Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-394

5.94. országos ülés 190^ márczius 5-én, szombaton. 9 nom, a miniszterelnök ur nem tudott jutni. Azokat az eredményeket pedig, a melyeket e tekintetben a miniszterelnök ur dicsekvőleg felhoz, ezeket kielégítőknek egyáltalában nem tartom. Legyen szabad ezekről röviden beszélnem. Bővebben lesz alkalmam velük foglalkozni akkor, a mikor az alapítványokra vonatkozó törvényjavaslat fog a ház előtt tárgyaltatni. Itt általánosságban akarok először is a katonai nevelés ügyében eddig elért eredményekről szólani. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Elsősorban nem zárkózhatom el az elől, hogy rámutasuak arra a visszásságra, a mi nagyon szomorúan illusztrálja a mi helyzetünket, hogy ezt a katonai nevelési programmot mint reformot, mint konkrét pragrammot, már nem a magyar kormány terjeszti elő, hanem elsősorban ismerteti a közös hadügyminiszter a delegácziőban. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Gondolom, Bakonyi Samu t. barátom a tegnapi ülésben fejtette ki azt, hogy egy egész sorozata az ügyeknek hogyan vonatott bele a közös hadügyminisztérium ügykörébe és hogyan sikkasztatott el a magyar ügykör? Ezek közé tartozik elsősorban a hadsereg kiegészítésének ügye. Ez a 67-es kiegyezési törvény világos szavai szerint ugy a kormányzat, mint a törvényhozás tekintetében tisztán Magyarországnak van fen tartva. Azt pedig senki sem fogja tagadni, hogy a tisztképzés, a tisztnevelés, a hadsereg kiegészítésének körébe tartozó ügy. Elismerte azt ilyennek maga a közös hadügyminiszter is, illetve az ő képviselője, a ki a delegácziőban erről a kérdésről tartott beszédében azt mondotta, hogy a tisztképzés a hadsereg kiegészítéséhez tartozik. Ebből tehát az következik, hogy az egész katonai nevelés nem tartozhatik más ügykörbe, mint a magyar kormány és itt speczialiter a magyar honvédelmi miniszter ügykörébe, így fogták fel ezt a kérdést a mi őseink is, a XIX. század első felében, a mikor a magyar tisztképzésről a Ludovika Akadémia felállítása által gondoskodtak és ezt a Ludovika Akadémiát nem helyezték a katonai hatóság, hanem kizárólag a magyar helytartótanács, tehát a magyar kormány fenhatósága alá helyezték. (Helyeslések a szélsöbaloldalon.) Eltévelyedés történt ezen a téren; talán ellenőrzés, talán az anyagi eszközök hiánya, talán a gyenge ellenállás következtében a katonai és tisztképző intézetek megmaradtak ott, a hol voltak a kiegyezés előtt és a 67-iki kiegyezés ezek tekintetében végrehajtva nincsen. Elismerem, t. képviselőház, és töredelmes beismerést teszek abban a tekintetben, hogy a most egy év óta folyó katonai vitában ez a kérdés sem lett felvetve, vagy legalább nem lett erélyesen és kellő mértékben előtérbe helyezve. Ez azonban nem változtat azon, hogy itt az 1867-iki kiegyezés végrehajtásában szintén egy mulasztással állunk szemben, a mely magyar közjogi szempontból okvetlenül repaKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXin. KÖTET. rálandó. Szomorú dolog, hogy ilyen mulasztásoknak reparálására csak akkor történik egy-egy gyenge lépés, ha az ellenzék az erőknek végletekig való megfeszítésével rákényszeríti a kormányt. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ha a miniszterelnök urnak volna nemzeti, közjogi érzéke, nem előzhetett volna-e meg bennünket ebben a kérdésben ? Ha keresztül tudta vinni, hogy a tisztképző-intézetekben bizonyos tantárgyak ezentúl magyarul taníttassanak, hogy a katonai nevelésben a magyar területen lévő intézetekben a magyar nyelv paritása megvalósíttassák, nem lehetett volna akkor több fáradsággal mindjárt azt is megvalósítania, hogy ezek a tisztképző-intézetek a honvédelmi miniszternek hatósága alá tartozzanak ? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Akkor nem volna nekünk szükségünk alapítványokkal buzdítani a magyar ifjakat arra, hogy abba az intézetbe belépjenek : szívesen mennének, mihelyt az az intézet igazán magyar lenne! (Ugy van! balfelöl.) Meg vagyok győződve, hogy Magyarország szívesen viselné ebben az esetben az összes magyar területen lévő intézetek költségeit, sőt hajlandó volna azok számát meg is szaporítani. Nehogy félreértessem, ki kell jelentenem, hogy nem vagyok a katonai intézetek barátja. Az én álláspontom az, hogy a tisztképzésnél épugy, mint más diplomatikus pályákon, a szakképzés az akadémiai képzéssel kezdődjék. Az a 18 éves fiatal ember, a ki a középiskolát elvégezte, az érettségi bizonyitványnyal lépjen be a katonai tiszti akadémiába, a hol tökéletes tisztté képezheti ki magát, a minek meg volna az az előnye, hogy a tisztikar műveltsége, egész kiképzése és szellemi iránya teljesen konformis volna a polgári társadalom gondolkodásával és nem volna meg az a szellembeli és gondolkozásbeli különbség, a mely, fájdalom, most létezik, (Igaz! Ugy van! balfelől.) De erre a kérdésre nem akarok bővebben kiterjeszkedni, csak arról vagyok bátor még röviden szólani, hogy ez a tanterv, a melyet a közös hadügyminiszter ur szívességéből ismerünk, az én meggyőződésem szerint nem lehet kielégítő abból a szempontból, hogy igazán magyar irányú nevelést adjunk az ifjúságnak. Egy veszedelmes különbséget látok a miniszter urnak erre vonatkozó felfogása és a mi felfogásunk között. A miniszterelnök ur a czélt ugy jelöli meg, hogy a tiszti nevelőintézetekből kikerült ifjúság birja a magyar nyelvet. Én ezzel nem elégszem meg, mert lehet valakit magyar nyelven is rossz magyarrá nevelni. (Ugy van! balfelől.) Melyek azok a tárgyak, a melyek magyarul taníttatnak? Nem számítom a vallástant, mert az mindenkinek a saját nyelvén: a szerbnek szerbül, a románnak románul, a németnek németül, tehát a magyar fiúnak természetesen magyarul taníttatik. Különben a vallástan tanítása aligha lesz befolyással az ifjúság nevelésére, mert azt mindössze is heti egy órában tanítják. 2