Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-401
164 ÍOÍ. országos ülés 1904- márczius lk-én, hétfőn. bevonulnak és nem hoznak magukkal hazafiságot, ugy meg fogjuk őket arra tanítani. (Mozgás. Egy hang: Rossz iskola!) Nehéz iskola ez, és a mint a közbeszóló képviselőtársam mondja, rossz iskola; tapasztalhatták mindnyájan velem együtt, de azért mégis helyes dolog, ha alkalmunk lesz arra, hogy érintkezhessünk velük. Mert hiszen a mai rendszer szerint ezeket ugy, mint a bélpoklosokat üldözi a hatalom; nem akarja, hogy bárki őket támogassa, részt vegyen küzdelmükben; ez azután növeli az elkeseredést, a mely híveiket csak szaporítja; mindaddig, a míg érintkezés folytán az ő eszméikkel, czéljaikkal, iparkodásaikkal meg nem fogunk ismerkedni, s mindaddig, a mig azután közvetlenül hallgatva kívánságaikat, panaszaikat, azok orvoslásán nem fogunk együttesen fáradozni. T. ház! Ez a második, rendkívüli és mondhatom, reakczionárius irányzat, a melynek fővonásait mindjárt a miniszterelnök ur programmjának előterjesztése után abban konstatálni lehetett. Ebből is konstatálhatjuk, hogy tényleg nem liberális kormányzattal, hanem teljesen reakczionárius irányzattal állunk szemben. A harmadik, a mit a t. miniszterelnök ur részéről tapasztaltunk, a szajtószabadság lábbal tiprása. Mert, t. ház, talán kévésünknek van tudomása arról az ujabb eljárásról, a mely meghonosodott a miniszterelnök ur székfoglalása óta, és a mely szerint valóságos cabinet-noirok működnek a sajtótermékek előzetes megvizsgálása czéljából. A mit azelőtt egyetlenegy minisztérium sem mert megkísérelni, az most divatossá válik. Itt is olyan esetek fordulnak elő, a melyek ugyanazzal indokoltatnak, a mivel annak idején a t. miniszterelnök ur az ő titkos rendeletét a gyülekezési jogra vonatkozólag a ház elé terjesztette, és a mely ugy látszott, mintha csodálatoskép itt a házban egyhangú helyesléssel találkozott volna, Itt is olyan jogfosztással állunk szemben, a mely napról-napra haladni fog, ha elejétől fogva nem szállunk vele szembe. Ha esetleg bátorságot merítene a miniszterelnök ur abból a hallgatásból, a melylyel ezeket az eseteket mellőzzük, akkor a harmadik főerősségét a magyar alkotmánynak, a sajtószabadságot is azon veszedelemnek teszszük ki, hogy áldozatul esik annak a reakczionárius irányzatnak, melyet a miniszterelnök ur képvisel. Tudomásomra jutott, hogy különösen azon nyomdákban, a hol szocziálista sajtótermékek szoktak megjelenni, valóságos előzetes kutatások történnek és azon czikkek és nyomtatványok, melyek ott kiadásra kerülnek, már előre elolvastatnak, s mihelyt tudomására jut a hatóságnak, hogy azokban valamely becsületsértés vagy más olyan dolog fordul elő, a mely csak magánindítványra üldözhető, ezeket a nyomtatványokat elkobozzák. Preventív intézkedések a mi sajtótörvényünk értelmében csak bizonyos korlátok között engedhetők meg, de ha olyan esetben, mikor magáninditvány azok részéről, a kik ellen a becsületsértés irányul, nem is forog fenn, máris hivatalból rendeltetik el az elkobzás, ez az első foka egy olyan lejtőnek, a melyről kiszámíthatatlan, hogy hovavisz. Ez épen olyan lejtő, mint a melyen a t. szabadelvű párt megindult, midőn a miniszterelnök ur mindjárt novemberben az erős kéz politikájával belevitte őket a parallel ülésekbe, a melyen továbbsülyedt akkor, mikor belevitte a miniszterelnök ur múltkori indítványának elfogadásába. Azt hiszem, a kormányzati rendszer mindezekből eléggé világos. De nem csinált titkot a miniszterelnök ur az ő kormányzati rendszeréből más téren sem. Talán nem akart kopizálni, de akaratlanul beleesett e hibába, midőn az ugyanazon nepotizmust, a baráti protekcziónak ugyanazon rendszerét érvényesiti, mint régen volt, a mennyiben látjuk azt a rengeteg főispáni kinevezést, a mely hivatalba lépése óta történt. Midőn egyes párttagokat azzal a kilátással tömörít maga mellé egy kormány élén álló férfiú, hogy neked, ha engem követsz, kilátásod lehet arra, hogy főispán lehet belőled; midőn látjuk, hogy ezek a kilátások tényleges valóságba átültetett igazságokká is válnak, akkor nem csodálkozom azon, midőn sok mindenféle nem igazolt ambiczióval találkozik az ember, hogy akkor ez az illetőt megtéveszti és vak támogatásába beleviszi egy oly kormányrendszernek, a melyből mellékes hasznok is járnak az illetők számára. A t. miniszterelnök ur két legyet akart agyoncsapni egyszerre, mert mindjárt arról gondoskodik, hogy annak a főispánnak kinevezett képviselő helyébe olyant választasson meg képviselőnek, a ki már erre rászolgált és oly politikai érdemeket szerezett, melyek őt alkalmassá teszik arra, hogy a t. többség padsoraiban magának helyet biztosítson. Tömegesen láttuk kinevezni a főispáni székekbe bevonuló képviselők helyébe olyan főszolgabíró urakat, a kik különösen Bihar megyében a szabadelvű párt körül elévülhetetlen érdemeket szereztek. Mikor látjuk ezen érdekszálak összecsomósitását; mikor látjuk, hogy ezen különböző érdekek mily szépen vannak csoportosítva egymás mellett ; mikor látjuk, hogy így biztos alapra akarja fektetni a miniszterelnök ur a vakhivők seregének toborzását, mert ezekre feltétlenül és vakon számithat, mert tudja, hogy ezek mind az ő hatalmának köszönhetik érvényesülésüket és feltétlenül uszályhordozóivá lesznek; akkor nem csodálkozom, hogy ily merész dologgal lép a ház elé, mely kormányzati rendszerét betetőzte, mely minden igaz magyar hazafi szivét kell, hogy keserűséggel eltöltse és megdöbbenve álljon meg oly esemény előtt, mint a minő az volt, mikor a képviselőház a miniszterelnök ur javaslatát tárgyalta, s midőn láttuk, hogy ennek napirendre tűzésére oly nagy többséget tudott
