeti pártnál láttuk, az a politikában szerepét egyáltalában nem tölti be, vagy félmunkát végez, vagy egyáltalában a maga hivatását fel sem ismeri. Az elsőnél, a volt nemzeti pártnál azt látjuk, hogy igenis, nem tud küzdeni; mert a midőn kezében lett volna az eredmény, a midőn csak épen egy férfias elhatározásra és kitartásra lett volna szükség, akkor hátrált vissza és ijedt meg attól a czéltól, a melyet 30 esztendőn keresztül nemcsak magára nézve kötelezőnek hirdetett, hanem a melybe az egész nemzetet is belevitte vagy belevinni akarta. A függetlenségi pártnál pedig, a midőn az elvfentartás politikáját, a negáczió politikáját tűzi a maga zászlójára és ezen az alapon akarja a maga politikáját tovább fejleszteni, azt konstatáljuk, hogy bevallott szándéka szerint nem akar küzdeni a nemzet czéljaiért. Ilyenformán az egyik nem tud, a másik nem akar a nemzet fejlődésében elhatározóan közreműködni és.a maga politikáját tényekkel is érvényesíteni. Az ellenzéki pártok között a függetlenségi párt a független Magyarország egész politikai teljességét, a magyar nemzet ideáljainak teljességét irta zászlajára. Ugyanezt hirdeti a függetlenségi párt másik frakeziója, sőt ugyanezt hirdeti majdnem egészében az uj párt is. Ennélfogva a három pártnak tulajdonképen egy programmja van. Mindegyikben benne van az önálló vámterület, a magyar hadsereg, az önálló magyar bank, a magyarságnak diplomácziai érvényesülése- Az a kis differenczia, a mi még hátra van, a mi a megvalósítás végén következnék be, lényegtelen arra nézve, hogy ez a három párt külön alakulhasson meg és külön akcziót is fejthessen ki. Ilyenformán nem programmbeli különbség van sem köztem