Képviselőházi napló, 1901. XXIII. kötet • 1904. márczius 5–márczius 29.

Ülésnapok - 1901-400

121 WO. országos ülés 19üi márczius 12-én, szombaton. Miért nem ereit meg Magyarország politikai szituácziója arra, hogy a mikor a kormányt támogató többség azt látja, hogy a kormány elnöke — akár azért, mert a helyzetet rosszul bírálja meg, akár azért, mert Ígéretekkel angazsálta magát, akár azért, mert politikai elsőrendű szükségletnek tart olyant, a mi esetleg csak harmadrendű szükségletnek minősíthető — viszi az országot a veszedelem felé, az alkotmányjogi sérelmek felé, minden figyelmeztetés daczára nem akar megállani a helytelen utón, nem akar másik kijelölt útra térni, mondom, miért nem érett meg Magyarország politikai szituácziója arra, hogy ilyen esetben az a politikai párt, a mely támogatta a kormányt mindaddig, a míg szerinte helyes utón járt, elforduljon tőle és megbuktassa ? Mindaddig, a míg ez meg nem történik, a kormányt támogató többséget a kormánynyal szolidárisnak tartjuk felelőség szempontjából, és a későbbi kormányt a korábbi kormány tevékenységeért is szigorú bírálat alá vonhatónak tartjuk. (Igaz! ügy van! a szélsöbalóldalon.) T. képviselőház! Azt a jelentést, a melyről említést tettem, a ház elnöksége nem nyomatta ki, nem osztatta szét, az a ház irományai közt fel nem található, azokba az irományokba pedig, a melyek ilyen módon a ház tagjai számára hozzáférhetőkké nem váltak, nekünk bizonyos indiskréczió nélkül a betekintés sincs megengedve. Rákosi Viktor: Ez az elnökség titkos dosszier-ja. Barta Ödön: Minthogy azonban ezen országban — sajnos — az alkotmányjogi sérelmek terén mindenre van preczedens és igy erre is van, ha mindjárt nem is olyan hosszú életű preczedens, hát igenis, rendelkezésére áll a t. háznak az 1899. évi januárban beterjesztett hasonló szövegű, bár valamivel bővebb tartalmú jelentés, a mely kinyomatott, szétosztatott és elintéztetett, mikor az indemnitás letárgyaltatott. Én nem akarok ezen ismeretlen szövegű, bár általam ismert, mert hű eredetiben itt lévő jelentéssel bővebben foglalkozni, csak hangsúlyozni akarom azt, hogy a felelőség szempontjából, melyet ezen javaslat harmadik szakasza tárgyal, foglalkozni kell az állami számvevőszék felelőségének kérdésével is. Mert arról még a politikai tényezők vitatkozhatnak, hogy ők mit tartanak olyan vis majornak, melynek beállta ' esetén ők magukat a törvényen tulhelyezhetik, ha ugyan erre mentség található, de mit beszéljünk akkor arról az intézményről, melynek egyedüli létjogosultsága abból áll, hogy a kormányt a törvény korlátai közt tartsa minden időben és a törvény szigorú 'betartása felett őrködjék? Hát mi szükség van egyéb a számvevőszékre, mint az, hogy a költségvetés fejezetei, czimei és rovatai szerint eszközlendő kiadásokat szigorúan ellenőrizze, minden tülkiadást ellenőrizzen, és a mi az 1897 : XX. t.-cz.-ben nincs is benne, hogy ne engedjen oly kiadásokat teljesíteni, melyek költségvetésileg megállapítva nincsenek és ne engedjen olyan utalványokat elfogadni, melyek a költségvetésben megállapított kiadások és bevételek kezelésére jogositványnyal nem bíró kormány, vagy annak közegei által adatnak ki ? Nekünk arról is beszélnünk kell, hogy a számvevőszék felelőségének kérdésével hogy leszünk, annak részére hol kérik a felmentést. Mikor a kormány a maga részére a politikai felmentvényt kéri és megkapja, még mindig marad egy elintézetlen kérdése a kormánynak velünk, az a szempont, melyet beterjesztett jelentésében is emlit, hogy t. i. ő tudatában van annak, hogy költségvetési felhatalmazás nélkül fog ezután kiadásokat teljesíteni és bevételeket eszközölni. T. ház! Hogy az állami számvevőszéknek a jogköre túllépéséről van itt sző, hogy ezt a felelőségi kérdést itt igenis szellőztetnünk kell, arra nézve méltóztassék nekem megengedni, hogy a törvénynek csak két, szakaszát olvassam fel, Az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. 25. §-a igy szól (olvassa): »Az utalványozási jog kiterjed a számadási év végéig, azaz a következő év márczius hava végéig olyanformán, hogy ez időpontig a miniszterek, illetve az állami számvevőszék elnöke a legközelebb lefolyt évre nyert törvényes felhatalmazás alapján oly kiadások utalványozását, illetve oly bevételek előírását eszközölhetik a múlt évi kezelés terhére vagy javára, melyeknek jogczime a lefolyt év állami háztartásában gyökerezik.« A 26. §. igy szól (olvassa): »A költségvetési évet követő márczius hó végéig ki nem utalványozott hitel, vagy hitelmaradvány elévül és uj törvényhozási felhatalmazás nélkül azontúl fel nem használható. « A mint méltóztatik a 25. §-ból látni, az utalványozási jog a számadási év végéig, vagyis a következő év márczius végéig terjed. Méltóztassék ezt összehasonlítani az előttünk lévő indemnitási javaslattal és azzal a ténynyel, melyet aktaszerüleg nem látunk ugyan, mert nem terjesztetett elibénk, de melyet a kérésből sejteni kell, s a melyet tudunk is, hogy az állami számszék ezen 25-ik §. világos megsértésével a kormánynyal együtt túltette magát a saját ellenőrzési kötelességén, mely őt a kormány fölé helyezi külön felelőséggel, és az 1902-ik költségvetésre támaszkodva, kiadásokat utalványozott és akczeptált, melyek pedig még akkor sem lettek volna az 1903-ik év folyamán teljesíthetők, hogy ha ezek az 1902-ik évre megállapított keretben mozogtak, mert az 1902-ik év költségvetési tételei és az azokban megszavazott hitelt az 1903-ik év márczius végén túl még más állapotban sem lett volna szabad a számvevőszéknek érvényesíteni. Ezt csak azért hozom fel, hogy ország és világ előtt dokumentáljam, hogy egy kitűzött