Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.
Ülésnapok - 1901-401
401. országos ülés 190b márczius lk-én, hétfőn. 153 duzzadó életereje, a mely a nemzetnek már medret kívánt vájni a közéletben nyelvének és egyéniségének érvényesítése czéljából, másrészről ennek megtagadása és az ezzel való szembeszállás: e két törekvés harcza, ha a parlament porondján nem is vivatik meg, soha ki nem irtható a magyar közélet szinteréről. El lehet altatni és el lehet nyomni egy időre ezeket a törekvéseket, de a nemzetnek lelkéből és életéből ezeket a törekvéseket nem lehet kiirtani soha. (TJgy van! Ugy van! a baloldalon.) És a mint igaz az, hogy a népek hallgatása a legsúlyosabb vád a királyok kormányzása ellen, ugy igaz az is, hogy ha ezt a harczot nem vívjuk meg parlamertáris eszközöknek segítségével, akkor olyan erupczióknak útjait készítjük elő, a melyek sokkal végzetesebbek lehetnek nemcsak magára a nemzetre, de a hatalomnak kezelőire nézve is. Ennek következtében mindenkinek, a ki azt kívánja, hogy a küzdelem a parlamentnek, mint a békés kibontakozásoknak szinteréről ei ne távolittassék, az erőszakos intézmények tervét visszautasítani kellett volna. A t. miniszterelnök urnak tehát nem azt kellene mondani, hogy csorbítsuk meg a nemzeti ellenállásnak ezen, megengedem, szűkebb és a parlament lényegével is ellentétben álló fegyvereit, hanem azt kellett volna mondani, hogy vigyék be ezt az ellentállási képességet ebbe a parlamenti szervezetbe, hogy megnyilatkozhassak a többségnek szervezetében is. Állítsuk olyan tiszta és egyenes alapokra a nemzeti képviseletnek organizmusát, hogy a többség felvehesse a nemzeti küzdelem összes fegyverzetét és e küzdelem az ő lelkében és akaratában nyilatkozhassak meg jövőre. Ez volna a jogosult és helyes álláspont. De akkor nem lehet azt mondani a miniszterelnök urnak, hogy ő visszavágyik azon rendszerre, a mikor még a karzatról nézte azon dicsőséges küzdelmeket, a melyeket gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam vívott itt 15 esztendőn keresztül az akkori kormányzati rendszerrel szemben. Az a rendszer nem épült fel máson, mint azon, hogy az egyéneknek és pártoknak törékeny kicsiny erejével szembehelyezze a közhatalomnak minden fegyverét. Midőn ő most is azt mondja, hogy az az álláspont, hogy a tisztviselők kortes czélokra fel nem használhatók, semmiképen sem tartható, mert akkor az izgatások, melyek a másik oldalon feltámadhatnak, kellő ellenszerre nem találhatnak. Bocsánatot kérek, a pártok küzdelmeiben csak izgatás lehetséges, izgatás törvényes és jogos formában. Mert mihelyt az az izgatás átlépi a törvényesség és jogosság formáit, ott van a büntető igazságszolgáltatás, a mely az államnak kellő védőeszközét képezi. De ha a pártok küzdelmeit kiveszszük a jogos izgatás és propaganda-csinálás teréről és az egyik párt háta mögé odaállítjuk az egész közhatalomnak kész szervezetét, az adminisztráczió minden eszközét és részben a közvagyonnak azon forrásait is, a melyek nem állanak az egyénnek rendelkezésére és odadobjuk mindezt még a pártkasszának is alimentálására és támogatására és ezt a hihetetlen erőt állítjuk szembe a többi pártoknak propagandájával : akkor azt értük el, hogy csak tessék meddő küzdelmeket folytatni az ellenzéki padokon. Gyönyörű ragyogások azok, melyek mintegy üstökösök megjelennek, fénylő karaktereknek és kiváló szónoki talentumoknak szereplésével, hogy beragyogtassák az elméket és e mellett Diana praktikus papnői elmennek vadászni a választásokkor, hogy kényelmesen összehozzák maguknak azt a többséget, a mely nekik az oltárnál a lakmározást könnyűvé és lehetővé teszi. Ha mi, t. képviselőház, igazi parlamentarizmust óhajtunk, a miniszterelnök ur tanácsát nem akként kell követnünk, hogy romboljuk össze még azon intézményeket is, a melyek az ellentállás védbástyái, hanem igenis törekednünk kell a mi parlamentarizmusunk megdüledezett támaszfalait és pilléreit megerősíteni és újra felépíteni, mert csak ez biztosithatja nemzeti ügyünk diadalát. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem a féltékenykedésnek és a széthúzásnak üszkét kell bedobnunk a magyar társadalomba, ha azt akarjuk, hogy egy nemzeti akaratban összeolvadjunk mindannyian, hanem igenis mindenkit, a ki e társadalomnak egy-egy rétegét képezi, az alsóbb osztályt ép ugy, mint a középés felsőbb osztályt sorokoztatnunk kell a nemzeti ügy védelmére és megmentésére. (Helyeslés a baloldalon.) Különösen az a történelmi nemesség, a melyet évtizedeken át sajnosán nélkülöztünk e nemzet épitő munkájában, kell hogy visszatérjen és ismét kezébe vegye, a többi társadalmi osztályokkal karöltve, a nemzeti ügy védelmének munkáját. Abban az időben, a midőn betörések és háborúk zavarták ezen ország nyugalmát, ez a történelmi nemesség állott a küzdőtérre, várakat épített, hadseregeket szervezett e nemzet megvédelmezésére: ma is kell, hogy a nemzeti ügy védelmébe szegődjenek, és ne azon dicstelen szerepre vállalkozzanak, hogy udvari előszobákban rendjelekért és kitüntetésekért esengjenek. Szegődjenek egész egyéniségükkel a nemzeti ügy védelmébe, mert az ő működésük, karöltve a többi társadalmi osztályok működésével, nyújthatja egyedül a siker biztos reményét. (Úgy van! Ugy van! a baloldalon.) Jöjjenek a nemzeti ügy segedelmére ma, a midőn a szervezett államhatalom és a kormányzat ellene van a nemzeti érzület kialakulásának, a mikor a nemzeti ügy sajnosán kénytelen nélkülözni a nagy történelmi nemesség támogatását, mert hiszen ez balé van merülve az élet örömeinek hajszolásába, s nagy részben elfordul a nemzeti ügytől, mi által lehetetlenné van téve egy egészséges alakulás és haladás. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mi, t. képviselőház, a nemzeti összetartás igéit hirdetjük azzal a nagy hatalommal szemEÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. XXIII. KÖTET. 20